Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Apály és dagály

Földünk népessége már megközelíti a hét és fél milliárdot.

Ha valaki didaktikus képi formában szeretne szembesülni glóbuszunk sokat – bár még mindig nem eleget – emlegetett népességrobbanásával, javaslom, kattintson rá a breathingearth.net weboldalra. Az online világtérkép valós időben tájékoztat többek között arról, hogy a Föld országaiban folyamatosan hányan születnek és halnak meg. Amikor e cikket írni kezdem, bolygónk népessége eszerint (kerekítve) hétmilliárd-háromszázkilencvennégymillió-ötvenhatezer fő volt. A szám hitelesnek tűnik, hiszen például a Központi Statisztikai Hivatal honlapján látható interaktív grafikon szerint a világ becsült népességszáma 2016-ban (az év végén) hétmilliárd-négyszázharminckétmillió-hatszázhatvanháromezer fő (lesz). Az ENSZ népesedési osztályának adatai szerint a világ jelenlegi népessége hétmilliárd-négyszázötvenegymillió-hatszázharminckilencezer. Nyugodtan kimondhatjuk: Földünk népessége már megközelíti a hét és fél milliárdot.

Önmagában e nehezen leírható, kimondható szám is megdöbbentő, de a növekedés trendje még inkább az. Míg 1800 körül még „csak” egymilliárdan voltunk, és több mint egy évszázad kellett a második milliárd eléréséhez (1927), majd harminchárom év a harmadik milliárdhoz (1960), az utóbbi fél évszázadban felrobbant a demográfiai bomba: 1974-ben elértük a négy-, 1987-ben az öt-, 1999-ben a hat-, 2011-ben a hétmilliárd főt. Az emberi szaporodás üteme az előrejelzések szerint alig-alig lassul: 2024-ben nyolc-, 2037-ben kilenc-, 2056-ban pedig tízmilliárd lesz bolygónk lakossága. És még a szakértők sem merik megjósolni, hol lehet a felső határ, mikor és milyen szinten tetőzik a demográfiai dagály.

Bár Konrad Lorenz Nobel-díjas biológus 1970 táján „a civilizált emberiség nyolc halálos bűne” közül a túlnépesedést nevezte első számúnak, ma már tudjuk: egyszerre tapasztalható a demográfiai dagály és apály. A leggyorsabb népességnövekedés a legelmaradottabb, legszegényebb kontinensen, Afrikában zajlik, naponta nyolcvanegyezer gyermek születik, és a 2000-es alig több mint nyolcszázmillióról 2050-ig 2,5 milliárdra nő, vagyis megháromszorozódik a népesség. Ázsiában naponta száztizenhétezer gyermek születik, és a népességszám a 2000-s 3,7 milliárdról ötven év alatt 5,2 milliárdra nő. Bő három évtized múlva az emberiség nyolcvan százalékát e két legnépesebb kontinens lakói adják majd, míg 2000-ben még alig több mint hetven százalékát. Közben Európában (tehát nem csak az unióban) naponta huszonnégyezer gyermek születik, és a 726 milliós lakosságszám ötven év alatt előreláthatóan 706 millióra csökken. Az európaiak aránya a 2000-es tizenkét százalékról 2050-re hét százalékra zsugorodik a világnépességen belül.

Ezek a száraz előrejelzések nemigen veszik figyelembe az újkori tömeges népvándorlás demográfiai következményeit, amelyek ma még nagyrészt kiszámíthatatlanok. Még kevésbé vehetik számításba a népvándorlás etnikai és kulturális hatásait, így azt, hogyha a következő évtizedekben évente több millió afrikai és ázsiai bevándorló telepedik le (legálisan és illegálisan) Európában, akkor az ő és itt született gyermekeik által kontinensünkön növekvő népességelemet lehet-e – s ha igen, mennyiben – „európainak” nevezni. S ha a mai, egyirányú, egyre gyorsuló demográfiai trend nem áll meg, akkor néhány évtized múlva lehet-e még egyáltalán – a földrajzi jelentésen túl – Európáról beszélni? Vagy csupán a többmilliárdos Eurázsia és Eurafrika egy megszállt és annektált tartományáról, ahol még él néhány százmillió bennszülött, akik hasonló helyzetben lesznek majd, mint napjainkban az indiánok az Egyesült Államokban.
Mindez egyáltalán nem a demográfusok bennfentes szakmai területe, íróasztal melletti elméleti okoskodása, hanem mindannyiunk és mindennapjaink létkérdése. Amikor az európai migránsválság egyre több kedvezőtlen, sőt kifejezetten hátrányos, aggasztó, nemegyszer sokkoló jelenségeit, a deviáns, durva, erőszakos cselekményeket és a velük járó társadalmi, politikai feszültségeket tapasztaljuk Európa egyre több országában – és sajnos országai között is –, akkor fel kell ismernünk, hogy már régen nem elsősorban humanitárius, emberi jogi, szolidaritási, még csak nem is pusztán menekültügyi, idegenrendészeti, határátlépési és -őrizeti kérdésről van szó, hanem elsőrendű önvédelmiről, kivételes biztonsági, honvédelmi kihívásról. Nemzetállami, európai uniós, összeurópai, sőt keresztény civilizációs szinten egyaránt. Ezért nem bölcs dolog, ha valaki azt mondja, őt nem érdeklik a demográfiai statisztikák, elemzések, előrejelzések, mert a születési, népszaporulati számok unalmasak, semmitmondóak a mindennapi problémák, megélhetési kérdések fényében. Azoknak a politikusoknak, szakembereknek és a közösségükért felelősséget vállaló civileknek van igazuk, akik szerint hosszú, sőt, középtávon semmi sem fontosabb, mint a demográfia. A magyar miniszterelnök azonban az európai vezetők között még mindig eléggé egyedül áll, és áll ki azon meggyőződésével, hogy a demográfiai kérdésekkel sokkal komolyabban és politikai, ideológiai tabuktól mentesen kell foglalkozni.

Ugyanis kulcskérdés, hogy kik lakják majd be Európát, az itt őshonos népek hazáját. Ha erre a kérdésre tudunk és akarunk egyértelmű választ adni, abból sok tennivaló következik a bevándorlás-, biztonság-, gazdaság- és szociálpolitika területén is, nemzetállami és uniós szinten egyaránt. Akik ezt a kérdést elsumákolják, és homokba dugják a fejüket – Brüsszeltől Berlinig –, azok (Illyéssel szólva) növelik, mert elfödik a bajt. Akik viszont erre a kérdésre válaszolnak – és erre az október 2-i magyarországi népszavazás kivételes alkalmat és lehetőséget nyújt –, azok dönteni akarnak a maguk és utódaik életéről, jövőjéről. A magyar népről a feje fölött már sokszor döntöttek idegen hatalmak, és soha nem a mi javunkra, ezért többé nem engedhetjük meg, hogy bármilyen nemzeti ügyben bárki rólunk nélkülünk döntsön.

Míg e cikket írtam, a breathingearth.net világtérképén azt látom, hogy negyvenhétezer – egy közepes magyar városnyi – gyermek született a Földön, ugyanakkor húszezren haltak meg, így alig három óra alatt huszonhétezerrel többen lettünk globális faluvá zsugorodott, túlzsúfolt planétánkon… És a dagály szemmel láthatóan még sokáig nem akar tetőzni.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom