Vélemény és vita
A próféta bosszúja
A niniveiek hálásak voltak megmenekülésükért Jónás prófétának, sírja ezért válhatott az egyik legfontosabb zarándokhellyé
Az utóbbi évtizedek legdrámaibb, humanitárius katasztrófával fenyegető ostroma hónapok óta folyik az észak-iraki Moszulban, amelyet az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet 2014 nyarán foglalt el. A pokoli küzdelem megrázó hírei, képei közepette jelentéktelen kis hír volt csupán, hogy néhány napja az iraki különleges egységek visszafoglalták Nabi Júniszt, ahol Jónás próféta sírja, az ország egyik legfontosabb szentélye volt. Az iszlám vallásban is fontos személynek számító zsidó próféta végső nyughelye fölött épült mecsetet 2014-ben a levegőbe röpítettek a dzsihadisták, s a szintén Moszul közelében, Dániel próféta tiszteletére épített emlékművet is földig rombolták két és fél éve.
Aki kicsit is ismeri a történelmet, az tudja, hogy a Budapesttől több mint háromezer kilométer távolságban, a Tigris folyó partján fekvő iraki nagyváros háromezer éve az asszír birodalom fővárosa volt, és a Bibliából Ninive néven ismerjük. A Kr. előtt 8. században élt Jónás próféta azt a parancsot kapta az Úristentől, hogy menjen oda, és kiáltson ellene, mert gonoszságuk felhatolt az égbe. A zsidó próféta azonban elmenekült a feladat, egyben az Úr színe elől. Nem akart prédikálni, Isten bűnbánatra felszólítását hirdetni a pogány város bűnös lakóinak, mivel – Babits találó szavaival – „rühellé a prófétaságot, félt a várostól”, ami érthető, hiszen Asszíria századokon át Izráel fő ellensége, nyomorgatója, sanyargatója volt. Ám prófétája engedetlenségét nem tűrte az Úr, a Jónást szállító hajó viharba került, a rémült hajósok a háborgó tengerbe dobták, majd az oda rendelt cethal egészben lenyelte a fuldokló prófétát. Jónás könyörgését és fogadkozását Isten végül meghallgatta, és megparancsolta a nagy halnak, hogy vesse ki Jónást a szárazföldre. A hal(ál) gyomrából kiszabadult próféta Ura másodszori parancsára már elment Ninivébe, ahol hirdette Isten ítéletét, bűnbánatra, megtérésre való felszólítását, abban a hitben, hogy az Úristen negyven nap múlva éppúgy elpusztítja a hazug, erőszakos, rabló, törtető, parázna várost, mint korábban – Ábrahám korában – Szodomát és Gomorrát. Mégsem pusztult el a nagy város, mert Isten látva, hogy Jónás prédikálására a niniveiek hittek Istennek, böjtöt hirdettek, megtértek gonosz útjaikról, megbánták bűneiket, ő is megbánta szigorú ítéletét, és nem hajtotta végre rajtuk. Babits Mihály evangéliumi ihletettségű híres átköltésében Isten így tanítja-okítja Jónást: „Bizd azt reám, majd szétválasztom én. / A szó tiéd, a fegyver az enyém. / Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.” Jónás nem örül, hogy Isten megkegyelmez a bűnös pogányoknak, népe ellenségeinek, s a próféta könyve lezáratlanul: Isten kérdésével – „Méltán haragszol-e?” –, Jónás felelete nélkül ér véget.
A niniveiek mégis hálásak voltak megmenekülésükért Jónás prófétának, sírja ezért válhatott Mezopotámia egyik legfontosabb zarándokhelyévé – később a keresztények, sőt a muszlimok számára is.
A primitív dzsihadista vademberek (nem vadállatok, azok ilyesmire nem képesek) a Kr. előtt 8. században épült ősi szentély lerombolása után állítólag szórakoztatónegyedet terveztek építeni a helyén, de erre már nem maradt idejük és pénzük. S az iraki hadsereg várhatóan néhány héten belül az utolsó szálig kitakarítja őket Jónás városából. Ez lesz a próféta bosszúja az iszlám hitre hivatkozó hitetlen gonosztevőkkel szemben.
Aki kicsit is ismeri a történelmet, az tudja, hogy a Budapesttől több mint háromezer kilométer távolságban, a Tigris folyó partján fekvő iraki nagyváros háromezer éve az asszír birodalom fővárosa volt, és a Bibliából Ninive néven ismerjük. A Kr. előtt 8. században élt Jónás próféta azt a parancsot kapta az Úristentől, hogy menjen oda, és kiáltson ellene, mert gonoszságuk felhatolt az égbe. A zsidó próféta azonban elmenekült a feladat, egyben az Úr színe elől. Nem akart prédikálni, Isten bűnbánatra felszólítását hirdetni a pogány város bűnös lakóinak, mivel – Babits találó szavaival – „rühellé a prófétaságot, félt a várostól”, ami érthető, hiszen Asszíria századokon át Izráel fő ellensége, nyomorgatója, sanyargatója volt. Ám prófétája engedetlenségét nem tűrte az Úr, a Jónást szállító hajó viharba került, a rémült hajósok a háborgó tengerbe dobták, majd az oda rendelt cethal egészben lenyelte a fuldokló prófétát. Jónás könyörgését és fogadkozását Isten végül meghallgatta, és megparancsolta a nagy halnak, hogy vesse ki Jónást a szárazföldre. A hal(ál) gyomrából kiszabadult próféta Ura másodszori parancsára már elment Ninivébe, ahol hirdette Isten ítéletét, bűnbánatra, megtérésre való felszólítását, abban a hitben, hogy az Úristen negyven nap múlva éppúgy elpusztítja a hazug, erőszakos, rabló, törtető, parázna várost, mint korábban – Ábrahám korában – Szodomát és Gomorrát. Mégsem pusztult el a nagy város, mert Isten látva, hogy Jónás prédikálására a niniveiek hittek Istennek, böjtöt hirdettek, megtértek gonosz útjaikról, megbánták bűneiket, ő is megbánta szigorú ítéletét, és nem hajtotta végre rajtuk. Babits Mihály evangéliumi ihletettségű híres átköltésében Isten így tanítja-okítja Jónást: „Bizd azt reám, majd szétválasztom én. / A szó tiéd, a fegyver az enyém. / Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.” Jónás nem örül, hogy Isten megkegyelmez a bűnös pogányoknak, népe ellenségeinek, s a próféta könyve lezáratlanul: Isten kérdésével – „Méltán haragszol-e?” –, Jónás felelete nélkül ér véget.
A niniveiek mégis hálásak voltak megmenekülésükért Jónás prófétának, sírja ezért válhatott Mezopotámia egyik legfontosabb zarándokhelyévé – később a keresztények, sőt a muszlimok számára is.
A primitív dzsihadista vademberek (nem vadállatok, azok ilyesmire nem képesek) a Kr. előtt 8. században épült ősi szentély lerombolása után állítólag szórakoztatónegyedet terveztek építeni a helyén, de erre már nem maradt idejük és pénzük. S az iraki hadsereg várhatóan néhány héten belül az utolsó szálig kitakarítja őket Jónás városából. Ez lesz a próféta bosszúja az iszlám hitre hivatkozó hitetlen gonosztevőkkel szemben.