Vélemény és vita
„A sors kereke fordul”
Álláspont. Lipcse... Waterloo... Ilona... A sors kereke fordul – írta Juhász Gyula Napóleonról A császár Lipcse előtt című versében
Angela Merkel 2015-ig dicsőségesen irányította Európát, az ő akarata érvényesült az unióban, de aztán jött a „lipcsei csata”: a migrációs válság. A német kancellár valószínűleg legnagyobb politikai baklövését követte el a Willkommenskultur meghirdetésével.
De ez nem jelentette bukását, a hatalmát meg tudta tartani, és egy választáson még „vissza tudta szerezni”, de komoly jelzéseket kapott arról, hogy nem jár jó úton. Merkel Waterloo-ja nem egy kiemelt esemény, hanem az a folyamat, aminek keretében az európai közvélemény fokozatosan az általa képviselt nyitott, multikulti Európa ellen fordult. Ennek eddigi csúcspontja a CDU legszorosabb partnerének számító bajor CSU szinte nyílt hadüzenete volt.
Tegnap Berlinben az elmúlt évek európai közbeszédét tematizáló migrációs jövőkép-vita győztese és vesztese találkozott egymással. Orbán Viktor álláspontja kerekedett felül, de nem akart nyilvánosan konfrontálódni a láthatóan meggyengült és elbizonytalanodott kancellárral, aki pedig a kellemetlen kérdésekre részben kitérő, részben Magyarországot különösebben nem kritizáló válaszokat adott. Mindketten érezték, hogy már nem a másik ellen kell küzdeniük, Merkel letett a kvótákról, és egyre közelebb áll a visegrádiak által kezdetektől képviselt állásponthoz, Orbán Viktor pedig tudja, hogy uniós szinten is győzött azzal, hogy legalább már deklarációk és tervek formájában elfogadták azt, amit a magyar kormány évek óta mond: a legfontosabb megvédeni Európa külső határait és helyben segíteni a rászorulókon ahelyett, hogy az unióba való bevándorlásra biztatjuk őket úgy téve, mintha ez megoldana minden problémát.
Napóleonnak nem volt szerencséje, Waterloo után senkinek nem állt érdekében őt a hatalomban tartani, Merkel azonban mind az európai, mind a német politikában – egyelőre – nélkülözhetetlen: az Európai Néppártnak nagy szüksége van egy egységes CDU-ra, Németországban pedig az a furcsa helyzet állt elő, hogy a mélyponton levő szociáldemokraták kétségbeesetten kapaszkodnak a kancellár asszonyba, a bajor CSU pedig szintén a CDU-val való megegyezésben érdekelt, különösen most, hogy Merkel a bevándorlás megállításának ügyében végre nagy engedményeket tett Horst Seehofer belügyminiszternek.
Nemcsak Merkel sorsán, de a világon is nagyot fordított a migrációs válság. És biztosan mondhatjuk, hogy a következő európai parlamenti választásokat nagy részben a migráció és a határvédelem kérdése fogja meghatározni. A visegrádi álláspont uralkodóvá válása nemcsak Orbán Viktornak, a magyar kormánynak siker, hanem az európai embereknek, sőt, hosszú távon a bevándorlókat kibocsátó országoknak is az lehet. Értékes időt vesztettünk azzal, hogy ez a vita ilyen sokáig húzódott, és eddig gyakorlatilag a tünetek kezeléséről vitatkoztunk, nem tudtunk foglalkozni a válság okaival. Most nagy lépést tettünk afelé, hogy a kontinens biztonsága adott legyen, és reméljük, a széljárás változásával az európai politika szélkakasai nem fordulnak ismét más irányba.
