A zseblámpa fénye

„Pistával például szívesen beszéltem. Kedvelem a jó szándékú együgyűséget. De az emberek általában nehezen tűrik, ha ostobák. Ezért kérdeznek, alkalmatlankodnak, beszélnek, ha kell, ha nem. Mindenáron világosságot akarnak. De nem örök világosságot, dehogyis, hanem zseblámpafényt” – írja Kristóf Attila A menyét éjszakája című regényében. Egy felmérés eredményeit böngészgetem, grafikonok, számsorok, százalékok és a tanulságok, vagyis mindezek összessége juttatta eszembe ezeket a nemrég olvasott sorokat, illetve azt a típusú zseblámpafényt, amiről a szerző is beszél.

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadásról már sokan és sok mindent elmondtak, nem szeretnék most belekeveredni ebbe a témába, hacsak annyiban nem, hogy a Gallup korábban készült felmérésének igazi, megismételt aktualitást épp ezek az események adtak. És a horvát sajtó is éppen ezért hozakodott most elő ezzel… Még ha a kettőnek valójában semmi köze sincs egymáshoz. Tulajdonképpen. A közvélemény-kutatók ugyanis a volt Jugoszlávia utódállamaiban – Szlovéniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Koszovóban, Montenegróban és Macedóniában – vizsgálták meg azt, hogy mennyire fontos az ott élő embereknek a vallás, az egyház, a jelképek, a szokások, s hogy ez mennyiben hozható párhuzamba azzal, hogy hányan mondják magukat vallásosnak. Mert ez a kettő meg – s ez már régi tapasztalat – a legritkább esetekben mutat csak komolyabb átfedést. Ez már a szekularizált társadalmak, a szekularizált kor hozadéka, természetes velejárója, túlzottan hát nem is nagyon érdemes aggályoskodni miatta, ellenben a jelenségre érdemes odafigyelni: a világ minden táján sokkal többen vannak a magukat vallásosnak mondó emberek, mint ahányuknak valóban fontos az egyház, a hit, a liturgia, a tanítás. Akármilyen vallási közegbe szülessenek is bele…

Hasonló felmérések persze világszerte készülnek, így az egész Európára kiterjedő adatsorok is elérhetők ma már, a volt Jugoszlávia utódállamaira vonatkozó összevetés pedig elsősorban a kilencvenes évek őrületig fokozott, vérbő örökösödési háborúi miatt érdekes. Hiszen az a polgárháború valójában a vallások összecsapása is volt – s csak személyes, szubjektív megítélés kérdése, hogy ezt tekintjük-e elsődlegesnek, vagy beérjük annyival, hogy másodlagosnak könyveljük el. De azért akárhogy értékeljük is, ne tévesszük szem elől egy pillanatra sem, hogy a római katolikus horvátok álltak szemben azokban a harcokban a pravoszláv, ortodox szerbekkel, illetve a háborúskodás, a Balkán-égés egyes szakaszaiban mindkét fél az iszlám vallású bosnyákokkal is. Koszovóban pedig ugyancsak a pravoszláv szerbek hadakoztak a muzulmán albánokkal, még ha ez utóbbiak között sokáig nem is volt meghatározó a vallási hovatartozás, és ha kisebbségként is, de jelentős részarányt képviseltek populációjukban a római katolikusok is. Később ez a helyzet már teljesen megváltozott, kifordult magából, mert a fegyveres harc albán vezetői egy idő után már a kereszténység semmilyen formáját sem nézték jó szemmel, s – nemzeti hovatartozás ide vagy oda – nem is igen tűrték meg maguk között.

A Gallup régiós eredményei nagy általánosságban azt mutatják, hogy a mélyen vallásos államnak tartott Horvátországban – ahol az emberek kilencvenöt százaléka mondja magát hívőnek – a megkérdezettek mintegy harminc százaléka válaszolt úgy, hogy a vallás semmit sem jelent számára a hétköznapi életében. Ha megnézzük a részletes adatokat, akkor azt látjuk, hogy jelentős, nyolcvanhat százalékos többségben vannak az országban a római katolikusok, a pravoszlávok részaránya négy és fél százalék, az iszlám vallásúaké azonban alig tesz ki másfelet. Ateistaként a lakosság 3,81 százaléka határozza meg magát, és van egy 0,76 százalékos réteg, amelyet a kutatók agnosztikusnak – a szó eredeti jelentésében: „ismeret nélkülinek” – mondanak. A felmérés készítői felhívták a figyelmet arra is, hogy az adatok megtévesztők lehetnek, mert jelentős számban vannak azok, akik csak a hagyományok miatt, illetve a – vélt! – többségnek való megfelelési szándék miatt nyilatkoztak úgy, hogy vallásosak. Esetleg egyszerűen csak ösztönből. A Gallup munkatársai abból indultak ki, hogy az emberek a kérdésre, hisznek-e Isten létezésében, többségükben automatikusan vágják majd rá az igenlő választ. Ha azonban úgy teszik fel a kérdést, hogy van-e bármiféle jelentősége a vallásnak a hétköznapi életükben – egészen más végeredményt kapnak.

Nos, erre a körmönfontan megfogalmazott kérdésre a hagyományosan mélyen vallásosnak tartott Horvátországban „csak” a megkérdezettek hatvanhat és fél százaléka válaszolt igennel – ami messze elmarad a „bevett” kilencvenöt százaléktól. Harminc és fél százalék nyilatkozott úgy, hogy az egyház (akármelyikhez tartozzék is…), nem jelent neki semmit, ami viszont messze meghaladja a deklaráltan ateisták és agnosztikusok számát. Vessük ezt gyorsan össze az összeurópai adatokkal: Bosznia-Hercegovinában és Görögországban 29,5, Olaszországban és Portugáliában 26, Cipruson 24,5, Macedóniában 20,5, Lengyelországban 19,5, Moldáviában 19, Törökországban pedig 9,5 százalék volt a megkérdezettek között azok aránya, akik úgy válaszoltak, hogy a vallás nem játszik szerepet a hétköznapi életükben. Vagyis ők azok, akik nem izgatják magukat a Charlie Hedbo és hasonló kiadványok karikatúrái miatt. Európa országaiban. Ők volnának a célközönség?

Akárhogy legyen is, a megvilágosodást a zseblámpa fényében vélhetően hiába is keresnék.