Abszurdumok útvesztőjében

Ezekkel a szavakkal erősködött kedden este az ATV adásában Kálmán Olga vendégeként Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke. A nem egészen negyedórás beszélgetésben percről percre haladva egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ennek a politikusnak bizony nincs mondanivalója: nagy átéléssel, lendületesen, szinte szárnyalóan – a jellegzetes gesztikulációjával megtámogatva – ismételgette ugyanazt a néhány mondatot, ugyanazt a néhány fordulatot, frázist, közhelyet, kampányszlogent, amiből felkészült. „Mi, liberálisok büszkék vagyunk arra, hogy van egy komoly jelöltünk, hiszen Bodnár Zoltán a komoly ellenzéki jelölt. Én azt gondolom, hogy ez a beadványnak a sikere is, amit Bodnár Zoltán is jelez, és Boruzs András, aki pártigazgatónk és Újpesten polgármesterjelöltünk, mutatja azt, hogy a liberális párt felkészült, felkészült erre a választásra, komoly programmal rendelkezünk és van egy kitűnő jelöltünk” – mondta el (sic!) több variánsban is Fodor, akármit kérdezett is tőle a műsorvezető.

A kulcsszavak: komoly, liberális, jelölt, Bodnár, felkészült. Egy szóval sem jutottunk közelebb azonban ahhoz, hogy a pártelnök szerint mit is jelent, mit is fed ez a komolyság. Mert ha egyszer már van egy jó programjuk – nem bánom, legyen, persze, miért is ne ismerhetnénk meg –, annak vélhetően többnek kellene lennie annál, mintsem hogy ez a négy-öt szó köré szervezze minden mondatát a megszólaló. Alapvetően tehát ezért is tűnhetett úgy nekem, külső szemlélőnek, vacsora közben a készülék előtt ülve, vagyis egyszerű, póri, halandó tévénézőnek, hogy ez az ember úgy ült be aznap este a tévéstúdióba, hogy nem akart semmit sem mondani. Nem volt üzenete, sem mondanivalója, nem volt tehát elképzelése sem arról, hogy miért akarja a pártja a kezébe venni a főváros irányítását. Egyszerűen csak élni akart a szereplési lehetőséggel, és a legsarkalatosabb véleménye is kimerült annyiban, hogy „szavazz ránk!”, s persze, választási kampányban minden politikus ezt akarja, mindegyik erre hajt, tartozzon is bármelyik oldalhoz. Csak hát van, aki úgy teszi ezt, hogy közben megőrzi komolyságát, más pedig kevésbé…

Attól ugyanis, hogy hangoztatjuk, hogy mi vagyunk a komolyak, tulajdonképpen nem történik semmi, lényegében nem változik semmi sem igazán komollyá. Hiszen láthatjuk már évek óta azt is, hogy Gyurcsány Ferenc le nem veszi a szájáról azt a szót, hogy demokrácia, neki sincs lényegi mondanivalója, tulajdonképpen csak azt szajkózza, hogy ő egy fene nagy demokrata, nagyobb, mint egy Sztálin-szobor – de ettől még nem lett az, akárhányszor mondta is el, ettől még nem az lett a demokrácia, amit Ferenc annak nevez.

Fodor meghívásának az volt az apropója, hogy a Fővárosi Választási Bizottság hétfőn – első fokon – úgy ítélte meg, hogy jogellenes a fővárosi önkormányzat címerének használata Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjének plakátjain. No, ez már komoly! Legalább annyira, hogy ezzel már bizonyítható legyen, hogy Bodnár Zoltán a komoly ellenzéki jelölt. Mert Fodor nem győzte hangsúlyozni, hogy az ő – és persze a Magyar Liberális Párt – beadványa nyomán döntött így a választási bizottság.

Nézzük az indoklást: a testület szerint a választási plakáton nem rendeltetésszerűen használták a főváros címerét, a város több pontjára kihelyezett nyomtatványokon ugyanis a „Tarlós István főpolgármester” felirat, a főváros címere és az önkormányzati választás időpontja látható. Nem Fodorék beadványa volt az egyetlen: a testülethez két kifogás érkezett, a másikat az Együtt – A Korszakváltók Pártja nyújtotta be. A két kifogást a bizottság összevonta és együtt tárgyalta, de végül két azonos tartalmú határozatot hozott. A bizottság azért állapította meg „a rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmét”, mert a főváros címere közhatalmi jelkép, és ezért azt egyetlen jelölt sem használhatja a választási kampányban.

Eddig hát a jogászkodás. Én pedig úgy gondolom, hogy Tarlós István akármilyen címert, jelképet is rakott volna ki a plakátjaira, azzal mindenképp kötözködne az ellenzék. Mert ez választási időszak, ilyenkor elvadult politológusok vérben úszó szemű ellenzéki kampánycsapata vizslatja még túlórában is, hogy miben találhat kapaszkodót… Belekötöttek volna tehát akkor is, ha az ispotályos lovagrend, esetleg a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkányrend címerét nyomtatják rá azokra a plakátokra. De nem ezt tették, Budapest címerét választották, a városét, amelynek polgármesteri pozíciójára pályázik Tarlós, aki – s nem is csak mellesleg – már négy éve látja el ezt a funkciót. No mármost, mindezt így egybevetve, kevés alkalmasabb jelképet, megfelelőbb formai elemet tudok elképzelni egy-egy ilyen plakáton, mint a főváros címerét.

Ahogy nagyszerű éleslátással Fodor Gábor is megállapította: a főváros nem Tarlós István hitbizománya… De nem ám! Meg kell küzdenie érte a választásokon. És nem Tarlós István hitbizománya a város címere sem. De nem is Fodor Gáboré vagy a nagyon komoly Bodnár Zoltáné. Sokkal fontosabb kérdés tehát az, hogy ki hajlandó és ki akarja feltüntetni ezt a választási plakátjain. Mert ha ezek a nyomtatványok üzeneteket közvetítenek, akkor bizony ebben már azt kell keresnünk, hogy ki milyen célok képviseletét vállalja fel. Aki a város címerét teszi a plakátjára, talán a városét… Aki meg egy párt szimbólumrendszerét használja, vélhetően…

Nem jelez az semmiféle komolyságot, ha valaki a választási bizottsághoz rohangál a panaszaival. Ő legfeljebb arra a kisovisra emlékeztet, aki bepanaszolja a társát az óvó néninél, de a saját jelét nem hajlandó a tornazsákjára rajzolni. Mert ha most bárkit is zavar egy főpolgármester-jelölt plakátjain annak a városnak a címere, amelynek a vezetői pozíciójára pályázik, akkor legközelebb majd ott tartunk, teszem azt a parlamenti választásokon, hogy már az is szabálysértésnek minősül, ha valaki a piros–fehér–zöld színkombinációt használja a plakátjain. Mert az meg az ország, a nemzet jelképe, s nem egyik vagy másik párt hitbizománya. Abszurdum.

Fodornak nyilvánvalóan sok volt ez a nem egész negyedóra is, Kálmán Olga sem tudott vele ennyit érdemben megtölteni sallangok, önismétlések, kínos zavarok nélkül. Akármennyire komolykodjanak azonban, már ez is éppen elég szemléletesen jelzi a politikusban és a pártjában rejlő komolyságot.
És a szavazólapon is éppen csak ennyire kell majd komolyan venni őket.