Vélemény és vita

Aggódó levélírók klubja

Egy kaptafára készülnek a német közszolgálati televízió Magyarországról szóló tudósításai

Ismét divatba jött a levélírás. Nem Gyurcsány Ferencnek a német kancellár asszonyhoz intézett segélykérő levelére gondolok most, bár az is gyarapítja a levélírók klubját. Az általam citált levelet Palkovics miniszter úrnak címezték, a fejléc tanúsága szerint a Németországi Tudományos Szervezetek Szövetsége. A szövetség tagjai között van a németországi kutatóintézeti hálózatot magába foglaló Max Planck Társaság és a kutatási finanszírozást ellátó DFG, DAAD és a Humboldt Alapítvány.

Levelüket a nagy múltú magyar tudomány iránti aggódásukban fogalmazták. Félnek attól, hogy a kutatási és oktatási szabadság elve sérül a tervezett szerkezeti és finanszírozási átalakítás következtében, sőt veszélyben látják a versenyképességet és a jövőbeli közös kutatási együttműködést is. Lehet mondani, milyen szép ez, a nemzetközi tudományosság kiáll az MTA mellett a függetlenségéért folytatott sziszifuszi küzdelmében. De lehet mondani azt is, hogy zsarolás, politikai beavatkozás egy ország belügyeibe, strukturális reformjaiba.

A levelet ugyanis nemcsak Palkovics miniszter és az MTA elnöke kapta kézhez, hanem Heiko Maas német külügyminiszter és Anja Karliczek oktatási és kutatási miniszter is. Az aggódó levél politikai színezetet kapott. Hogy mennyire tájékozottak a levélírók, jól mutatja feb­ruár végi közleményük, a Leopoldina honlapján is olvasható. A természettudósok akadémiája szolidaritását fejezi ki magyarországi kollégáinak, akiktől a kormány törvényjavaslata el akarja venni eddigi függetlenségüket, és költségvetésük egy részét a magyar Belügyminisztérium hatáskörébe helyezné. Én két hete kaptam egy körlevelet a Német Régészeti Intézettől, amelyben a magyar kutatási szabadságért és függetlenségért aggódnak, és gondolom, számtalan ilyen levelet köröztetnek a német tudományos életben.

Nem szeretnék beszállni a Magyar Tudományos Akadémia körüli szakmai és politikai csatározásokba.
A német aggódás bennem nem a szolidaritás miatti hálaérzetet váltja ki. A németek ugyanis szeretnek beleavatkozni más országok belügyeibe, olyan országokéba, ahol szerintük sérül a demokrácia, azaz ahol nem a nekik kedves politikai erők vannak hatalmon. A német színházi szakma például rettenetesen aggódott a magyar színházi élet függetlensé­­géért, amikor Budapest főpolgármestere Dörner Györgyöt nevezte ki az Újszínház élére. Nem a színvonalért aggódtak, hanem az igazgató személye és politikai nézetei miatt. Nem tudom, milyen kötődésük és egyáltalán mi közük van egy kis magyar színházhoz, mindenesetre rögtön levélben tiltakoztak a kinevezés ellen, és követelték Dörner és Csurka visszahívását. A proklamációt előadás előtt minden német színházban felolvasták. Ültem döbbenten a nézőtéren, nem értettem, mit is akar az intendáns, miközben az úri közönség szörnyülködött a magyarországi diktatúra újabb megnyilvánulásán. Másnap valamennyi újság közölte a hírt, hogy aki nem volt ott a színházban, az se maradjon ki a tájékoztatásból.

A kioktató modor, az erkölcsi fölény lengetése különösen akkor visszatetsző, ha az ember belülről éli ezt meg, ráadásul tájékozott, így nehezen manipulálható. A német közszolgálati televízió Magyarországról szóló tudósításai egy kaptafára készülnek, előre borítékolni lehet a szöveget és azt is, hogy kiket kérdeznek meg az éppen aktuális magyarországi állapotokról vagy a magyar sajtószabadság, az egyetemi szabadság és mindenfajta veszélyeztetett szabadság ügyében. Megkérdezett honfitársaink nyilatkozatait
áthatja az őket ért egzisztenciális vagy egyéb sérelem.

A tájékoztatási irányelv, a kiegyensúlyozottság elve véletlenül sem érvényesül, de ezt csak az tudja, aki a témában jól tájékozott. A technikai színvonal imponáló, a szakmai annak látszik, a tartalom igazsága csak sokadlagos szempont. A magyar médiatörvény elleni frontális támadás idején a németek igazából nem a sajtó szabadságáért aggódtak, hanem a piaci érdekeltségük miatt. Előbb támadták a törvényt, mintsem az jogerőre emelkedett volna, mielőtt a törvény végleges szövegét olvashatták volna.

Különösen a Nemzeti Médiahatóság gondolatával nem tudtak kibékülni, pedig médiafelügyelet náluk is van. Amikor hírcsúsztatás és ezzel a nézők befolyásolása miatt panaszt emeltünk az illetékes médiahatóságnál, a következmény egy válaszlevél volt csupán, amelyben azzal mentegették a műsorvezetőt, hogy a sok műsora miatt nem tud mindenre százszázalékosan felkészülni. Hogy manipulációs céllal vágták össze a magyar miniszterelnök EP-beszédét, istenem, véletlenül sem volt benne rossz szándék! Egyáltalán ha bármi, nemzeti irányba való elmozdulás történik Magyarországon, ami német piaci vagy politikai érdekeket sért, megindul a tiltakozó- és lejáratókampány a médiában. És a függetlenségre törekvő magyar kormánypolitika erre bőven ad alkalmat. A hatalomból kimaradt panaszkodók, az ellenzéki összefogók pedig szolgáltatják az érdekük szerinti információkat, és mint annak idején Moszkvába, most Brüsszelbe, Berlinbe szaladgálnak segítségért.

Néha eljátszom a gondolattal, milyen reakciót váltana ki Németországban, ha az ottani demokrácia feletti aggódásunkban tiltakozó leveleket küldözgetnénk a tüntetéseken tapasztalható rendőri fellépések vagy a civilek és a szakma véleményét semmibe vevő, gyorsan lefolytatott törvényalkotás miatt. Mi lenne, ha felemelnénk a szavunkat a szegénységi küszöb alatt élő német nyugdíjasok érdekében? Ha kifogásolnánk az erősödő AfD leszalámizálására irányuló politikai erőfeszítéseket? Az egyetemi tandíjak bevezetését, a romló oktatást és egészségügyet? A politikailag irányított médiát? Azaz beavatkoznánk a német belpolitikába? Milyen reakcióra számíthatnánk?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom