Vélemény és vita
A vörösiszap szálljon rájuk
A jó magyar anyaföld is ludas volt, amely banánhéj módjára csúszott. Ennyi ez, semmi több, oszoljunk, kérem tisztelettel!
Az a hír járja széles e világon, hogy a tőle elvárt, a neki megelőlegezett aljas rendben sorakozott fel a magyar történelem torzalakjai mellé a Veszprémi Törvényszék vörösiszappert tárgyaló testülete. A társaság – ahová úgymond került a grémium – igen „díszes” és igen gyalázatos. Olyan lények szerepelnek benne például, mint az újvidéki hideg napok gyilkosainak felelősségre vonását elkenő magyar királyi hadbírák és ügyészek, a Népbíróságok Országos Tanácsának némely bosszúszomjas taláros alakja vagy az 1956-os forradalom után kiskorúakat életfogytiglanra vagy egyenesen halálra ítélő senkik.
Igaz lenne ez? Dehogy. Veszprémben a legjobb tudása alapján döntött a bíróság, így joggal mosolyog a hasas ügyvéd, és nyugodt szívvel dörzsölgethetik tenyerüket a Bakonyiak, apa és fia gyártulajdonos jó munkásemberek. (Tudják, e két, ma született bárányként tündöklő alak közül a fiatalabb volt az, aki szerint a maró lúg valójában csak kicsit veszélyes. És milyen igaza volt, hiszen ő eddig tényleg tisztán megúszta.) A bíróság tehát szeplőtelen – pont, mint Marian Cozma ügyében. Teljességgel érthetetlen, hogy miként lehet életfogytot követelni egy ember szándékos megöléséért. Agyrém – bőven elég, sőt tán még sok is oda a tizennyolc esztendő, hiszen szegény gyilkos még lelki sérüléseket szenved a zárkában.
Visszakanyarodva a vörösiszap-ömlésre, immár világosan látható, tíz ember, valamint egy patak és egy folyó teljes élővilága azért távozott szörnyű kínok között e sárgolyóbisról, mert a leffenő fülű mezei nyulacskák, a tündi-bündi pockok és az itthon egyáltalán nem bűzös, inkább ennivaló kinézetű borzok felelőtlen rohangálásukkal, tappancsaik erőteljes ütéseivel és önkormányzati bejelentés nélkül össze-vissza furkált lakólyukaikkal bajt okoztak. És persze a talaj, a jó magyar anyaföld is ludas volt, amely banánhéj módjára csúszott. Valójában tehát ennyi ez, semmi több, oszoljunk, kérem tisztelettel!
Mit tehet a józan gondolkodású honpolgár a minapi ítélet nyomán támadt jogtalan haragviharban? A leghelyesebb tán, ha Isten áldását kéri a bíróság összes tagjára, akárcsak az ártatlanul szégyenpadra kényszerített vezetőkre és azok nehéz munkában megizzadt ügyvédjeire. Hiszen gondoljunk bele, ha valakik megérdemlik az égiek odaadó törődését, hát a vádlottak egészen biztosan. Lévén az elmúlt öt esztendőben annyi csapás és jogtalanság érte őket, amennyi elég ahhoz, hogy a mártíromság glóriája ragyogjon a fejük felett. Talán még kártérítést is kérnek idővel, amelyet ugyancsak Veszprém bírái teljes mellszélességgel és nyugodt lélekkel jóváhagynak a számukra.
Persze fontos az is, hogy az óhajtott áldásban ne csak az ügyben közvetlenül érintettek részesüljenek. Legyen itt is párhuzam, mint a mezei nyulaknak betudható iszapömlés esetén. Teljességgel igazságtalan lenne ugyanis, ha a gyerekeket, unokákat és feleségeket kizárnánk a fennebbvaló jótéteményeiből. Hiszen ők is biztos sokat sírtak-szomorkodtak, amikor rokonaikat bilincsben látták, vagy csúnya dolgokat olvastak róluk az újságban. Jusson ki tehát nekik is a kárenyhítés, hiszen az ő szenvedésük borítékolhatóan messze-messze fájdalmasabb lehetett, mint azoké, akiknek apját-anyját a lúg csak szimplán kiöntötte a házából.
