Csizmadia László

Vélemény és vita

Az Átlátszó és a dongó

A civil társadalom részvétele a kormányzás munkájában több mint a képviseleti demokrácián keresztül érvényesülő jogi és politikai lehetőség.

A jó kormányzásnak ugyanis egyre inkább feltételévé válik a polgárok sorsát alapvetően befolyásoló döntések előtt a konzultáció nép és hatalom között.


Az ésszerű jogalkotás egyik alapvetése, hogy a törvényhozó a majdani hatékony végrehajtás érdekében minél nagyobb mértékben megossza felelősségét a civil társadalom aktív részével. Ennek előfeltétele a parlamenti képviselők tényleges honatyává válása, vagyis a képviselt körzet mindennapjaiba beépülő, tartalmi érdekképviselet. Ezen evidencia mellett egyre világosabbá válik azonban, hogy egyes részérdekek optimális súlyozásához egyrészről föl kell erősödnie az adott terület ismeretéből táplálkozó civil hangnak, másrészről az értelmes közös véleménnyé artikulálódott álláspontot a hatalomnak is meg kell hallania. A fals hangok kiszűrése után a tiszta hangok lekottázása és megszólaltatása azonban nemcsak a képviselők feladata, hanem a közügyekre érzékeny civil társadalom joga és egyben kötelessége is.


A polgárok négyévente adnak felhatalmazást egy vagy több politikai pártnak a kormányzásra. Önmagában már ezért is elvárhatják, hogy véleményüket vegyék figyelembe az országépítés folyamatos, ciklusokon átívelő munkájában. Más szóval: megelőlegezett bizalmukért cserébe két választás között is igényt tarthatnak a regnáló hatalom együttműködésére.

Felgyorsult világunkban a kormánynak szinte naponta kell reagálnia újabb és újabb eseményekre. Ez természetesen állandó döntési készenlétet is igényel a napi ügyekben. Az embereket közvetlenül érintő kérdésekben azonban mégsem kerülhető meg a többségi álláspont figyelembevétele. A működő demokráciákban elképzelhetetlen a civil társadalom kormányt instruáló és bíráló megállapításainak figyelmen kívül hagyása. Ez alkotmányos választói jog, a véleményszabadság gyakorlatának egyik legfőbb eszköze. Hosszú távú kormányzást és nemzetistratégia-építést csakis a kormány és a nép közötti együttműködés, a civil társadalom és a mindenkori kormány közös cselekvése garantálhat.

Sajátos módon a civil tömegek jelentőségét a választásokat követően a vesztes politikai pártok ismerték fel elsőként. Láthatjuk, milyen felfokozott érdeklődéssel, már-már hisztérikus aktivitással fordulnak az ellenzéki pártok a tőlük eltávolodott polgári többség felé, ígéretekkel és csúsztatásokkal már a ciklus elején tele a padlás. A másik oldalon viszont mintha fennállna a veszély, hogy az ugyanezen többség révén bizalmat nyert pártszövetség és kormány, miután elmormolt egy halvány köszönetet, a választókkal való viszonyt tekintve kényelmes fotelbe ereszkedik, és megfeledkezik arról, hogy a társadalom bizalma nem egyszer és mindenkorra szól. Ahogy a kertet, úgy a felhatalmazást adó civil társadalmat is ösztönözni, ápolni, tisztelni és becsülni kell.

A figyelem hiányára nincs mentség, és a következmények menthetetlenül bekövetkeznek. Még akkor is, ha belátható, hogy mennyire lekötik a kormányzatot a nehéz feladatok, köztük a vesztes pártok gátlástalansága, a sorozatos, nyílt uszítás a demokratikus választások eredményének semmissé tételére.
A többségi bizalmat kapott pártszövetségnek elemi érdeke, hogy intézkedéseit jól készítse elő és jól kommunikálja. Ha az emberek értik, mi a kormány célja, tudják és tapasztalják, hogy észrevételeik eljutnak a címzettekhez és nem tűnnek el a hivatali érdekütközések labirintusában, érzik, hogy a kormány a javukat szolgálja, a radikális ellenzék uszító törekvései egészen biztosan nem találnak táptalajra. Szögezzük le: a józan civil társadalom 2010 óta többször bebizonyította, hogy nem viselkedik szélkakas módjára, és képes áldozatot vállalni. Ha érzi, hogy a kormány lépései megfontoltak, az életkörülmények, ha lassan is, de javulnak, a nép kitart, és biztosítja a hatalom számára a stabil hátországot.

