Forró Péter

Vélemény és vita

A sün füstje

A sün ott állt a kirakatban. Kék kertésznadrágjában, zsebre dugott kézzel nézett a világba, fekete festett gombszeme hamisan csillogott

Szájában ott volt a vékony cigaretta, amelyet ha meggyújtottak, a füst szabályos karikákban illant az ég felé. Otthona, a kopottas házak között megbújó trafik olajozott, fűrészporral felsöpört hajópadlójával és fényesre dörzsölt pultjával a környék gyerekeinek kincsesbányája volt. Mindent lehetett itt kapni, ami megdobogtatott egy gyerekszívet: volt itt vízicsoda névre hallgató ámulat, amikor a papírdarabkák a vízbe szórás után maguktól kinyíltak, és tavirózsamezőként borították be a lavórt. Volt kaleidoszkóp, amit akárhányszor megráztunk, mindig más színben és formában pompázó mozaikot csodálhattunk meg az üvegen át. De lehetett kapni kislámpát, darabra dianás cukrot, hosszú medvecukorszálakat, kis és nagy autót, még dömpert is, csúzlit, meg pompás színű üveggolyót, hogy a kevésbé kurrens iskolafüzetekről, kék tankönyvbekötő-papírokról és mérőszalagokról már kevesebb szó essék.

De lehetett akármilyen árubőség, a cigarettázó sün mindent vitt. Nem volt olyan fiú az iskolában, aki ne vágyott volna arra, hogy ott álljon asztalán a vagány kis jószág, és a szülők távollétében ne gyújtson rá kis barátjával együtt az olajpadlós beszerzési helyről vásárolt és stanicliban titkon hazacsempészett rövid, ám annál fojtósabb, Sport névre hallgató szivarkából. Ám a sünnek megkérték az árát, nyolc forintba került, ami ugyancsak borsos volt, ha azt vesszük, hogyha volt egy kettesed, simán beülhettél egy moziba, és még arra az utolérhetetlenül finom ropogós és mégis nyúlós sóspacnikkal borított perecre is futotta belőle. Hat forint volt összes vagyonom – mindenféle nagyapai dugipénzekből, különböző példás jó cselekedetekből összejött tőke volt ez –, amikor végképp eldöntöttem, itt az idő, nincs mit habozni, meg kell szereznem azt a sünt. Annál is inkább, mert Tapir gúnynévre hallgató padtársam naponta szórakoztatott azzal, milyen szépen pöfékel az ő sünje. De kellett még két forint, hogy nagy ívű tervem valósággá váljon.

Ma sem tudom egészen pontosan, mi miért történt, miért nem fordultam átmeneti pénzzavaraimat mindig megoldó nagyanyámhoz – aki később, még pályafutásom csikóéveinek anyagi kilengéseit is szó nélkül rendezte –, miért kellett ravasz módon tárcájából kilopni a pénzt. Féltem a visszautasítástól, vagányságból, vagy csak gyorsan túl akartam lenni az egészen – ma sem tudom a választ. Csak azt, hogy rohantam izzadó tenyérrel az utcán, hogy aztán odavágjam az érméket a pultra a hajlott hátú trafikosnő elé, akinek ódon illatot párolgó sziluettje lassan mozgott a negyvenes izzó homályában: „Kérek egy sünt!”

Hazafelé már nem volt sietős. Baktattam a kopottas házak között, reménytelenül szitált a novemberi köd. Otthon alig tudtam legyőzni türelmetlenségem, vártam, hogy egyedül maradjak. Meggyújtottam a sün cigarettáját, és vártam. Példásan pöfékelt, gombszemének tekintetét tekintetembe fúrta. A füst egyenesen a szemembe szállt. Könnyeznem kellett, annyira csípett.