Tamáska Péter

Vélemény és vita

Allah napszámosai

Korunk jellemző hiánya, hatalmas léglyuk hitetlenségünk.

Az ifjú, jámbor kispolgár tetováltatja magát, hódol a tévé és az alvilág félisteneinek, lakásából eltűnt a könyv.

A léglyukon pedig áramlanak be Allah napszámosai, a migránsok. Mária-napon, a bécsi Stephanskirchében a Szűzanyának szentelt ünnepi misén végre megszólalt egy főpap, Cristoph Schönborn érsek, s prédikációjában kimondta, hogy „soron van az iszlám harmadik kísérlete Európa elárasztására. Sok moszlim kívánja ezt, s mondják, Európa a végét járja.” Mária ünnepe, szeptember 12-e ugyanis egybeesett Bécs felszabadításának 333. évfordulójával, amikor Kara Musztafa nagyvezírre a Német-római Császárság és a lengyel király hadai megsemmisítő vereséget mértek, s ezzel megszűnt a második, az arabot követő oszmán invázió veszélye. (A nagyvezír rosszul mérte fel az európai erőviszonyokat, s ezért csakhamar az életével fizetett.) „Isten könyörületes Európával és népével, amelyet az a veszély fenyeget, hogy a keresztény örökséget elherdálja” – figyelmeztette a hívőket Bécs érseke, de hozzátette, a könnyelműség rossz hozadéka ma már nemcsak gazdasági síkon, hanem emberi és vallási téren is érezhető. (A bécsi zöldek például az 1683-as diadalt szeretnék száműzni a tankönyvekből, nehogy a felnövő moszlim, főképp török fiatalok érzékenységét megsértsék.)

Az iszlám térhódítása a divatban is érezhető. A női testet eltakaró utcai ruhák, fátylak, a burkininek nevezett, lepelszerű fürdőruha – amely miatt Korzika strandjain verekedés tört ki – a Niqab shopokban jól mutatják, hogy európainak lenni kevés: a világszínpadra földrészünk egykori „előszobájának”, a Közel-Keletnek a lakói fognak fellépni. (Csak megjegyzem, ’56-ban már éreztük ennek előszelét, amikor a szuezi válság miatt szabad kezet adtak Hruscsovnak Magyarország lerohanására.)

Az ARD politikai magazin mainzi riportja bemutatja, hogy a Niqabok nemcsak arab divatüzletek, hanem a szalafista infrastruktúra szerves részei, amelyek mélyén titkos hírek cserélődnek, szalafisták és – németből magyarítva hál’ Isten, igen komikusan hangzik – szalafinák adnak egymásnak találkát. S mint Susanne Schröter, a frankfurti egyetem iszlám központjának professzor asszonya mondja, az ott „lezajló jelenetek tisztára extrémek”. Amikor Edmondo De Amicis a 19. század végén azon sajnálkozott A török nő című esszéjében, hogy sohasem fogjuk meglátni a keleti nők pompázatos viseleteit, amelyek „fejedelmi és egyúttal gyerekes bájt kölcsönöznek” nekik, „ha csak a divat el nem hozza a mi országainkba”, feladta a történelemnek a leckét. Ugyanis a divat és a 21. század elhozta a muzulmán szépségeket Európa szívébe, akik egy szélsőséges mozgalom szimbólumaival vegyítve úgy alkalmazzák a testet takaró fátylat, hogy – Amicist idézem –, „mutasson és takarjon, igérjen és rejtelmes legyen, talányokat és váratlan csodás kis szépségeket villantson.” A muszlim nő Michel Houllebecqe kultregényében ezzel is hódít, s lesz a francia értelmiségiből Allah jól megfizetett napszámosa.

S mintha az illuminátusok rendeznék, itt van a Merkel asszony és a francia elnök nagy pozsonyi fellépése, amely bratislavai agenda néven fut a sajtóban, s új víziót, új biztonságot és új jólétet ígér. Újra fogalmazunk mindent, mint Ibsen Peer Gyntje a kairói tébolyda igazgatójával, Begriffenfelddel, aki közli vele, hogy az Abszolút Ész tegnap este fél 11-kor kiszenvedett, s az Új Ész szerint a bolondok lettek az épeszűek. S közben arab embercsempészek tömegével hozzák a nigériaiakat Líbiá­ba. Mint egykor őseik, akik fekete rabszolgákkal kereskedtek a fekete kontinens atlanti partjain.