Amerikából jöttem

A játék, amelyet annak köszönhetünk, hogy a század elején Amerikába kivándorló magyarok azon része, amely visszatért, sokszor „hunglish”, azaz kevert magyar–angol nyelven tudta csak leírni az újonnan kitalált foglalkozást, ma is zajlik nagyban: az Egyesült Államokból érkezik egy nagykövet, egy politikus vagy egy újságíró Budapestre, a magyar politikai szereplők pedig megpróbálják kitalálni, hogy „ki fia borja”, és pontosan mit akar nálunk.

Mostanában csúcsideje volt ennek a játéknak, hiszen itt járt Wes Mitchell, Steve Bannon, Milo Yiannopoulos, és hamarosan megismerkedhetünk az Egyesült Államok új budapesti nagykövetével, David Cornsteinnel.

Cornstein eddig mindent megtett, hogy nehezebbé tegye a játékot: a republikánus jelölt az üzleti életből jött, szenátusi meghallgatásán mégis mondott olyan dolgokat, amik aggasztóak lehetnek az Orbán-kormány számára. Az pedig, hogy felmondta a leckét a demokratáknak, vagy egy részét komolyan gondolja, csak akkor derül ki, amikor elkezd dolgozni Budapesten.

A játék felcserélt szerepekkel is zajlik: amerikai politikai vezetők időnként megpróbálják kitalálni, mi zajlik Magyarországon, és hozzászólni. Legutóbb épp Cornstein szenátusi elfogadása kapcsán Benjamin Cardin demokrata szenátor érezte úgy, hogy ki kell fejeznie aggodalmát a magyar demokráciáért.

Cardin egyébként még a tájékozottabbak közé számít hazánkat illetően, de sajnos elköveti azt a hibát, amit nagyon sok külföldi politikus: csak a vele egy politikai platformon lévőket kérdezi meg. Így lehetséges a párhuzamos valóságok létezése: Steve Bannon és Milo Yiannopoulos Magyarországán minden tökéletes, Ben Cardinén viszont már a demokrácia utolsó bástyái is leomlóban vannak.

„Az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesei azok az országok, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat, és ahol erős a demokrácia” – találta mondani Cardin, ami a fenyegetés határát súroló figyelmeztetés volt a magyar kormány számára. A szenátor bizonyára Izraelre és Szaúd-Arábiára utalt. De nem feltétlenül kell az amerikai szövetségesekig menni: a CIA élére most neveztek ki egy hölgyet, akinek elég komoly tapasztalata van a kínzások alkalmazásában, Guantánamo pedig még mindig működik, kicselezve az amerikai törvényeket azzal, hogy nem az Egyesült Államok területén áll.

Arról nem is beszélve, hogy a demokrácia féltését lehet, hogy előbb a keleti és a nyugati part között kéne elkezdeni, mint valahol Európában: Donald Trump győzelméig az elit nagy része tudomást sem vett a nagy tömegekről, csak a szavazatgyűjtések hajrájában vonultak le közéjük az elefántcsonttoronyból (és Trump is az elitből érkezett, ezt ne felejtsük el), az iskolai lövöldözések egyre gyakoribbakká válnak, a jobb- és baloldali szélsőségesek összecsapnak tüntetéseken, időnként halálos áldozatokat követelve, a két gazdag part menti zónát leszámítva pedig súlyos gondok akadnak az emberek megélhetésének biztosításával. Szóval, feladat ott is lenne elég, és persze ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon minden tökéletes, és nem lehet egy külföldinek jó meglátása, de álszent egy európai szövetségest ostorozni Washingtonból, miközben Szaúd-Arábiában már az is eredménynek számít, hogy a nők vezethetnek autót.

Magasabb szinten kéne űznünk a kitalálósdit, mert az Amerikából jöttem játékban csak az lehet sikeres, aki odafigyel a másikra, és nem csak bekiabálja, ami éppen az eszébe jut.