Aknazár és bagolyhuhogás

Ha eddig esetleg nem tudtuk volna, milyen élethelyzetre kell alkalmazni a mondást, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, akkor bátran gondoljunk arra, amikor amikor az ellenzék által felhergelt tüntetők az utcán korrupcióról huhognak – tökéletes lesz a társítás.

A magyarok egyelőre még nem amnéziásak, de mindannyiunk okulására nem árt néha sorra venni a most korrupcióról üvöltöző bukott pártok és a nemzeti vagyont herdáló kormányok soha el nem évülő „hőstetteit”!
Az ügyek – és elkövetőik – egyik csoportja jelenleg bírósági szakban várja az ítéletet. Nem kicsik, nagyok. Komoly, nagy korrupciós ügyek. Például Hagyó vagy Simon perei. Bármelyik végén születhet olyan ítélet, mint Wieszt Jánosé, aki véletlenül szintén az MSZP tagja volt.

Izgalmas kérdéseket rejt továbbá az immár öt esztendeje kiemelt ügyészi felügyelet mellett folyamatban lévő nyomozás, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megalakulásával és működésével kapcsolatos, nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés tárgyában folyik. Forintmilliárdok és a nemzeti vagyont érintő szerződések tömegének ütjük azóta is bottal a nyomát, ezek ugyanis valahogy eltűntek az állami vagyonkezelő társaságok átalakulási procedúrája során. Öt éve várjuk tehát a szakszerű nyomozáson alapuló hiteles dokumentumokat és információkat. A feljelentés ugyanis nem valakinek a légből kapott ötlete volt, hanem az Állami Számvevőszék 2007., 2008., és 2009. évi, nyilvános jelentéseinek megállapításai alapján indult.

Régi igazság, hogy az kiabál, akinek a háza ég. De az a hajmeresztő populizmus, ahogy az ellenzéki politikusok válogatás nélkül nekimennek a kormány összes intézkedésének, és semmi más céljuk nincs, mint minden pozitív törekvést kifigurázni és így negligálni, szinte felfoghatatlan. Ne menjünk messzebb, mint a költségvetés szisztematikus szétzilálása, amelyet a felhergelt emberek mögé rejtőzve azok az ellenzéki politikusok irányítanak, akik kormányzásuk idején maguk helyezték el a gazdaságban azokat a tányéraknákat, amelyeket most nagy előszeretettel robbantgatnak.

Természetesen nincs tökéletes költ­ségvetés, a hibákra föl kell hívni a figyelmet. De nem mindegy, hogy ez normális párbeszéd keretében történik, vagy nyilvánvalóan kormánybuktatási céllal hergelik az embereket valamely vélt vagy valós kormányintézkedés ürügyén.

A választópolgárok többsége pontosan tudja, hogy a 2010-re csőd szélére sodort ország összes problémáját nem lehet egyszerre megoldani. Lépésről lépésre azonban van esélyünk. Hogy sikerülni fog, azt sorra jelzik az ország gazdasági eredményei, amelyek 2014-ben már Európa élvonalának mutatóit produkálták.

Akármilyen hangosan szidja is az ellenzéki kórus azt a kormányt, amely a jelenlegi gazdasági eredményeket elérte, van néhány dolog, amit nem tud elfeledtetni a magyar választókkal. Például hogy a Gyurcsány-rezsim alatt a meggazdagodott oligarchák az államadósság több mint kétszeresét vitték ki adóparadicsomokba. Jól hozzászoktak ezekhez a pénzforrásokhoz, és most hiányolják. Nemcsak ők, hanem az „adóoptimalizálásban”érdekelt nemzetközi pénzügyi körök is, akiknek az Orbán-kormány helyén jobban jönne néhány kipróbált és megvehető maffiózó. Biztatják is őket valamiféle jakobinus forradalomra, a demokratikus államrend puccsal történő megdöntésére. A Norvég Civil Alap pénzosztásának iránya legalábbis erről tanúskodik, és sajnos erre enged következtetni az amerikai ügyvivő együttmenetelése a Fidesz székházát megrongáló erőszakos tüntetőkkel.

