Vélemény és vita
Az egyesült álmok elnöke
Nagyjából egy hét telt el Donald Trump kongresszusi beszéde óta
Nagyjából egy hét telt el Donald Trump kongresszusi beszéde óta, kicsit ülepedhettek a szavai, ugyanakkor láthattuk, hogy nem változott meg minden egy csapásra, továbbra is sok ellenzője van elnökségének.
Az elnök a kongresszus előtt, ahogy a legtöbb beszédében, egységes, erős ország képét festette a hallgatóság elé, és kijelentéseiből kiderült: szerinte ez a jövő Amerikája, valójában azonban végig múltbéli emlékeket idézett fel. Szinte láttam magam előtt, hogy – mint egy régi filmen –, fekete-fehérben munkások igyekeznek, fém uzsonnástáskáikkal az újonnan nyitott gyárakba, és a családok nappalijának ékeként ragyognak a háborús veteránok kitüntetései. És persze az elképzelés, hogy ez az egyszerű emberek országa, akik előtt nyitva áll az anyagi gyarapodás kapuja, igényük szerint – az amerikai álom vagy az álmok Amerikája. Tagadhatatlan, hogy Trump az álmok és víziók embere, és várható volt, hogy az álmok elnöke akar lenni. Nem feltétlenül lehetetlen a feladat, amit maga elé kitűzött, de mindenképpen nehéz, hiszen sok dolog útjába állhat: a politikai ellenfelek, a bürokrácia, vagy ami sokkal fontosabb, maga a valóság. Az elnök nem a körülményekhez igazodva politizál reálpolitikusként, hanem tekintetét egy vízióra függesztve menetel előre, néha könnyedén, néha pedig minden lépésért megküzdve. Ebből következik, hogy nem a világ teszi próbára Trumpot, hanem ő a világot: miközben megpróbálja valóra váltani elképzeléseit, ki fog derülni, hogy ez a kor és ez a világ alkalmas-e rájuk. Az elnöknek ugyanakkor szembesülnie kell mind bel-, mind külpolitikai téren azzal, hogy az Egyesült Államok sokat változott az általa mintának tekintett korábbi időszakokhoz képest. Bizonyos dolgokban előnyére, másokban hátrányára. Nagy kérdés az, hogy az elnök hozzá tudja-e igazítani az „álmok Amerikáját” a 21. század realitásaihoz? Tud-e egy évtizedekkel korábbi modell és a hozzá kapcsolódó ideák világa működni egy teljesen más világban? Amivel az elnöknek mindenképpen szembe kell néznie, az a megváltozott világpolitikai helyzet: a kilencvenes évek egypólusú és a korábbi évtizedek kétpólusú rendje után most egy többszereplős játszmában kell megteremtenie víziója államát.
A cégbirodalmak felértékelődése, a világpolitikába nagyhatalomként visszatérő szereplők és a huntingtoni civilizációs törésvonalak is ugyanarra a felismerésre kell vezessék Donald Trumpot: el kell fogadnia, hogy a világot ma már nem kizárólag az ovális iroda asztala mellől irányítják. Mindenki számára nehéz feladat szembenézni a saját hanyatlásának árnyékával: Spanyolország és Portugália például évszázadokig hitegette magát azzal, hogy korábbi fényében tündököl. Madridban Kuba 1898-as elvesztéséig alig akarták elismerni, hogy ez már nem Habsburg Károly birodalma, ahol „sosem nyugszik le a nap”, amikor pedig rá kellett döbbenniük, az gátszakadásszerű változásokat hozott, elég csak arra gondolni, hogy a spanyol irodalom és művészet egyik meghatározó időszaka a „kilencvennyolcas nemzedék” nevet viseli, a huszadik századi spanyol történelmet pedig végigkíséri az a fajta nosztalgiapolitizálás, ami minden hanyatlóban lévő ország sajátja. Vajon ez zajlik ma Washingtonban is? Donald Trump sikeresen felismerte az országon belül a hanyatlás jeleit (amelyek egyben sokszor okok is): munka nélküli emberek százezrei, külföldre települő vállalkozások, a központi hatalom ellen „lázadozó” városok és régiók (például Kalifornia) és elefántcsonttoronyba zárkózó értelmiség. Ha a hadseregfejlesztés és a diplomáciai visszavonulás a „világ csendőre” szerepből ugyanennek a felismerésnek a jele, az elnök akár fel is építheti álmai Amerikáját.
Persze azért temetni nem kell az Egyesült Államokat, és az sem éppen holnap történik majd meg, hogy nem nevezhetjük majd nagyhatalomnak, de Donald Trump is szembe kell nézzen azzal, hogy az idők változnak, és az „újra” és a „vissza” Amerikájának megteremtése nem lehet a korábbi időszakok egyszerű másolása, hanem az elnök szavaival élve „good deal-eket”, jó megállapodásokat kell kötni a valósággal, nem elveszítve szem elől az eredeti elképzeléseket. Így és csak így van esély arra, hogy Donald Trump megvalósítsa magának szabott küldetését: álmai Amerikájának feltámasztását.
