Amerikai mese

Az újvilági politikus különkategóriás fajzat, ördögi tehetséggel, éles szemmel szúrja ki mások legcsekélyebb hibáit, miközben önmaga totális erkölcstelenséggel űzi kisded játékait. S e téren teljesen mindegy, hogy a börtönbe amúgy joggal zárt terroristák mindennapos, bestiális kínzásáról vagy Angela Merkel lehallgatásáról beszélünk. S bátran hozzávehetjük a listához a bőrszínük miatt rendszeresen és módszeresen vegzált, itt-ott életveszélyesen megsebesített, illetve halálosan meglőtt kisebbségeket épp olyformán, mint gazdasági erőfölénnyel való maximális visszaélést és a saját állampolgárok elleni kémkedést. S ha mindez nem lenne elegendő, csapjuk ide a bicskanyitogató „vakságot” a Földet fenyegető, nem csekélység az ő felelőtlen „fogyasztói” – eszementen pazarló – magatartásuk révén előidézett természeti katasztrófával szemben. Ismerős, ugye? A tenger szintjének emelkedése, az óceánok felelősség nélküli szennyezése, a természet permanens pusztítása, kiszipolyozása és az üvegházhatású gázok szemünk előtt, fejünk fölött zajló, mindannyiunk által megszenvedett rombolása csupa olyan téma, amely a szimpla amerikai politikus számára a mesék világába tartozik.

Igaz ami igaz, leírták ezt már ezerszer – sőt, ettől messze többet és rémisztőbbet is – mégsem történt semmi. Miért is történne, hiszen a pénz ott van (meglehet, egyre inkább Kínában), akárcsak a nyers erő, s e kettő olyan súlyt képvisel, amely minden, kritikus és igaz hangot lenyom, elhallgattat. Az a kevés pedig, ami mégis átüti a mesterségesen vont (média-) falat, az alig pár ezer, a helyzettel amúgy is tökéletesen tisztában lévő emberhez jut el. A többi milliárd pedig álomban ring, s úgy hiszi, Amerika maga a megtestesült meseország, ahol a népek folyton mosolyognak, határ nélkül dúl az egyenlőség, s ha az ottani kabinet fölemeli a szavát, akkor bizony valóban veszélyben forog a demokrácia.

Erre sokan azt felelik pestiesen: tessék csak mondani, Amerika ölébe vagy netán a fejére szabad hányni?
Mindenesetre az emberi jogok világnapja alkalmából nem árt felhívni a figyelmet a közelmúlt egyik történésére, amely széttépi a hazugságok hálóját, s nyersen fölmutatja a barbarizmust. Talán nem véletlenül jelent meg éppen tegnap a hír, hogy a meglehetősen tehetetlen ENSZ és hozzá társulva számos emberjogvédő szervezet követeli, állítsák bíróság elé azokat a tisztségviselőket, akik felelősek az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzási gyakorlatáért. Mint arra Ben Emmerson, az ENSZ emberjogi képviselője felhívta a figyelmet, a témában készült jelentés megerősíti azt, amit a nemzetközi közösség már eddig is tudott. A politikát egyértelműen kormányszinten alakították ki, s ez tette lehetővé a szisztematikus bűncselekményeket, az emberi jogok súlyos áthágását. A CIA vallatási programja utat nyitott, hogy háborítatlanul hajtsanak végre olyan cselekedeteket, amelyeket a kínzás tilalmáról szóló nemzetközi jog világosan bűncselekménynek nevez, s amelyeket egykoron a németektől láthatott Európa.

A jogban hívő polgár azt hinné erre, no, végre történik valami – ám újfent csalódnia kell. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának egyik tisztségviselője azonnal közölte, hogy 2009 óta mindössze két eljárást indítottak foglyokkal szembeni kegyetlen bánásmód miatt, de a vádemeléshez egyik esetben sem volt elegendő bizonyíték. Szerinte tehát, ami például a börtönbéli kínzásokról eddig napvilágra jött, az nem több, mint puszta kitaláció, jól megrendezett mozi.

Na, így állunk. Amit látunk-hallunk odaátról, szemforgatás. Éppen ideje lenne, hogy a kóros Amerika-imádatban élőknek végre már felnyíljon a szemük, működjön a reflexük – már, ha egészséges –, dolgozzon a szaglószervük, érezzék meg azt az erkölcsi bűzt, amely a tengerentúlról lassan beborítja az egész világot.