Az Enceladus óceánja helyett

Egészen pontosan két nap alatt lefelé a Dunán, és az is mindegy, hogy a folyásirány szerinti jobb vagy bal parton. Mert ennek a víznek mindegy majdnem minden. Mindegy, hogy honnét ered, hogy a Brigach vagy a Breg frissességét hozza vagy az Inn sárgaságát, a Rába hidegét, a Garam rohanását, az Ipoly csendjét. Az is mindegy, hogy ebben az esetben a Tisza szőkesége nem nekünk jutna, de abból meg idejében kivehetnénk a részünket.

Mert két nap alatt folyik ki annyi víz az országból, amennyi elég lenne ahhoz, hogy egész évben öntözzük a mezőgazdasági területeinket. Nagyjából az összeset, de a kertészetre biztosan elég lenne. Ezt a két napot jó húsz éve mondták nekem, tehát azóta változhatott, de lehetünk nagyvonalúak, legyen három vagy egy hét. A lényegen nem változtat, mert még mindig csak nézzük, hogyan folyik ki ez a rengeteg víz, s közben egy dinnyehéjat sem bámulunk a rakodópart alsó kövén ülve.

Pedig a vízzel foglalkozunk eleget, például a milánói világkiállításon a Víz Bolygó szakkiállítás Kék Csepp elnevezésű szakmai hetén mutatkoznak be a legújabb magyar fejlesztések, víztisztító, vízkezelő és műanyaghulladék-újrahasznosító berendezések, utóbbi az óceánok vízét tisztítaná a műanyag szeméttől és így tovább.

Aztán, hogy merjünk nagyot álmodni, tessék megnézni a csillagászokat, mennyire izgatja őket a víz jelenléte az égitesteken, akár a Plútón, akár a Szaturnusz egyik holdján, az Enceladuson vagy még távolabb – mert a mi felfogásunk szerint csak a víz az élet. De van vízstratégia is, nemzeti, Kvassay Jenőről elnevezve, középpontjában a bel- és árvízvédelemmel és a vízvisszatartással, ami talán az egyik, esetünkben a legfontosabb dolog, mert Magyarország hiába gazdag vízben, egyszerűen átfolyik rajtunk minden, és csak a mezőgazdasági területeink két-három százalékát öntözzük, a sokszor emlegetett uniós átlag viszont tíz százalék felett van.

Nekünk meg van két napunk, pedig lehetne még vagy háromszázhatvanhárom is. Hogy öntözzünk, és ezzel olyan mezőgazdaságot alapozzunk meg, amelynek csodájára jár a világ. Mert ízekben jók vagyunk – jaj paprika, paradicsom –, és azok is maradunk, csak az a fránya mennyiség, azzal állunk hadilábon. Ez a víz munkát adna, mert mederbe kellene terelni, hogy itt maradjon, s munkát adna akkor is, ha onnan ki kellene emelni, és egész évben terelgetni, pátyolgatni. Egy jó vízstratégia pedig segítene, ha jön az árvíz, és segítene akkor is, ha aszály van, de ezt talán már felesleges is mondani, mert úgyis mindenkinek tiszta, pontosabban víztiszta.