A szabadság rendje

Gyakran idézik, úgy tűnik, liberális ateistáinknak is kell néha az amúgy gyűlölt egyház tekintélye. Nagyon tetszik nekik a pápa természetes modora, nyíltsága, és az, hogy például nem megy neki a harcos homoszexuálisoknak és a nem kevésbé erőszakos, Európán átgázoló migránsoknak. Irgalmasságot hirdet. Mint az újkori pápák mindegyike. A zsidómentő XII. Piustól a kommunizmust beomlasztó Szent II. János Pálig. Ferenc pápa azonban az egészséges emberek és az ép családok védelmében egyáltalán nem liberális. A minap zárult szinódus végén feltette a kérdést: mit jelent az egyháznak a családról szóló tanácskozás lezárása?

Válasza egyértelmű: azt jelenti, hogy mindenkit arra bátorítunk, értse meg, mennyire fontos a család intézménye, valamint a férfi és nő között megkötött, az egységen és a felbonthatatlanságon alapuló házasság intézménye, és becsülje meg ezeket mint a társadalom és az emberi élet lényegi alapját.
Azt jelenti, hogy megpróbáltuk Isten szemével nézni és értelmezni a mai valóságot, sőt valóságokat, megpróbáltuk a hit lángjával meggyújtani és megvilágosítani az emberek szívét egy olyan történelmi időszakban, amelyet elbátortalanodás, társadalmi, gazdasági, erkölcsi válság és döntően negatív kilátások jellemeznek. Az egyház elsődleges kötelessége nem az, hogy elítéléseket és kiközösítéseket osztogasson, hanem hogy hirdesse Isten irgalmasságát, megtérésre hívjon, és minden embert az Úr üdvösségére vezessen.

Ultraliberális testvéreinknek ezek a mondatok igencsak fájón üthetik dobhártyáját: a teremtett világ rendje szép, ám szigorú. Az öncélú, hazug és pusztító akarnokságnak nincs benne helye.