Vélemény és vita

Az európai túlmunkáról

A jelek szerint továbbra sem egyértelmű mindenki számára a túlmunka szabályozásáról szóló törvényjavaslat

Így teret nyert az ellenzék, hogy a szokott demagógiával „rabszolgatörvénynek” titulálhassa a változtatásokat, populista frázisokat szajkózva hőbörögjön, parlamenti obstrukciót hajtson végre, és végül a tömeg- és szociális médián keresztül félretájékoztatott szimpatizánsait az utcára vigye. Ez annyira jól sikerült, hogy a német közszolgálati tévé, az ARD szintén „rabszolgatörvényről” beszélt, és azt is tudatta, hogy „az új irányelv szerint a jövőben háromévenként ellentételezi a túlórát a munkáltató”. A zavargások utcaképe szintén adásba került, és az átlag német, aki a sulykolt diktatórikus Magyarország-képtől épp megszabadulóban volt, most ismét visszazökkent: lám, ez az ország sem a béke szigete.

A túlmunka szabályozása nem magyar találmány. A munkavállalók érdekében az EU irányelve évi négyszáztizenhat órában maximalizálja a túlórakeretet, ehhez képest az eddigi magyar szabályozás a maga kétszázötven órájával a mezőny végén kullogott. Az élbolyban a legfejlettebb európai országok, Nagy-Britannia, Németország, Svédország, Írország, Dánia találhatók. Nézzünk ki a világba, mit is jelent ott a túlmunka!

Németországban az 1994-ből való munkaidőtörvény (ArbZG) hat munkanapra elosztott, legfeljebb negyvennyolc órás munkahetet enged meg. Ez a törvényes negyvenórás munkahétnél egy évre számítva négyszáztizenhat túlórát jelent, magasabb a most nálunk elfogadott túlóraszámnál. Minden kilencedik munkavállaló túlórázik. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak egyötöde többek között azért, mert a nyolc és fél eurós bruttó órabére az ottani szegénységi küszöb körüli értéket éri el csupán.

A statisztika szerint a volt NDK-ban még rosszabb a helyzet, ott minden harmadik munkavállaló érintett. Ez összesen körülbelül hat és fél millió embert jelent. Németország gazdagságát látva egyértelmű, hogy a jövedelemolló nagyon kinyílt. A dolgozók túlóráznak, 2017-ben 2,1 milliárd (!) túlórát hoztak össze, aminek nagyjából a felét fizették ki, a másik fele kifizetetlen maradt. A túlóraszám évről évre emelkedik, 2018 első felében már meghaladta az egymil­liárdot, ennek ötven százalékát szintén nem fizették ki.

Németországban egyébként igen rugalmasan kezelik a munkaidőt. A mintegy negyvenötmillió regisztrált munkavállaló harmada részmunkaidőben dolgozik, munkaidő-beosztását a munkáltatójával egyezteti. A napokban több magyar médium, például a 24.hu is „Bevezetik a huszonnyolc órás munkahetet Németországban” címmel hergelte a hergelhető közvéleményt. Az igazság az, hogy az IG Metall nevű legnagyobb német szakszervezet kiharcolta, hogy a teljes munkaidőben dolgozók határozott ideig kérvényezhessék a munkaidejük csökkentését huszonnyolc órára, természetesen arányosan kevesebb bérért. Azok vehetik igénybe ezt a kedvezményt, akik legalább két éve a cég alkalmazottai, váltott műszakban dolgoznak, kisgyermeket nevelnek vagy valamelyik családtagjukat ápolják. A kedvezmény összesen százkilencvenezer embert érint. A munkaidő-csökkentés éves szinten nyolc szabadnapot, de kevesebb pénzt jelent.

Ausztriában 2018. szeptember 1-jén lépett hatályba a munka- és pihenőidőt szabályozó törvénymódosítás. A törvényes munkaidő változatlan maradt, negyvenórás munkahét nettó nyolcórás munkanappal. A módosítás a túlóra lehetőségét változtatta meg, a munkaidő felső határát, az eddigi napi tíz órát tizenkettőre, illetve a heti ötven órát hatvanra emelve.