Kívánjunk tehát nekik, az ártatlanul felmentetteknek például sok csodás, felejthetetlen karácsonyt és hosszú életet. Mert megérdemlik. Tisztességes bíráikkal egyetemben.
Akit pedig tönkretett a zagylé, így járt. Ez az igazság.
Igaz lenne ez? Dehogy. Veszprémben a legjobb tudása alapján döntött a bíróság, így joggal mosolyog a hasas ügyvéd, és nyugodt szívvel dörzsölgethetik tenyerüket a Bakonyiak, apa és fia gyártulajdonos jó munkásemberek. (Tudják, e két, ma született bárányként tündöklő alak közül a fiatalabb volt az, aki szerint a maró lúg valójában csak kicsit veszélyes. És milyen igaza volt, hiszen ő eddig tényleg tisztán megúszta.) A bíróság tehát szeplőtelen – pont, mint Marian Cozma ügyében. Teljességgel érthetetlen, hogy miként lehet életfogytot követelni egy ember szándékos megöléséért. Agyrém – bőven elég, sőt tán még sok is oda a tizennyolc esztendő, hiszen szegény gyilkos még lelki sérüléseket szenved a zárkában.
Visszakanyarodva a vörösiszap-ömlésre, immár világosan látható, tíz ember, valamint egy patak és egy folyó teljes élővilága azért távozott szörnyű kínok között e sárgolyóbisról, mert a leffenő fülű mezei nyulacskák, a tündi-bündi pockok és az itthon egyáltalán nem bűzös, inkább ennivaló kinézetű borzok felelőtlen rohangálásukkal, tappancsaik erőteljes ütéseivel és önkormányzati bejelentés nélkül össze-vissza furkált lakólyukaikkal bajt okoztak. És persze a talaj, a jó magyar anyaföld is ludas volt, amely banánhéj módjára csúszott. Valójában tehát ennyi ez, semmi több, oszoljunk, kérem tisztelettel!
Mit tehet a józan gondolkodású honpolgár a minapi ítélet nyomán támadt jogtalan haragviharban? A leghelyesebb tán, ha Isten áldását kéri a bíróság összes tagjára, akárcsak az ártatlanul szégyenpadra kényszerített vezetőkre és azok nehéz munkában megizzadt ügyvédjeire. Hiszen gondoljunk bele, ha valakik megérdemlik az égiek odaadó törődését, hát a vádlottak egészen biztosan. Lévén az elmúlt öt esztendőben annyi csapás és jogtalanság érte őket, amennyi elég ahhoz, hogy a mártíromság glóriája ragyogjon a fejük felett. Talán még kártérítést is kérnek idővel, amelyet ugyancsak Veszprém bírái teljes mellszélességgel és nyugodt lélekkel jóváhagynak a számukra.
Persze fontos az is, hogy az óhajtott áldásban ne csak az ügyben közvetlenül érintettek részesüljenek. Legyen itt is párhuzam, mint a mezei nyulaknak betudható iszapömlés esetén. Teljességgel igazságtalan lenne ugyanis, ha a gyerekeket, unokákat és feleségeket kizárnánk a fennebbvaló jótéteményeiből. Hiszen ők is biztos sokat sírtak-szomorkodtak, amikor rokonaikat bilincsben látták, vagy csúnya dolgokat olvastak róluk az újságban. Jusson ki tehát nekik is a kárenyhítés, hiszen az ő szenvedésük borítékolhatóan messze-messze fájdalmasabb lehetett, mint azoké, akiknek apját-anyját a lúg csak szimplán kiöntötte a házából.
Kívánjunk tehát nekik, az ártatlanul felmentetteknek például sok csodás, felejthetetlen karácsonyt és hosszú életet. Mert megérdemlik. Tisztességes bíráikkal egyetemben.
Akit pedig tönkretett a zagylé, így járt. Ez az igazság.