Vélemény és vita
A referendum valódi tétje
Vajon a jobbikosok vállalják a hátrányos nemzetközi következményeket is? Mert a balliberálisoknak ez teljesen érdektelen…
Vajon miről szól az október 2-i népszavazás? Még be sem indult a vérbeli kampány, mégis egyre inkább elfelejtjük a feltett kérdés valódi tartalmát, és helyette az érvényesség vagy az érvénytelenség, pontosabban annak vélt vagy valós következménye bontakozik ki tévesen a szemünk előtt mint valódi tét. Mert ezt szajkózzák nyíltan és aljas eszközökkel burkoltan egyes közösségi oldalakon, véleményformáló hírportálokon – vagy ahol csak lehet – Gyurcsányék és a szocialisták. És ha nem is együttműködve, de egymás kommunikációját most már szépen megtámogatva csatlakozik ehhez a Jobbik is. Ez pedig most már nem a politikai sci-fi kategóriájába száműzendő agyrém, hanem a valóság…
Ha a nyílt állásfoglalásokat nézzük, akkor kezdetben a Demokratikus Koalíció, majd a szocialista párt, egymással perlekedve ugyan, de szép lassan felsorakozott a referendum bojkottja mögött. Magával cibálva a sok-sok álcivil ellenzéki mozgalmat, önjelölt kormánybuktató pünkösdi királyt. Fodor Gáboron kívül ugyanis senki más nem meri már bevállalni azt, hogy elfogadná az unió által kiszabandó (más értelmezésben: ránk kényszerített) menekültek letelepítésének kvótáját. Érthető, hisz a közvélemény-kutatások szerint bottal üthetjük az olyan szavazópolgár nyomát – függetlenül a pártszimpátiától – aki támogatná azt, hogy uniós bürokraták és egyes nagyhatalmak vezetői döntsenek arról, hogy kiket és milyen mértékben fogadjunk be.
A kvóták szerinti betelepítéssel kapcsolatban mára azok az érvek, hogy „nem is olyan nagy tömeget kellene befogadnunk”, illetve, hogy az „olcsó és a szakképzett munkaerő hasznot hoz a magyar gazdaságnak” már nem igazán hihetők. A valóság meghaladta az utóbbit. Az előbbiről pedig csak annyit, hogy ha az unió egyes intézményeiben, illetve jól láthatóan egyes befogadáspárti nagyhatalmak vezetőinek nyomására döntenének a kvótákról, akkor semmiféle garancia nem volna arra, hogy az a bizonyos szám egy év múlva is ugyanolyan mértékű lenne. Nem az első eset lenne ugyanis az, ha önkényesen, egyes kisebb országok kihagyásával megváltoztatnák az előzetes elveket. Tehát, ha van kvóta, akkor van befogadási kényszer, de annak mértéke már bizonytalan. Így az is bizonytalan, hogy milyen terheket ró egy országra és annak szociális hálójára, valamint munkaerőpiacára a befogadás. (És a minőségről ekkor még nem is beszéltünk, ami kissé illetlen ugyan a politikailag korrekt közbeszéd szerint, de mégis valóságos! Hisz mi a garancia arra, hogy a kvótákról születő döntések során nem veszi majd esetleg Németország azt figyelembe, hogy egy-egy bevándorló milyen célból és milyen kvalitásokkal érkezik?) Tehát, ha Magyarország elfogadja a kvótákat, akkor beleegyezik abba, hogy a feje felett döntenek bevándorláspolitikai kérdésekben. Hogy nem mi mondjuk meg, hogy kiket és milyen mennyiségben integrálunk. Ez a valódi tét!
De mivel ebben az érvelésben – pártszimpátiától függetlenül – gyakorlatilag majdnem mindenki egyetért, így a balliberális pártok az eddigi stratégiájukat áthangolták. Már nem a kvóta kicsiny voltáról és a bevándorlók esetleges össztársadalmi hasznáról beszélnek Gyurcsányék, Molnár Gyuláék vagy Szigetváriék, hanem arról, hogy a kvóta ugyan nem jó, de a népszavazás még rosszabb. Annak tétje pedig a Fidesz és a kormány győzelme vagy veresége. Esetleg az uniós tagságunk léte.
