Vélemény és vita
A szabadsággal nem üzletelhetünk
A CÖF-CÖKA felvállalta, hogy szellemi honvédői segítségével az ország minden részében megvitatja a migránskérdést…
Az 1956-os népfelkelés kapcsán kötelességünk visszaemlékezni arra, hogy a néhány napra kivívott szabadságunkat hogyan semmisítette meg a kommunista terror.
Fiataljaink vére folyt Budapest és a vidék utcáin, mint utólag kiderült, néhány szabadon vehető lélegzetért. A nyugati államok „tartsatok ki!” biztatása helyett az ígért katonai segítséget vártuk.
A szovjet gyarmatosító rendszer és magyar kiszolgálói Kádár János vezetésével, a vasfüggöny leeresztésével izolálták népünket a szabadságtól, fulladozhattunk a gulyáskommunizmus menüként felkínált egytálételétől.
A szovjet birodalom összeomlása kitárta országunk ablakait és végre beáramolhatott a friss, szabadságot ígérő levegő. Elmondhattuk, hogy ismét élhet nemzet e hazán. A társadalom érrendszerébe keresztény gyökereinkből megkezdődött az éltető erő áramlása. Trianon és a 20. századi két világháború, majd az 1956-os tragikus események után nemzetünk féltve őrzi szabadságát.
Megtanultuk, hogy csínján kell bánnunk a Nyugat ígéreteivel. Szemünk előtt lebegjen, hogy a német hegemonisztikus törekvések már kétszer égették fel Európát. Az Egyesült Államokat mozgató pénzügyi hatalmasságok ígéretei a valóság világában szertefoszlanak, viszont világhatalmi törekvéseik testet öltenek.
Mai korunkat a politikával fűszerezett, kőkemény gazdasági érdekek uralják.
Az Európára szabadított migráns-invázió újkori honfoglalás, ha nem vigyázunk, egy háború előszele lehet. Az Európai Unió országainak népeit a szabadság elvesztésének félelme hatja át.
A kelet-közép-európai népek, összefogva a balti államokkal és a Nyugat-Balkán országaival most még megálljt parancsolhatnak az Európai Unió széthullásának, az öreg kontinens szándékosan irányított kivéreztetésének.
Az elszabadult hajóágyúként működő brüsszeli elit kordában tartása vagy leváltása ma már elkerülhetetlennek tűnik. Észre kell venniük, hogy felettük eljárt az idő. Jól fizetett egzisztenciájuk nem indok arra, hogy a szuverén országok józan közössége meghajoljon téves, erőszakolt döntéseik előtt. Konszenzus és egyensúly szükséges a kelet-közép-európai és a nyugat-európai országok között. Ez leghamarabb az Európa Tanács miniszterelnökeinek közreműködésével hozható létre a hatékonyság igényének fenntartásával.
Közben az unió szervezetének demokratikusabbá tétele, mozgékonyságának növelése halaszthatatlan, ideértve a működtető bürokratikus apparátus létszámának csökkentését is.
Brüsszelben ne higgye senki, hogy az európai népek nélkül, szavuk semmibe vétele mellett lehet kormányozni. Nem véletlen, hogy retteg a brüsszeli elit az országonként kiírt népszavazásoktól, amelyeken teljesen világossá válhat a kötelező migránskvótákról alkotott vélemény.
Miért is?
Féltik kényelmes pozícióikat. Az egyes számú lehallgató nagyhatalom emellett bizony, ahogy látjuk, sok érdekes információt hozhat nyilvánosságra, és akkor…
Az Európai Unió huszonnyolc tagországában sorra következnek az országgyűlési választások. Ausztria példája mutatja, hogy a polgárok erejét hiba lebecsülni. A kormányon lévőknek még maradt egy kis idejük, hogy korrigálják hibáikat. Meggyőzhetik választópolgáraikat, hogy nemzetük identitásának és szuverenitásának méltó őrzői. A szubszidiaritás garantálása mellett a szabadság eszméjének ők is tántoríthatatlan hívei.
Itthon percről percre lepleződnek le a migránsok betelepítésének szószólói. Ők azok, akik a haza szabadságát a gazdasági bevándorlók betelepítésével feladnák és a migránsok szavazataival szeretnének ismét hatalomra kerülni. Láthatóan a migránsgettók, az úgynevezett „no go” zónák hívei. Nem féltik asszonyaikat, gyerekeinket és unokáinkat a fokozódó terrorveszélytől.
Ezzel szemben a józan magyar emberek, pártállás nélkül, békés országot, biztonságos életet és nyugodt otthonokat kívánnak. Ebből kiindulva a CÖF-CÖKA felvállalta, hogy szellemi honvédői segítségével az ország minden részében megvitatja a migránskérdést.
A sikeres Békemenet most esedékes formáját ajánljuk honpolgárainknak. A kötelező kvóták elutasításáról szóló népszavazás napján alkossunk lelki közösséget, minden magyar ember induljon a szavazóurnák felé. Voksainkkal álljunk ki a nemzet szuverenitása mellett, közös erővel mondjunk nemet a gazdasági bevándorlók, a köztük rejtőző katonai előőrsök és terroristák inváziójára.
Védjük meg Európa és nemzetünk összes polgárának jelenét és jövőjét.
Széchenyi István szavaival „Semmit rólunk, nélkülünk!”