Nagy Ottó

Vélemény és vita

Áfakeringő

Történt pedig 2013 novemberében, hogy a mezőgazdasági bizottság nem fogadta el Gőgös Zoltán áfacsökkentést sürgető javaslatait

A szocialista képviselő akkor azzal érvelt, hogy így válhatna érzékelhetővé a már megkezdett áfacsökkentés. Ez a félmondat azért érdekes, mert akkor már harmadik évét taposta a második Orbán-kormány, azaz a képviselő szavai, akár elszólásként, de akár dicséretként is értékelhetők, másrészt azért, mert akkor már elkezdődött az áfacsökkentés. Amire, hadd ne mondjuk, milyen kormányok alatt, nem volt példa. Indoklását úgy folytatta a honatya, hogy az érzékelhetőség kedvéért az áfamérséklésbe – az élő és a félsertés mellett – be kellene vonni a tőke- és baromfihúsokat, bizonyos tejtermékeket, a barna kenyeret, a vizes zsömlét és kiflit, az Európában előállítható zöldséget és gyümölcsöt, továbbá az édesvízi halakat. Ez az MSZP-s bizottsági alelnök szerint, mert a kibicnek semmi sem drága, kilencvenmilliárd forintos költségvetési kieséssel járna.

Az igazán grandiózus ellenzéki elképzelésre Horváth István, a bizottság akkori fideszes alelnöke, a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos úgy reagált, az ország nincs abban a gazdasági helyzetben, hogy egy széles körű élelmiszeráfa-csökkentésre sor kerülhetne, de nem zárta ki, hogy egyszer ennek is eljön az ideje. Rámutatott: a mostani áfamérséklés növeli a feldolgozók versenyképességét, és a sertéstartók számára is előnyös, mert csökkenti az importot. Ugyanakkor beszámolt arról, hogy bizonyos takarmányok esetében szintén öt százalékra vinnék le az áfát, például a feltételnek megfelelő darák, korpák és egyes olajpogácsák esetében. Ezzel a takarmányok egy része is olcsóbb lehetne, és tovább nőhetne a versenyképesség. Ezt a javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja. Mindehhez Font Sándor, a bizottság fideszes elnöke még annyit tett hozzá, hogy az áfamérséklési javaslattal kapcsolatban kérdéses, hogy az emiatt bekövetkező bevételkiesést a jövő évi költségvetés – még meg nem szavazott – tervezete kibírja-e úgy, hogy nem kerülnek veszélybe az ország makrogazdasági mutatói, főként a 2,9 százalékos költségvetési hiánycél. Óvatos duhajok voltak tehát a képviselők.

Az említett november óta eltelt néhány esztendő, és sok-sok változás is történt. Vegyük előre azt, hogy az Országgyűlés azóta már kétszer is június végén fogadta el a következő évi költségvetést, nagy-nagy kiszámíthatóságot biztosítva a gazdaság összes szereplőjének. Bocsánat a királyi többesért, de még az Európai Unió tetszését is kivívtuk ezzel. Annak ellenére, hogy Gőgös képviselő úr egyre apadó pártja nem értett egyet ezzel a kezdeményezéssel sem, és a költségvetést sem szavazták meg egyszer sem. Másodjára vegyük azt, hogy tavaly január elsejétől öt százalékra csökkent a sertéstőkehús áfája. Ez persze nem annak volt köszönhető, és most sem az, hogy a közbenső időintervallumban Gőgös képviselő folytatta kíméletlen harcát az áfacsökkentésért. Ami nem tudom, miben merült ki azontúl, hogy felvetéseit időről időre kellő meggyőződést mutató indulattal elismételte.

Harmadjára vegyük az unortodox gazdaságpolitikát, amelynek köszönhetően a magyar gazdaság, és neki hála a költségvetés is, olyan állapotba került, hogy a kormány megléphette a tavalyi forgalmiadó-csökkentést. Negyedjére hozzuk azt, hogy a baromfiszektor azonnal reagált a lépésre és szintén áfacsökkentést szorgalmazott, mondván, hogy így versenyhátrányba kerül, és az neki bizony nem jó. Rendes terméktanácsnak és termelői képviseletnek ez is a dolga, lobbiztak is kitartóan. Az eredmény január elsejétől tapasztalható, csökkent a friss tej, a tojás és a baromfihús áfája is. Miközben az eltelt egy év alatt az unortodox gazdaságpolitika irányvonala nem változott, és nem kevés fizetésemelésben részesültek vagy részesülnek a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök, a katonák, a közalkalmazottak, és emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum is. Ráadásul a nyugdíjasokról sem feledkezett meg a kormány. Mert ezt is elbírja az a költségvetés, amit a szocialisták tavaly nyáron sem szavaztak meg, pedig hát ugye a kiszámíthatóság.

És emlékezzünk arra is, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Magyar Hírlapban jelentette be először, hogy további áfacsökkentésen gondolkoznak, ennek megfelelően belátható időn belül kisebb lehet a hal (édesvízi természetesen, hogy Gőgös képviselő megnyugodjon), a kenyér, a zöldség-gyümölcs, valamint a felvágottak és a kolbászok forgalmi adója. Ehhez a napokban a Tej Terméktanács azt tette hozzá, hogy szeretnék, ha az UHT- és az ESL-tej, a túró és a tejföl áfája is csökkenhetne.

Hogy milyen lesz a sorrend, nem lehet megmondani. Hogy az áfacsökkentés folytatódni fog, arra mérget lehet venni. És mindez elég alapot ad arra, hogy az MSZP az indulóját is megváltoztassa, akkor is, ha végre beismerik, hogy összeállnak a Jobbikkal, és akkor is, ha nem. Az új rigmus, mivel fogatlan oroszlánról már régen nem lehet beszélni, illik majd egy törpepárthoz, így szól: Tej, túró, tejfel, döglött kutya, kelj fel!

Ez bizonyosan sok mindenre emlékezteti majd őket, bár nem biztos, hogy Kunhalmi Ágnes, már ha megérti, kedvére kacarászik majd rajta.