És itt csatlakozik be lassan a Jobbik is! Míg tavaly támogatta volna a kvótákról szóló népszavazást (sőt még akár az uniós tagságról is megkérdezte volna az embereket), az idén nyáron már inkább azt sugallja, hogy egyetért ugyan azzal, amit a kormány mond, de ezt el lehetne intézni a parlamentben is, tehát a népszavazás fölösleges pénzpocsékolás. De a jobbikos vezetők (szándékosan írok vezetőket!) nem álltak meg ennél a sokak által vállalható pontnál, hanem furmányos módon ugyan, kissé rálicitálva a többi ellenzéki erőre, de végső soron beálltak a balliberális tábor kórusába, amikor kijelentették, hogy ha érvénytelen lesz a népszavazás, akkor Orbán Viktornak le kell mondania. Ami első blikkre közjogi értelemben hajmeresztő követelés ugyan, ám politikai haszonszerzés céljából ügyes, de annál aljasabb taktikai húzás. Aljas, mert eltereli a referendum valódi céljáról a figyelmet, így ellopja a szimpatizánsaik nemzeti érdekekről való gondolkodásának lehetőségét. Hisz ettől kezdve az egyre inkább Orbán-gyűlöletben élő jobbikos szavazó már nem a bevándorlás kérdésére koncentrál, hanem Orbán Viktor bukásának lehetőségére. Aminek vajmi kevés esélye van – bárhogy is legyen október 2-án.
Ellenben annak, hogy a részvétel ne érje el az érvényességi küszöböt, igenis komoly sansza lesz így. Hisz hiába mondják a közvélemény-kutatók egyöntetűen, hogy a szavazópolgárok háromnegyede a kvóták ellen van, ha a választópolgárok fele nem nyilvánítja ki ezt a véleményét, akkor bizony érvénytelen lesz a referendum. Minél inkább a belpolitikai célok felé fordul az összeborult ellenzék, annál nagyobb lesz az érvénytelenségre az esély. Ha nem a nemzet jövőjéről döntünk (megengedve, hogy minden előzetes becslés ellenére kétesélyes a népszavazás), hanem a pártokról alkotott véleményünk szerint megyünk, vagy nem megyünk el szavazni, akkor bizony jó eséllyel érvénytelen lesz az egész, annak minden hátrányos nemzetközi következményével együtt.
Vajon a jobbikosok vállalják majd a hátrányos nemzetközi következményeket is? Mert a balliberálisoknak ez általában teljesen érdektelen szokott lenni.
Ha a nyílt állásfoglalásokat nézzük, akkor kezdetben a Demokratikus Koalíció, majd a szocialista párt, egymással perlekedve ugyan, de szép lassan felsorakozott a referendum bojkottja mögött. Magával cibálva a sok-sok álcivil ellenzéki mozgalmat, önjelölt kormánybuktató pünkösdi királyt. Fodor Gáboron kívül ugyanis senki más nem meri már bevállalni azt, hogy elfogadná az unió által kiszabandó (más értelmezésben: ránk kényszerített) menekültek letelepítésének kvótáját. Érthető, hisz a közvélemény-kutatások szerint bottal üthetjük az olyan szavazópolgár nyomát – függetlenül a pártszimpátiától – aki támogatná azt, hogy uniós bürokraták és egyes nagyhatalmak vezetői döntsenek arról, hogy kiket és milyen mértékben fogadjunk be.