Ha megvalósul a kontinens határainak hatékony védelme, és az európai embereknek nem kell egy újabb milliós bevándorlási hullám képével kelniük és feküdniük mindennap, végre a migráció okaira fordíthatja figyelmét az unió, és nyugodtan tud Afrika és a Közel-Kelet lakóinak segítő kezet nyújtani a térség problémáinak megoldásában. És ha ezt Merkel is felismeri, talán még nem kell megkeresnie saját Szent Ilona-szigetét.
De ez nem jelentette bukását, a hatalmát meg tudta tartani, és egy választáson még „vissza tudta szerezni”, de komoly jelzéseket kapott arról, hogy nem jár jó úton. Merkel Waterloo-ja nem egy kiemelt esemény, hanem az a folyamat, aminek keretében az európai közvélemény fokozatosan az általa képviselt nyitott, multikulti Európa ellen fordult. Ennek eddigi csúcspontja a CDU legszorosabb partnerének számító bajor CSU szinte nyílt hadüzenete volt.
Tegnap Berlinben az elmúlt évek európai közbeszédét tematizáló migrációs jövőkép-vita győztese és vesztese találkozott egymással. Orbán Viktor álláspontja kerekedett felül, de nem akart nyilvánosan konfrontálódni a láthatóan meggyengült és elbizonytalanodott kancellárral, aki pedig a kellemetlen kérdésekre részben kitérő, részben Magyarországot különösebben nem kritizáló válaszokat adott. Mindketten érezték, hogy már nem a másik ellen kell küzdeniük, Merkel letett a kvótákról, és egyre közelebb áll a visegrádiak által kezdetektől képviselt állásponthoz, Orbán Viktor pedig tudja, hogy uniós szinten is győzött azzal, hogy legalább már deklarációk és tervek formájában elfogadták azt, amit a magyar kormány évek óta mond: a legfontosabb megvédeni Európa külső határait és helyben segíteni a rászorulókon ahelyett, hogy az unióba való bevándorlásra biztatjuk őket úgy téve, mintha ez megoldana minden problémát.
Napóleonnak nem volt szerencséje, Waterloo után senkinek nem állt érdekében őt a hatalomban tartani, Merkel azonban mind az európai, mind a német politikában – egyelőre – nélkülözhetetlen: az Európai Néppártnak nagy szüksége van egy egységes CDU-ra, Németországban pedig az a furcsa helyzet állt elő, hogy a mélyponton levő szociáldemokraták kétségbeesetten kapaszkodnak a kancellár asszonyba, a bajor CSU pedig szintén a CDU-val való megegyezésben érdekelt, különösen most, hogy Merkel a bevándorlás megállításának ügyében végre nagy engedményeket tett Horst Seehofer belügyminiszternek.
Nemcsak Merkel sorsán, de a világon is nagyot fordított a migrációs válság. És biztosan mondhatjuk, hogy a következő európai parlamenti választásokat nagy részben a migráció és a határvédelem kérdése fogja meghatározni. A visegrádi álláspont uralkodóvá válása nemcsak Orbán Viktornak, a magyar kormánynak siker, hanem az európai embereknek, sőt, hosszú távon a bevándorlókat kibocsátó országoknak is az lehet. Értékes időt vesztettünk azzal, hogy ez a vita ilyen sokáig húzódott, és eddig gyakorlatilag a tünetek kezeléséről vitatkoztunk, nem tudtunk foglalkozni a válság okaival. Most nagy lépést tettünk afelé, hogy a kontinens biztonsága adott legyen, és reméljük, a széljárás változásával az európai politika szélkakasai nem fordulnak ismét más irányba.
Ha megvalósul a kontinens határainak hatékony védelme, és az európai embereknek nem kell egy újabb milliós bevándorlási hullám képével kelniük és feküdniük mindennap, végre a migráció okaira fordíthatja figyelmét az unió, és nyugodtan tud Afrika és a Közel-Kelet lakóinak segítő kezet nyújtani a térség problémáinak megoldásában. És ha ezt Merkel is felismeri, talán még nem kell megkeresnie saját Szent Ilona-szigetét.