Antall Józsefre emlékezve

Sokan azt tartják, hogy az ember minden egyes születésnapján új életet kezd. Az MDF választási győzelme Antall Józseffel az élén éppen a néhai miniszterelnök születésnapjára esett. Ezzel Magyarország is új életet kezdett. Az első szabadon választott magyar miniszterelnökre kemény próbatételek vártak. Ebben bölcsessége, pragmatikussága és a már nagybetegen bevallott alázatossága segítette: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” Antall József, aki ha élne, ezen a héten, pénteken, április 8-án ünnepelhetné nyolcvannegyedik születésnapját, már huszonhárom esztendeje nincs közöttünk.

Igen nagy terhekkel kellett vállalnia Magyarország demokratikus újraszervezését. Csaknem fél évszázados szovjet megszállás után fizikailag is meg kellett szabadulni a szovjet megszállóktól, ki kellett lépni a KGST-ből és a Varsói Szerződésből, amely a szocialista országok katonai védelmi szövetsége volt.
Ezt a folyamatot Antall József bátorsága és tévedhetetlen helyzetfelismerése indította el: 1990 júniusában a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének moszkvai ülésén váratlanul a szervezet felszámolására tett javaslatot. Fél év múlva a csehszlovák parlament is csatlakozott ehhez, majd 1991. február 25-én a katonai szerződés soron kívüli tanácskozása Budapesten mondta ki a szervezet felszámolását. A nagy jelentőségű további események dátumai előtt rögzítsük most ezt a nagyon fontos időpontot, amelyhez hamarosan visszatérünk.

Előbb azonban emlékezzünk arra, hogy Magyarország játszotta a vezető szerepet a szocialista országok gazdasági tevékenységét szabályozó KGST felszámolásában is. Erről szintén Budapesten határoztak 1991. június 28-án. Mindezek után Antall József 1991. december 16-án aláírta Magyarország társulási szerződését az Európai Unióval.

Ekkor már a Robert Schuman-díj kitüntetettje volt. A díj átvételekor mondott strasbourgi beszédében a 19. századot a szabadság kivívásának nagy eszméjével jellemezte, a 20. századot pedig az egyenlőség eszméjéhez kötötte. A mai korról, a 21. századról csak víziója lehetett: úgy látta, hogy ennek sikerét a szolidaritás eszméje biztosíthatja.

Ma már mindennél jobban tudjuk, mekkora bölcsesség és politikai előrelátás rejlett ebben a megállapításban. Annak megsejtése, hogy a Varsói Szerződésből 1991. február 25-én kiszabaduló Magyarországnak mindennél nagyobb szüksége lett az igaz szövetségesek szolidaritására. Különös módon tehát – már pár nappal a Varsói Szerződés felszámolása előtt – február 16-án erről is gondoskodni tudott. Történészként tisztán látta, hogy a rendszerváltozás éveiben éppúgy sok hasonlóság és bonyolult egymás közötti kapcsolatok fűzték egymáshoz a csehek, lengyelek és magyarok sorsát, mint a 14. század elején. Királyaik akkor megtalálták az útját érdekeik összehangolásának. Erről Anjou I. Károly magyar király visegrádi várában megegyezést kötöttek. Álljon itt erről két rövid idézet Thuróczi János krónikájából: „Az Úr ezerháromszázharmincötödik évében, Szent Márton ünnepe körül János cseh király és fia, Károly, meg a lengyelek királya Magyarországra, Visegrád várába jött Károly királyhoz, hogy ott örök békeegyezséget kössenek. Ez meg is történt.”

„Elhatározták itt azt is, hogy ha e királyok közül bármelyiket vagy országukat valami ellenség támadná meg, a többiek kötelesek segítségére sietni. És ezt egymás között nagy eskükötéssel is megerősítették.” A három nép barátsága, de különösen a lengyel–magyar az évszázadok során mély gyökereket eresztett. Hasonlóan reagáltak a világháborúkat követő, csaknem fél évszázados szovjet megszállásra, és szinte összehangoltan követték a magyar rendszerváltoztatás folyamatát. Különösen az első években ez a folyamat is sok-sok reménységgel, de sok-sok bizonytalansággal is járt.

Eljött tehát az idő az egykori visegrádi királytalálkozón kötött szövetség megújítására. Ennek ugyanis az akkori időben igen komoly egyensúlyteremtő és gazdaságot, békés korszakot megalapozó szerepe volt.
Minden bizonnyal ez késztette Antall miniszterelnököt, hogy a történelmi példa kapcsán létrehozza a jelenkori visegrádi államok egymást segítő, gazdasági és politikai biztonságot megalapozó összefogását. A megegyezés dátuma mindennél beszédesebb: Václav Havel cseh, Lech Walesa lengyel elnök és Antall József magyar miniszterelnök visegrádi találkozója és a megállapodás megkötése közvetlenül a Varsói Szerződésről hozott budapesti döntés előtt, 1991. február 15-én történt!

Ma, a 21. század elején ez a szövetség képviseli talán egyedül a szolidaritás eszméjét az Európai Unióban. Megsejtette ezt a néhai miniszterelnök, amikor átvette a Schuman-díjat?

Megsejtette talán, hogy a 21. század megkísérti Európát, és vezetői fontosabbnak tartják majd az invázióban áramló migránsok iránti szolidaritást, mint a tagállamok egymás közötti együttműködését és szolidaritását?

Antall József politikai vízióját már az elmúlt évek is sokszor igazolták. A legutóbbi időkben viszont alig-alig volna elképzelhető, hogy a „visegrádi országok” együttműködése nélkül eséllyel lehetne fellépni az Európai Unió centralizált és a nemzetállami érdekeket kiiktatni szándékozó politikájával szemben. A V4-ek összehangolt álláspontja reményt kelthet az Európát népességcserével és kultúrájának feladásával fenyegető uniós migránspolitikával szemben. Példát mutathat a nehéz helyzetekben megnyilvánuló szolidaritásra és együttműködésre. Reményeink szerint már most megkerülhetetlenné vált abban, hogy milyen továbbfejlődési irányt képzelhet el Európa.

Mielőtt eltávozott közülünk, Antall József elvégezte a legszükségesebbeket. Vízióval megáldott igazi államférfi volt. Eltávozott ugyan, de még mindig szolgál, és hasznára van a nemzetnek.