Azt se felejtsük el, hogy a választópolgárok nem olyan „házőrzők”, akik eleséggel kifizethetők, simogatásra is szükségük van. Időről időre meg kell erősíteni a választók és a kormány lelki összetartozását, amelyről a civil társadalom maga adott egész Európát meglepő példát a Békemenettel. Az utcára vonuló tömeg fizikai értelemben is a testével védte meg a kormányt, magához ölelte, hisz ő választotta és a rendszerváltás befejezésének biztosítékát látta benne.


A kormánypárti civil társadalom tartósnak bizonyuló kohéziója először meglepte a magyar ellenzéket és európai támogatóit, majd a magyar kormány mellett a célkeresztbe az összes kormánypárti civilszervezet is bekerült.

Csakhogy nem könnyű az ellenzék számára ez a feladat. Mit lehet kezdeni ekkora civil megmozdulásokkal és kormányt támogató szervezetekkel?


Jobb híján a „civilek magyarországi helyzete katasztrofális” szlogent nyomták, de ez már a számokat összevetve sem elég hiteles. Próbálták elhitetni azt is, hogy kormánypárti civil mozgalom nincs, mert ami kormánypárti, az nem lehet civil. De hát itt vannak, szemmel látható, és még mindig nem alakultak párttá, szemben az ellenzéki civilekkel. Ráadásul a jelenlegi kormánypárti civilek 2010 előtt is léteztek már, és akkor még nem voltak kormánypártiak. Mi a teendője egy civilszervezetnek, amely kormányra segíti a preferált pártját? Ha civil akar maradni, váltson világnézetet?


Most a címkézésnél tartunk. Van „jó” civil és „rossz” civil. A kormánypárti a rossz civil, ez evidencia. A rossz civilnek pedig ne legyen véleménye.

Nézzünk egy konkrét példát.

Létezik egy szervezet, amelyről joggal kijelenthetjük, hogy nemcsak Magyarország, de a Kárpát-medence egyik legerősebb civilszervezete: a Civil Összefogás Fórum (CÖF), amely elnevezés mögött, mint felelősséget vállaló jogi személy, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) áll.
Hosszan értekezik róla az Atlatszo.hu nevű, enyhén szólva homályos hátterű internetes „hírújság”.
Kijelentik, hogy a CÖF–CÖKA úgynevezett „GONGO” (Government Organised Non-Governmental Organisation), azaz olyan szervezet, amelyet – szerintük – a Fidesz-kormány hozott létre.

Ezt az állítást önmagában cáfolja, hogy a CÖF–CÖKA még a Gyurcsány–Bajnai-kormányzás alatt jött létre, és első alkalommal 2009 virágvasárnapján kétszázezres tömeggel hívta föl magára a figyelmet – de ezt most tegyük félre.

Foglalkozzunk inkább a lényeggel. A nevezett médium fölteszi a kérdést: kinek szolgál a CÖF? Nem másnak, mint a többségi, békére törekvő civil társadalomnak. A magát tudományosnak feltüntetni próbáló cikk a civilszervezetek angolszász szakirodalomban használatos címkéivel operál, ezeket próbálja ráerőszakolni a magyar társadalmi valóságra. Tartsuk magunkat mi is ehhez, és keverjünk rajta még egyet. Ebben a mixben az Atlatszo.hu a saját kardjába dől.

A maga szerepét DONGO-ként véli a palettán megtalálni (az adományozó által szervezett NGO). Valószínűleg így lehet, hiszen a nevezett médium külföldi pénzadományokból tartja fenn magát.
Játékból üssük fel a dongónál az értelmező szótárt! „Sötétszürke, kockás potrohú, rozsdabarna fejű légy. Nagy dongással nekirepül az ablaknak és eleven nyüveket szül.”

Mi tagadás, találónak tűnik. Az Atlatszo.hu termékenységét kiválóan reprezentálja egy, a Békemenetről készült fotó, amelyet igen ízlésesen sikerült felülírni egy „Pusztuljanak a belső bitangok” szövegű felirattal. Gratulálunk! Dicséretes színvonal!

