Ausztria kapuja

„– Tényleg szeretne egy körülkerített országban élni?
– Miért ne? Egy körülkerített házban élek.”

Ennyivel intézte el Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke azt az újságírói kérdést, amely arra vonatkozott, hogy mégis, miért követel olyan rettenetes dolgokat, amelyek csak a szomszédos „fasiszta” Magyarország vezetőinek agyából pattanhatnak ki. Kedden este Strache már azt írta a Facebookon: „Azt hiszem, álmodom.” Mi tűnt ennyire hihetetlennek az ellenzéki vezető számára? Valamit építeni kezdett a kormány az osztrák–szlovén határon.

Johanna Mikl-Leitner néppárti belügyminiszter kedden azt mondta, építenek valamit, ami megakadályozza, hogy a migránsok szervezetlenül, bárhol átjöhessenek a határon, ahelyett, hogy az erre kijelölt helyet választanák. Hogy ez egy kerítés volna talán? Nem, dehogy kerítés.

Szerda reggel a miniszter asszony már úgy fogalmazott: természetesen kerítésről van szó. Vajon mi történhetett szerda reggelig? Rájöttek, hogy nem elég szigorú tekintetű rendőröket állítani a határra, akik integetnek a migránsoknak, hogy bitte schön, tessenek már arra menni?

Szegény Mikl-Leitnernek sem lehetett egyszerű komoly arccal végigcsinálnia ezt a „nem kerítés, de, kerítés” kommunikációs bravúrt, de Werner Faymann szociáldemokrata kancellárra, az ország kedvenc taxisofőrjére mindig lehet számítani. Ő ugyanis a tegnapi kormányülés után bedobta a tökéletes megoldást: ez a kerítés ez nem kerítés, hanem tulajdonképpen egy „kapu, oldalsó szárnyakkal”. Vajon kancellár úr a saját házát körbevevő kerítésre is így gondol? Na persze.

Szóval az osztrák kormány tagjai most lázasan szinonimákat keresnek a határkerítés szóra, kölcsönvehetnék esetleg tőlünk a műszaki határzár kifejezést, de számítaniuk kell rá, hogy lesznek olyanok, akik így is kerítésnek, sőt falnak fogják azt látni meg nevezni. Például magától Faymann kancellártól várnánk, hogy így nyilatkozzon, hiszen mit is mondott az elmúlt hónapokban? Csak nem azt, hogy szögesdrótokkal nem lehet megoldani a válságot? Hogy a huszadik század legsötétebb korszakára emlékezteti, ami Magyarországon történik? Hogy nem lehet megengedni, hogy az üldözöttek lezárt határsorompók előtt álljanak a szakadó esőben?

Ausztria szociáldemokrata vezetője rettentően büszke volt magára, amikor egy telefonhívás alatt lerendezték Angela Merkellel, hogy a magyar–osztrák határra buszoztatott migránsoknak szabad az út Németországba. Faymann nagy ívű kommunikációs stratégiába kezdett, aminek lényege nagyjából azzal összefoglalható, hogy lám, én mekkora humanista vagyok, bezzeg az Orbán. Nem sokáig fürödhetett ebben a dicsfényben, ugyanis tulajdonképpen csak ő hitte azt, hogy dicsfényben van, az osztrákok többségének eközben lassan elege lett. A felméréseken nem igazán sikerült javítania pártjának a Szabadságpárttal szembeni tízszázalékos lemaradásán, a felső-ausztriai választásokon történelmi mélypontra, húsz százalék alá jutottak, s Bécsben sem neki volt köszönhető a győzelem.

Amikor Németország bevezette a határellenőrzést, pattanásig feszült a helyzet a néppárti–szociáldemokrata koalícióban, hiszen egyértelmű volt, hogy a jobboldal nem elégedett a Faymann által egynapos késéssel bejelentett tessék-lássék kontrollal. A folytonos kudarcok miatt Reinhold Mitterlehner alkancellár meglebegtette, hogy nem akar tétlenül együtt zuhanni a szociáldemokratákkal, és akár más partner után is nézhet, ha nem változik a helyzet. A múlt héten pedig Sebastian Kurz néppárti külügyminiszter eljutott odáig, hogy kimondja: a kerítés vitathatatlanul hatékony módja a határ őrzésének, a kérdés csak az, hogy egy ország akar-e kerítést építeni, vagy sem.

Az elmúlt hónapokban Ausztria megtanulta, milyen, amikor a mig­ráns­tömeg egy olyan országból érkezik, ahol képesek szervezetten kezelni a helyzetet, és milyen akkor, amikor a szomszéd összeomlik a teher alatt. A horvát ellátási rendszer egy nap alatt kapitulált, azóta előbb a magyar, majd a szlovén határra szállítják egyeztetés nélkül a migránsokat, hiába mondja azt Szlovénia, a balkáni útvonal legkisebb országa, hogy értsék már meg, ők ezt nem bírják. Most már Szlovéniában is kerítésről is beszélnek, és nincs ebben semmi meglepő vagy elítélendő.

Visszatérve Ausztriára, a Szabadságpárt hónapok óta azt mondja: száz százalékban támogatja a magyar kormány határvédelmi erőfeszítéseit, kerítés nélkül nem fog menni, elvesztik a kontrollt, ha megindul a tömeg a zöldhatáron. De miért is hallgatna Faymann kancellár a migrációs válságot a saját országa szempontjából sikeresen kezelő magyar kormányfőre, vagy éppen egy Ausztriában harminc százalékon álló pártra? Valamire vagy valakire végül mégiscsak hallgatott a bécsi vezetés. Hogy elhatározásukhoz elég volt-e a valóság, vagy a dörgedelmes berlini és müncheni kritika is kellett, azt már igazán csak ők tudják.