Ne csodálkozzunk, hogy az emberekben néhány képtelen gyanú fogalmazódik meg. Például az a mesék világába tartozó elképzelés is szárnyra kapott az utóbbi időben, hogy az MSZP sokak által emlegetett titkos páncélszekrénye, amely illegális politikai célok támogatására szolgált, netán átvándorolhatott az Egyesült Államok nagykövetségére, és a kulcsot akár André Goodfriend is őrizheti.

De miért ne találgathatnának a magyar állampolgárok? Minden okuk megvan rá, hogy döbbenten álljanak a helyzet előtt. Hogy lehet az, hogy egyik percről a másikra a Fidesz–KDNP elsöprő választási győzelme után külföldi segítséget sem nélkülöző, agresszív randalírozások sorozata indult el Budapest utcáin?

Természetesen a jelenség okait nemcsak külső tényezőkben kell keresnünk. Hiszen az elmúlt huszonöt évre visszatekintve igenis elkövettünk olyan mulasztásokat, amelyek befolyásolhatták a jelenlegi helyzet kialakulását. Például elmulasztottuk a lusztrációt, hagytuk elévülni a posztkommunista-neoliberális kormánytagok bűneit. Bezzeg ők kormányzásuk idején nem voltak ilyen nagyvonalúak, és Keller-kopó vezényletével mindent elkövettek, hogy bemocskolják az akkor választásokat vesztett Orbán-kormány tagjait.

A 2010-re ígért elszámoltatás öt éve akadozik, holott módszeres végig­vitele sokat segítene a jövő politikai palettájának megtisztításában. Sajnos Fricz Tamás szállóigévé vált mondása a mai napig nem vesztett aktualitásából. A miénk még mindig „következmények nélküli ország”.

Így aztán a bukott politikusok némi alappal gondolják azt, hogy bármit büntetlenül megtehetnek. Az idő elmosta a bűncselekménygyanús tetteiket. Annyi volt a botrány, a különféle kampány, hogy az ügyek kioltották egymást – legalábbis a politikától megcsömörlött emberek szemében, akik a jelek szerint mostanra mindent elfelejtettek, ami 2002 és 2010 között történt. A régi-új politikusok pedig csak erre vártak. Most ártatlanul, mint a ma született bárány, színpadra állnak, erkölcsről és közjóról prédikálnak. A mondandó tartalmát meghazudtoló agresszivitás valamelyest elárulja őket, de erre nem mindenki érzékeny, sőt. Az agresszivitás mostanában trendi, és egyesek szerint a rátermettség jele, lásd a legfrissebb utcai tüntetéseket, ahol a posztkommunista dinasztiák neoliberális színekben reinkarnálódott legújabb nemzedéke debütál az egyre jövedelmezőbb politikai pályafutás reményében.

Mi pedig – sokadszor, de továbbra is – azt kérdezzük: hová lett a KISZ-vagyon? Miként volt megengedhető, hogy az MSZMP vagyonát az MSZP örökölje, miközben a Kádár-rendszer csődbe vitte az országot? Az akkori államadósságot is a néppel fizettették ki. A mostani ellenzéki vezetők kormányzása alatt a rablóprivatizáció martalékává vált a nemzeti vagyon több mint kilencven százaléka. Az ellenzék passzátszelét egy olyan MSZP fújja, amely több mint kétmilliárd forintos hiteltartozással bír. Tiszta sor, hogy ez a párt soha nem lesz képes arra, hogy adósságait visszafizesse.

A kérdés csak az, hogy a jogosult miért nem indítja meg a párt ellen az ilyenkor szokásos eljárásokat?
Mi van az SZDSZ ötszázmilliós adósságával? Hogyan menthették át magukat az MSZP szövetséges pártjának vezetői új pártok vezető székei­be? Van még hitelük azoknak a volt pártfunkcionáriusoknak, akik megkárosították a hitelezőket, a magyar költségvetést és végső soron az állampolgárokat?

Márpedig most ez az ellenzéki „társaság” indított hajtóvadászatot a legitim kormány tagjai ellen, most ők az ellenzéki média fő célpontjai. Az ellenzékhez köthető csatornákon folyamatosan ömlik a hazugság és a magyar kormány elleni gyűlölet. Ismeretlen eredetű pénzekből fizetett úgynevezett „oknyomozó” újságírók turkálnak gusztustalan módon az ország felelős vezetőinek magánéletében, adott esetben Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit is megsértve.