Ausztria ezzel az új munkaidő-törvénnyel, azaz a megengedett napi legmagasabb óraszámmal az európai középmezőnyben helyezkedik el. A dolgozók eldönthetik, hogy a túlórát pénzben vagy szabadidővel akarják-e megváltani. A túlórapótlék ötven százalék lenne, de az elemzők szerint a dolgozók munkahelyük elvesztésének félelme miatt a munkáltató által kínált opciót, azaz inkább a túlóra lecsúsztatását fogják igénybe venni. A túlmunkát eddig is többnyire szabadságban váltották meg a dolgozók, de a növekvő munkaerő­- hiány miatt a jövőben ez egyre nehezebb lesz.

Az Agenda Austria tanulmányokat készített arról, hogy a törvény adta rugalmassággal az alkalmazottak termelékenysége emelkedik, és a cégek sem mondanak fel egyből a dolgozóiknak. A gazdasági szféra többsége üdvözölte az új törvényt, szerintük a munkáltatók és a munkavállalók érde­keit egyaránt szolgálja: hiszen senkit sem akar arra kényszeríteni, hogy többet dolgozzék. A gazdaság érdeke a versenyképesség javítása, a túlóra bevezetésével a munkáltató alkalmazottait rugalmasabban és hatékonyabban tudja majd alkalmazni. A szakszervezetek és a munkástanácsok viszont jogsérelemről beszéltek. Szerintük a vállalható túlóra hihetetlen beavatkozás a szabadidőbe, egyszerűen „bérrablás”, és sztrájkokat helyeztek kilátásba. Az érintettek, azaz a munkavállalók nem foglaltak állást. Nyilvánvalóan ismét politikai csatározásról volt szó. Az osztrák szocialisták (SPÖ) azt állították, hogy a túlóratörvényt az iparszövetség és a gazdasági kamara rendelte meg, hogy ezzel a bérrablást és a kizsákmányolást törvényesítsék. Az ellenzék dühöngött, hiányolta a nyilvános szakvéleményt, szerintük a Nemzeti Tanács néppárti elnöke visszaélt pozíciójával, amikor a törvényhozáson keresztülverte a tervezetet.

Természetesen az osztrák szakszervezetek utcára hívták az érintetteket, a munkavállalók kép­- viselőit.

A tömeg a június végi nyári melegben a Westbahnhoftól vonult a belvárosba, egészen a bécsi Hősök teréig. A rendőrség először huszonöt–harmincezer tüntetőről beszélt, később ezt a számot nyolcvanezerre módosította, a szervezők szerint viszont több mint százezren voltak. A sárga mellényben (!) protestálók KRESZ-táblákat vittek a kezükben, melyeken pirossal áthúzott 12-es, illetve 60-as szám díszelgett.

A visszafogottabb szakszervezetis szónokok hangsúlyozták, hogy ők a dolgozók munkafeltételeinek javításáért harcolnak, a radikálisabbak az aszociális és igazságtalan kormány megbuktatására biztattak. „Ez a tüntetés csak a kezdet, nem a vég, mert minden rendelkezésünkre álló eszközzel ellenállunk mindaddig, amíg a kormány nem változtatja meg álláspontját.” Az ifjúsági szakszervezet szónoka nemes egyszerűséggel „a kormány le...ar minket” mondattal kezdte felszólalását, és a tizenkét órás munkanapot az eltöltendő utazási időt hozzászámítva egyből tizennégy órára kerekítette. Ennyit kénytelenek naponta a kisgyerekek a szüleik nélkül eltölteni. A túlmunka egészségügyi következményeiről ne is beszéljünk...

A bécsi tüntetés a nagy tömeg ellenére békésen zajlott, nem borogattak kukákat, nem törtek össze autókat és egyéb útba eső tárgyakat, nem is gyújtogattak. A rendőrség biztosította a tüntetést, nem kellett könnygázt bevetni, és a rendőrök testi épsége sem forgott kockán. Valószínűleg azért, mert a törvény ellen (csak) azok tüntettek, akik érintettek voltak, a munkavállalók és a szakszervezetek. Nem volt olyan politikai párt, amelyik a megmozdulást aktivistáival a kormány megbuktatására és saját (gyenge) pozíciója javítására kihasználta volna.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom