Az a fránya demokrácia

Az újságírónőt az bosszantotta fel ennyire, hogy mi­után a szociáldemokraták (SPÖ) – hat százalékot gyengülve bár, de – negyvenkét százalékkal győztek a burgenlandi tartományi választásokon, nem a második helyre befutó, és a korábbinál szintén gyengébb, huszonkilenc százalékos eredményt elérő Néppárttal (ÖVP), hanem a tizenöt százalékra megerősödött Szabadságpárttal (FPÖ) kötöttek koalíciót. Még nyitott kérdés a kormány összetétele Stájerországban, ahol az SPÖ 29,3, az ÖVP pedig 28,5 százalékot ért el, mindkét párt kilenc-kilenc százalékot vesztett. A Szabadságpárt látványosan megerősödött, tizenhat százalékos növekedést felmutatva 26,8 százalékot szerzett.

A stájerországi és burgenlandi szavazatok az országos, szociáldemokrata-néppárti – vagy ahogy Ausztriában mondják, vörös-fekete – koalíciót is megbüntették. A 2013-as parlamenti választásokon már kaptak egy pofont, mindkét párt meggyengült a közös kormányzásban. A hosszúra nyúlt koalíciós tárgyalásokat sem lehetett éppen sikeresnek mondani, egyik fél sem lehetett elégedett.
A két évvel ezelőtti bécsi kínlódással szemben a szociáldemokraták és a Szabadságpárt tartományi vezetői, Hans Niessl és Johann Tschürtz kétnapos tárgyalás után megkönnyebbülten, mosolyogva jelentették be:
jó megállapodás született.

Kismartonban a jelek szerint nem kényszerházasságot kötöttek, ettől pedig a közvélemény egy része megpukkad. A legtöbb osztrák tartományban alkotmánymódosítással törölték el az arányos kormányzást, aminek értelmében minden, a tartományi törvényhozásba bejutott párt az eredményéhez mérten vett részt a kormányzásban. Amennyiben a józan paraszti ésszel nézve demokratikusnak tűnő Proporz-rendszer felszámolása arra szolgált, hogy a megerősödő Szabadságpártot kiszorítsák a döntéshozatalból, akkor a furfangos mesterterv nem sült el valami jól.

A mostani tartományi választások hatása messze túlmutat, azon, hogy pontosan kik vezetik majd Stájerországot és Burgenlandot. Az események nagy nyertese a Szabadságpárt, hiszen óriási lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa, jó koalíciós partner tud lenni, amelyre akár az SPÖ, akár az ÖVP számíthat, ha elege lesz a kényszerházasságból. Ezt a lehetőséget a szabadságpártiak nem a szerencsének, hanem saját munkájuknak köszönhetik. Arról beszélnek ugyanis, ami az embereket érdekli, és nem félrenéznek félelmeik hallatán, hanem választ igyekeznek adni azokra. Hogy jó válaszokat-e, vagy sem, azt eldönti az idő és a társadalom. A politikai korrektségbe lehet, hogy nem fér bele arról beszélni, hogy az emberek féltik a munkájukat, biztonságukat, kultúrájukat a bevándorlás miatt, de attól ez még tömegeket foglalkoztat.

Márpedig azzal kell foglalkozni, ami az embereknek fontos, ellenkező esetben ugyanis a vörös-fekete koalíció tovább ássa a saját sírját. Ha a Szabadságpárt köré azzal a felkiáltással vonnak kordont, hogy populista, azzal lényegében lehülyézik az FPÖ szavazóit. Ez már csak azért sem kecsegtet sok jóval, mert a felmérések szerint ők bizony országos szinten többen vannak, mint a szociáldemokrata vagy néppárti szavazók. Stájerországban pedig bizonyítottan nagyjából pontosan ugyanakkora mindhárom párt tábora, szóval a bécsi koalíciós erőknek ideje leszállniuk a magas lóról. A demokrácia ugyanis nem azt jelenti, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaznak az emberek, úgyis ugyanaz a koalíció vergődik tovább.

A burgenlandi koalíció tekintetében nem mehetünk el szó nélkül egy nagyon fontos körülmény mellett: a szociáldemokraták hivatalosan elhatárolódnak attól, hogy együttműködjenek a Szabadságpárttal. A tény, hogy ez Burgenlandban mégis megtörtént, Werner Faymann szociáldemokrata kancellár számára több mint kínos. A párt egy része már a lemondását követeli, hiszen ha jóváhagyta az együttműködést, akkor csendben kihátrált a saját elve mögül, ha pedig mindez az ő akarata ellenére történt, akkor kicsúszott a kezéből az irányítás. Miközben szerencsétlen kormányfőt elkönyvelik politikai hullának, érdemes egy pillantást vetni a szociáldemokraták éve óta tartó ámokfutására. Csak és kizárólag maguknak köszönhetik, hogy elvesztették a hagyományos bázisukat. A munkásosztály körében már nem az SPÖ, hanem az FPÖ mutathat fel szenzációs, ötven százalék feletti támogatottságot, és ők szerepelnek a legjobban a fiatalok között is.

A szociáldemokraták ugyanabba a csapdába sétáltak bele, amelyben már sok hasonló párt elpusztult: a liberális értelmiség témáival kezdtek foglalkozni. A klasszikus szociáldemokrata szavazókat viszont – érthető módon – jobban érdekli, hogy holnap is lesz-e munkájuk, mint az, hogy mikor engedélyezik a melegházasságot.

Burgenlandban megdöntöttek egy tabut, és a szociáldemokraták vezetői köreiben is sokan vannak, akik szerint ez a kísérlet akár még jól is sikerülhet. Kismartonból megüzenték Bécsnek, hogy ők bizony nem követik őket a vágóhídra. Országos szinten ugyanakkor könnyen lehet, hogy nem csak Werner Faymann kancellár, hanem az egész pártja elbukik záros határidőn belül.

Ausztria most Stájerországra figyel. A néppártiak és a szociáldemokraták dönthetnek úgy, hogy együtt alakítanak kormányt. Könnyen lehet azonban, hogy ezekben a percekben is egymást tapossák a szabadságpárti listavezető, Mario Kunasek ke­gyeiért, akinek egyetlenként volt oka mosolyogni a múlt vasárnapi eredményhirdetésen. Elemzők és újságírók hada firtatja most, hogy milyen taktikát is követnek a stájerországi vezetők. Egy pillanatra emlékezzünk vissza az ottani eredményekre: három párt közel azonos eredményt ért el, kettő meggyengült, a harmadik pedig csaknem megháromszorozta a támogatottságát. Nem olyan nehéz eldönteni, hogy a népakarat és a demokrácia melyiküknek biztosítaná a helyet a kormányban. Kedves alkotmánymódosítók, willkommen in der Demokratie! Legyenek hát üdvözölve a demokráciában!