Vajon nem lenne-e érdemes a hajtóvadászat indítóinak vagyonosodását is megvizsgálni? Vajon az ellenzéki vezetők mind a jogszabályoknak megfelelő módon szerzik jövedelmüket, és a törvényeknek megfelelően
adóznak? Nem ártana közelebbről megnézni, és ezt is bemutatni a nézőknek. Valójában kik azok az emberek, akik krokodilkönnyeket hullatnak a magyarországi szegényekért? Mit tettek a szegénység ellen? Vagy esetleg személy szerint is súlyos felelősségük van a szegénység kialakulásában és elmélyülésében?
A demokratikus rendszer megdöntésére irányuló szövetkezés büntetendő cselekmény. Az erre szövetkező ellenzéki csoportosulások tevékenysége, leginkább ennek finanszírozása megvizsgálandó, és a jogállamiság keretei között eldöntendő, hogy nem merül-e föl az ilyen esetekben a bűncselekmény gyanúja.
Mint civil, csak azt tudom elképzelni, hogy a hamis vádak szerzőit az érintetteknek azonnal be kell perelniük. Az országnak nincs ideje arra, hogy a parlamenti bizottságosdi értelmetlen cirkuszait szemlélje. Nem azért fizetjük a képviselőket, hogy szakmai munka helyett pártcsatározásokkal töltsék ki a munkaidejüket.
Mostanában mantraként hallgatjuk reggel, éjjel meg este az aktuális hazugságokat, a kipécézett politikusok, leginkább Orbán, Lázár, Rogán, Szijjártó mesés gazdagodását, amit állítólag csakis korrupcióval szerezhettek. És mi van a túloldalon? Feltételezem, hogy csupa zseniális vállalkozó. Érdekes lenne egy összehasonlító elemzés Gyurcsány, Bajnai, Oszkó, Veress, Kóka, Simon vagyoni helyzetével. Érzésem szerint elképedve látnánk, milyen hosszú szög bújik ki a zsákból. Jó lenne, ha végre akadna valaki, aki ezeket a kommunikációs feladatokat elvégezné, és feketén-fehéren az emberek tudomására hozná. Ha így lesz – és előbb-utóbb nyilván erre is lesz energia –, pillanatok alatt elfogy a nép a Kossuth térről, csak a törpe pártok uszító-szervezői maradnak ott.

Ne ámítsuk magunkat, tudjuk, hogy a világban minden politikai rendszerben létezik korrupció. Minél nagyobb az ország, annál inkább, lásd az Egyesült Államok választási kampányaihoz kapcsolódó ügyleteket. A helyes irány természetesen a nulla tolerancia. De ne feledjük, mi volt 2002 és 2010 között. Kis ország, nagy korrupció. Áfacsalások, megvesztegetések, földmutyizás, összejátszás a multikkal. Az újabb és újabb hírek megszokott napi eseményekké váltak. Az MNV mérlegeinek meghamisítása csak hab volt a tortán.

A civil észjárás szerint aki becsületes munkával szerzi javait, ne szégyellje magát, éljen jól, ahogy megteheti. De maradjon szolidáris. Az ország mindenkori vezetői ne felejtsék el, hogy a választópolgárok által adott felhatalmazás alapján szolgálatot látnak el, amely szerénységet követel, különösen egy olyan országban, amely évtizedek óta nem látott általános jólétet. Nemcsak az fontos hát, hogy valaki a vagyon szerzése során megtartsa a jogi előírásokat, és ha nem tette, feleljen a jogsérté­sért, továbbá azért is, ha másokat sunyi módon, hamisan vádol. Hanem az is, hogy az emberek szemében hiteles maradjon. Bármely politikus csak akkor kérhet türelmet és önmérsékletet az emberektől, ha megfelelő példát mutat.

A kommunisták annak idején fordítva ültek a lovon, összetévesztették a forradalmat az ellenforradalommal. Nagy hiba volt. Még egyszer nem történhet meg!