A kvóták szerinti betelepítéssel kapcsolatban mára azok az érvek, hogy „nem is olyan nagy tömeget kellene befogadnunk”, illetve, hogy az „olcsó és a szakképzett munkaerő hasznot hoz a magyar gazdaságnak” már nem igazán hihetők. A valóság meghaladta az utóbbit. Az előbbiről pedig csak annyit, hogy ha az unió egyes intézményeiben, illetve jól láthatóan egyes befogadáspárti nagyhatalmak vezetőinek nyomására döntenének a kvótákról, akkor semmiféle garancia nem volna arra, hogy az a bizonyos szám egy év múlva is ugyanolyan mértékű lenne. Nem az első eset lenne ugyanis az, ha önkényesen, egyes kisebb országok kihagyásával megváltoztatnák az előzetes elveket. Tehát, ha van kvóta, akkor van befogadási kényszer, de annak mértéke már bizonytalan. Így az is bizonytalan, hogy milyen terheket ró egy országra és annak szociális hálójára, valamint munkaerőpiacára a befogadás. (És a minőségről ekkor még nem is beszéltünk, ami kissé illetlen ugyan a politikailag korrekt közbeszéd szerint, de mégis valóságos! Hisz mi a garancia arra, hogy a kvótákról születő döntések során nem veszi majd esetleg Németország azt figyelembe, hogy egy-egy bevándorló milyen célból és milyen kvalitásokkal érkezik?) Tehát, ha Magyarország elfogadja a kvótákat, akkor beleegyezik abba, hogy a feje felett döntenek bevándorláspolitikai kérdésekben. Hogy nem mi mondjuk meg, hogy kiket és milyen mennyiségben integrálunk. Ez a valódi tét!
De mivel ebben az érvelésben – pártszimpátiától függetlenül – gyakorlatilag majdnem mindenki egyetért, így a balliberális pártok az eddigi stratégiájukat áthangolták. Már nem a kvóta kicsiny voltáról és a bevándorlók esetleges össztársadalmi hasznáról beszélnek Gyurcsányék, Molnár Gyuláék vagy Szigetváriék, hanem arról, hogy a kvóta ugyan nem jó, de a népszavazás még rosszabb. Annak tétje pedig a Fidesz és a kormány győzelme vagy veresége. Esetleg az uniós tagságunk léte.
És itt csatlakozik be lassan a Jobbik is! Míg tavaly támogatta volna a kvótákról szóló népszavazást (sőt még akár az uniós tagságról is megkérdezte volna az embereket), az idén nyáron már inkább azt sugallja, hogy egyetért ugyan azzal, amit a kormány mond, de ezt el lehetne intézni a parlamentben is, tehát a népszavazás fölösleges pénzpocsékolás. De a jobbikos vezetők (szándékosan írok vezetőket!) nem álltak meg ennél a sokak által vállalható pontnál, hanem furmányos módon ugyan, kissé rálicitálva a többi ellenzéki erőre, de végső soron beálltak a balliberális tábor kórusába, amikor kijelentették, hogy ha érvénytelen lesz a népszavazás, akkor Orbán Viktornak le kell mondania. Ami első blikkre közjogi értelemben hajmeresztő követelés ugyan, ám politikai haszonszerzés céljából ügyes, de annál aljasabb taktikai húzás. Aljas, mert eltereli a referendum valódi céljáról a figyelmet, így ellopja a szimpatizánsaik nemzeti érdekekről való gondolkodásának lehetőségét. Hisz ettől kezdve az egyre inkább Orbán-gyűlöletben élő jobbikos szavazó már nem a bevándorlás kérdésére koncentrál, hanem Orbán Viktor bukásának lehetőségére. Aminek vajmi kevés esélye van – bárhogy is legyen október 2-án.
Ellenben annak, hogy a részvétel ne érje el az érvényességi küszöböt, igenis komoly sansza lesz így. Hisz hiába mondják a közvélemény-kutatók egyöntetűen, hogy a szavazópolgárok háromnegyede a kvóták ellen van, ha a választópolgárok fele nem nyilvánítja ki ezt a véleményét, akkor bizony érvénytelen lesz a referendum. Minél inkább a belpolitikai célok felé fordul az összeborult ellenzék, annál nagyobb lesz az érvénytelenségre az esély. Ha nem a nemzet jövőjéről döntünk (megengedve, hogy minden előzetes becslés ellenére kétesélyes a népszavazás), hanem a pártokról alkotott véleményünk szerint megyünk, vagy nem megyünk el szavazni, akkor bizony jó eséllyel érvénytelen lesz az egész, annak minden hátrányos nemzetközi következményével együtt.
Vajon a jobbikosok vállalják majd a hátrányos nemzetközi következményeket is? Mert a balliberálisoknak ez általában teljesen érdektelen szokott lenni.