A választók szügye

Hiba volt, hogy nem álltunk bele szügyig az alapjövedelembe – így summázta a HVG-nek adott interjúban Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd közös miniszterelnök- jelöltje a baloldal súlyos kudarcának egyik okát a parlamenti választáson. A szocialistákra és a közvélemény- kutatók által évek óta mérhetetlen szövetségesükre a választók tizenkét százaléka szavazott. Hatszáznyolcvankétezer ember. Így a közös indulás miatt a tízszázalékos parlamenti küszöböt még éppen sikerült átugraniuk. A szocialisták szempontjából nézve hatalmas történelmi vereség ez. A Párbeszéd felől pedig egy politikai kaméleon vezette párt pirruszi győzelme. Egy láthatatlan erő hat év semmi után nem a politika süllyesztőjébe, hanem a parlamentbe jutott. Az ország politikai térképen még nagyítóval sem észlelhető pártocskavalami a szocialisták hátán begördülhet a T. Házba. Sőt, perverz módon, két idegenlégiós villámigazolásával, frakciója is lesz.

Ördögien ügyes, minek ide szavazó! S ha akad is kevés, azt a kutatás sem tudta eddig mérni.

Karácsony tehát bölcsebb volt, mint az Együtt Juhász Pétere. Utóbbi három hete pénzt kunyerál, hogy visszafizethesse a költségvetésnek a kampánymilliókat. Karácsonynak nem kell ezzel bajlódnia, inkább dölyfös tévedhetetlenséggel, a bölcsek kövét magánál tartva építi magát tovább, a válságról válságra bukdácsoló szocialistáknak pedig jól odaszúr. Azoknak, akiket néhány éve csak Unicum mellett tudott elviselni, Gyurcsánnyal együtt, s azt állítja az előző választásokhoz képest több mint negyedmillió választót veszítő szocialistákról: „Ha nem én állok bele decemberben, a veszteség sokkal nagyobb lett volna.”

Akinek ilyen barátja van, mint a szocialistáknak, annak ellenségre igazán nincs már szüksége. Sőt, ideológiára sem. Értékközösségre sem. Pláne nem eszmékre. Karácsony érti az idők szavát, számára az eddig elfogadhatatlan Jobbik hirtelen elfogadható lett. Ha a Jobbik kitart a mostani politikája mellett, akkor valóban részese lehet egy ilyen közösségnek – fejtegeti.

Eddig azt hittük, a parlamenti demokrácia mégiscsak a pártok versenyéről szól. Ami attól lesz, hogy a szereplők mások. Mert mást képviselnek. Ebben a küzdelemben aztán a begyűjtött voksok majd adnak felhatalmazást. A kevés keveset, a sok sokat. De nem, mert Karácsonyról például azt sem tudjuk, kit képvisel. Kinek a nevében osztja súlyos igazságait? Mi áll végtelen önbizalma és magabiztossága mögött? Ha csak a választás matematikáját nézzük, a kormánypártokra több mint kétmillióval szavaztak többen, mint a Karácsony fémjelezte pártszövetségre. A Jobbiknak – amelyről a baloldal üdvöskéje mint nem demokratikus pártról beszélt a választások előtt – négyszáztízezerrel többen adtak bizalmat, mint a „demokratikus” pártszövetségnek.

Ha osztunk, szorzunk, közel négymillió embert sértett meg Karácsony. A szügyükbe hatolóan. A politikai mezőn szélkakasként forgó, az LMP-t eláruló, új pártjával semmit felmutatni nem tudó, az MSZP-nek felkínálkozó, a választási kudarcért másokat hibáztató politikai kaméleon a múlt vasárnap – a HVG helyszíni riportja szerint – megrémülve Márki-Zay Péter kijelentésétől, hogy „a nép leváltotta az ellenzéket”, egyedül nem tapsolt. Tán eszébe jutott, hogy április 8-án, a választás délutánján látva a reményt keltő részvételi adatokat, felszólította Áder János államfőt, ne merje felkérni Orbán Viktort a kormányalakításra. Azóta úgy tűnik, a győztesnek járó gratulációt elmulasztó vezért az sem győzi meg, nincs olyan választási rendszer Európában, amelyben nem a Fidesz nyert volna. Európa összes országában.