Az elnök a kongresszus előtt, ahogy a legtöbb beszédében, egységes, erős ország képét festette a hallgatóság elé, és kijelentéseiből kiderült: szerinte ez a jövő Amerikája, valójában azonban végig múltbéli emlékeket idézett fel. Szinte láttam magam előtt, hogy – mint egy régi filmen –, fekete-fehérben munkások igyekeznek, fém uzsonnástáskáikkal az újonnan nyitott gyárakba, és a családok nappalijának ékeként ragyognak a háborús veteránok kitüntetései. És persze az elképzelés, hogy ez az egyszerű emberek országa, akik előtt nyitva áll az anyagi gyarapodás kapuja, igényük szerint – az amerikai álom vagy az álmok Amerikája. Tagadhatatlan, hogy Trump az álmok és víziók embere, és várható volt, hogy az álmok elnöke akar lenni. Nem feltétlenül lehetetlen a feladat, amit maga elé kitűzött, de mindenképpen nehéz, hiszen sok dolog útjába állhat: a politikai ellenfelek, a bürokrácia, vagy ami sokkal fontosabb, maga a valóság. Az elnök nem a körülményekhez igazodva politizál reálpolitikusként, hanem tekintetét egy vízióra függesztve menetel előre, néha könnyedén, néha pedig minden lépésért megküzdve. Ebből következik, hogy nem a világ teszi próbára Trumpot, hanem ő a világot: miközben megpróbálja valóra váltani elképzeléseit, ki fog derülni, hogy ez a kor és ez a világ alkalmas-e rájuk. Az elnöknek ugyanakkor szembesülnie kell mind bel-, mind külpolitikai téren azzal, hogy az Egyesült Államok sokat változott az általa mintának tekintett korábbi időszakokhoz képest. Bizonyos dolgokban előnyére, másokban hátrányára. Nagy kérdés az, hogy az elnök hozzá tudja-e igazítani az „álmok Amerikáját” a 21. század realitásaihoz? Tud-e egy évtizedekkel korábbi modell és a hozzá kapcsolódó ideák világa működni egy teljesen más világban? Amivel az elnöknek mindenképpen szembe kell néznie, az a megváltozott világpolitikai helyzet: a kilencvenes évek egypólusú és a korábbi évtizedek kétpólusú rendje után most egy többszereplős játszmában kell megteremtenie víziója államát.
A cégbirodalmak felértékelődése, a világpolitikába nagyhatalomként visszatérő szereplők és a huntingtoni civilizációs törésvonalak is ugyanarra a felismerésre kell vezessék Donald Trumpot: el kell fogadnia, hogy a világot ma már nem kizárólag az ovális iroda asztala mellől irányítják. Mindenki számára nehéz feladat szembenézni a saját hanyatlásának árnyékával: Spanyolország és Portugália például évszázadokig hitegette magát azzal, hogy korábbi fényében tündököl. Madridban Kuba 1898-as elvesztéséig alig akarták elismerni, hogy ez már nem Habsburg Károly birodalma, ahol „sosem nyugszik le a nap”, amikor pedig rá kellett döbbenniük, az gátszakadásszerű változásokat hozott, elég csak arra gondolni, hogy a spanyol irodalom és művészet egyik meghatározó időszaka a „kilencvennyolcas nemzedék” nevet viseli, a huszadik századi spanyol történelmet pedig végigkíséri az a fajta nosztalgiapolitizálás, ami minden hanyatlóban lévő ország sajátja. Vajon ez zajlik ma Washingtonban is? Donald Trump sikeresen felismerte az országon belül a hanyatlás jeleit (amelyek egyben sokszor okok is): munka nélküli emberek százezrei, külföldre települő vállalkozások, a központi hatalom ellen „lázadozó” városok és régiók (például Kalifornia) és elefántcsonttoronyba zárkózó értelmiség. Ha a hadseregfejlesztés és a diplomáciai visszavonulás a „világ csendőre” szerepből ugyanennek a felismerésnek a jele, az elnök akár fel is építheti álmai Amerikáját.
Persze azért temetni nem kell az Egyesült Államokat, és az sem éppen holnap történik majd meg, hogy nem nevezhetjük majd nagyhatalomnak, de Donald Trump is szembe kell nézzen azzal, hogy az idők változnak, és az „újra” és a „vissza” Amerikájának megteremtése nem lehet a korábbi időszakok egyszerű másolása, hanem az elnök szavaival élve „good deal-eket”, jó megállapodásokat kell kötni a valósággal, nem elveszítve szem elől az eredeti elképzeléseket. Így és csak így van esély arra, hogy Donald Trump megvalósítsa magának szabott küldetését: álmai Amerikájának feltámasztását.