A „népszerű és becsületes hírportál” egy éve nem tud négyezer, általa becsületesnek nevezett támogatót összegyűjteni, hiába hirdeti a honlapon. Lehet, hogy ki kellene törölni a „becsületes” jelzőt, hátha segítene…

Mindenesetre a népszerűség legalább a Norvég Civil Alap irányában fennáll, mert a juttatás az Átlátszó részére több, több mint harmincmillióra rúg. És mint tudjuk, a Norvég Civil Alap pénze közvetve közpénz, más kérdés, hogy gyakorlatilag kontroll nélkül, szubjektíven osztható.

A Norvég Civil Alap 2013-ban a Nemzeti Civil Alap (NEA) által az összes magyar civilszervezet részére kiosztható keret hatvan százalékának megfelelő pénz kiosztására volt jogosult, azaz másfél milliárd pályázati pénz odaítélése fölött dönthetett. Ebből az összegből mindössze százötven civilszervezet részesült. Még figyelemreméltóbb, hogy még ezen kisszámú pályázó között sem volt arányos a pénzek elosztása, mert tizenöt szervezet kapott harminc- és ötvenmillió forint közötti összegeket. Összehasonlításképpen: a Nemzeti Civil Alap 2,5 milliárdos keretéből közel négyezer pályázó szervezet részesült!

Az már csak hab a tortán, de érdemes elgondolkodni rajta: a Norvég Civil Alap működését irányító szervezet (vagyis maguk a pénzosztók) személyi költségek címén több mint harmincmillió forintot számoltak el.

Visszatérve a dongóra, vagyis a Norvég Alap és a Soros Alapítvány által támogatott Átlátszó hírportálra, a személyi és anyagi ráfordítás 2013-ban harminchétmillió forintot tett ki, amelynek nagy részét a vezetők vették fel.

Miért ne tehetnénk föl mi is a kérdést: mit rendelnek a pénzükért a külföldi adományozók? Hiszen egyetlen médium sem arról híres, hogy beleharap a kézbe, amely eteti…

Ezzel szemben az inkriminált CÖKA irodaműködtetésre felhasznált kiadása 2013-ban hárommillió forintot tett ki. Ha ehhez hozzátesszük, hogy mekkora munkát végzett abban az évben a CÖKA, büszkének kell lennünk. Hiszen munkatársaink nem vártak milliókat, hanem önkéntesen, minimális költségtérítés fejében dolgoztak.

A kormányzat 2015-ben kétmilliárd forinttal növelte a NEA által felosztható civil keretet, így összesen 5,4 milliárd forint jut a pályázó szervezeteknek. A pályázatok elbírálása a Civil törvény hatálya alatt, szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett történik. A bírálókat nem tartja el a költségvetés, sőt, saját szervezeteik a NEA rendszeréből nem kaphatnak juttatást. Megjegyzendő, hogy a Norvég Civil Alapra a magyarországi Civil törvény nem vonatkozik.

A CÖF–CÖKA tavaly már javasolta, hogy egységes törvényi szabályozás rendezze a Magyarországon működő összes civil társaság tevékenységét. A Civil törvény mindenfajta közpénz felhasználására vonatkozzék, így többek között a Norvég Civil Alapra is. Norvégia az Európai Uniótól és Magyarországtól exportált áruira vámkedvezményt kap, ennek kompenzációja a Norvég Civil Alap.

A meg nem fizetett vámok hiányoznak a magyar büdzséből, így nincs erkölcsi alapja annak, hogy kontrollálhatatlan társaságok osszanak egymásnak amerikai nagybácsiként norvég pénzeket.

Kétségtelenül helyes a Miniszterelnökség álláspontja, hogy minden civilszervezet köteles átláthatóvá tenni a közpénzek felhasználását. Minden felhasznált forint legyen transzparens. Az adományok célját szerződésekkel kell alátámasztani. Megengedhetetlen, hogy megélhetési tollforgatók és álcivil alkalmazottak hatékony kontroll nélkül vádaskodjanak, és adott esetben akár a demokratikus rend megdöntésére szövetkezzenek.