Lovas István

Vélemény és vita

A nyugati politika őrültsége

Az Irán-vész kitalálóit az ösztönözte, hogy a Nyugatnak kell(ett) az ellenségkép.

Ön, kedves olvasó, az elmúlt években félelmében hány napot nem aludt azért, mert elhitte a Nyugat vezetői­nek azt, hogy Iránnak pillanatokon belül atombombája és az azt célba juttató rakétái lesznek, amelyekkel Iz­raelt, sőt az egész világ létét fenyegeti?

Ha ön normális, a feltételezett válasz: egyetlen napot sem.

És ön, kedves – bármelyik nyugati – külügyminiszter úr, mennyit aggódott ugyanezért? Válasz: „Öööö, az iráni veszély komplexitása miatti helyzet rendkívül aggasztó, és e veszély kiküszöbölésért dolgozunk… De azért minden opciót az asztalon tartunk.”

Dolgozni dolgoztak: a teljes nyugati diplomácia, a NATO és a Pentagon. Tervezték, fejlesztették és kiépítették a nem létező iráni rakéták elleni védőpajzsot térségünkben is. Miközben senki nem merte kimondani a tényt: „De uraim, Iránnak nincs atomfegyverprogramja.” Ezt egyébként egyértelműen újólag megerősítette az egyesített amerikai hírszerzés 2012-es jelentése is. Nem is szólva arról, hogy Irán vallási vezetői kategorikusan megtiltották nukleáris fegyverek gyártását, mert az a Korán előírá­sait sérti.

A szomszédjait rendszeresen lerohanó, a negyed világ elpusztítására elegendő atomtöltettel rendelkező Izraelben találták ki a zsidó állam létét atommal fenyegető Iránt. Ezt az Andersen-mesét elsőként az amerikai politikusok, majd nyugati szövetségeseik vették át úgy, hogy a tényekkel szöges ellentétben álló hazugságot egyszer sem merték megkérdőjelezni. És nyilvánosan ennek megfele­lően viselkedtek.

Az Irán-vész kitalálóit az ösztönözte, hogy a Nyugatnak kell(ett) az ellenségkép. Ha nincs, mi lesz a NATO-val, amelyet a szovjetek vezette katonai tömb elleni védelemre hoztak létre azzal, hogy annak megszűnésével az észak-atlanti szervezet nincs többé?

Az Amerika által megformált iráni ördögkép hihetőségét pedig segítette, hogy Irán az 1979-es forradalom után az amerikaiakkal úgy bánt, mint ahogy azt ők messze megérdemelték. Hiszen korábban amerikai erők döntötték meg demokratikus rendszerüket; a kegyetlen és korrupt perzsa sahot emelték a demokratikusan megválasztott kormányuk helyére, aki egyébként amerikai segítséggel akkor valóban elkezdett egy atomprogramot, amelyet Khomeini ajatollah iszlám forradalmának győzelme után állítottak le.

Irán békés ország, évszázadokon át senkit nem bántott, de őt megtámadták, amikor a Nyugat sem pénzt, sem ideggázt nem sajnált az Iránra uszított iraki Szaddam Husszein diktátortól. Abban a háborúban egymillió iráni vesztette életét.

Az Egyesült Államok és Iz­rael tálcán kínálta fel az atomfegyvergyártó főmumus Irán rémké­pét, amelyet az egész nyugati politika készségesen átvett. Külön megelégedésére az amerikai ipari-katonai komplexumnak, valamint a politikai neokonzervatívoknak és médiájuknak, mert nagy háborúkat és gigaprofitot szaglásztak a levegőben.

Nem is telt el sok idő, amikor térségünkben a NATO amerikai kezdeményezésre megkezdte az „iráni atomrakéták” elleni rakétavédelmi pajzs kiépítését.

Egy olyan Irán ellen, amely – Izraellel, Indiával, Pakisztánnal és Észak-Koreával szemben – aláírta az atomstopegyezményt, és így a Nemzetközi Atomenergia Hivatal folyamatos ellenőrzése alatt áll.

Az állítólagos „egyértelműen meglévő” iráni atomveszély ügyében érdemes a feledés homályát kissé oszlatni.

Benjamin Netanjahu knesszetbeli társainak 1992-ben azt mondta, Irán már csak „három-öt évnyire áll attól, hogy atomfegyvereket fejlesszen ki”.

Ugyanő 1996-ban miniszterelnökként az amerikai törvényhozás két háza előtt tartott beszédében már ezt is mondta: „Ha Irán hozzájuthat az atomfegyverekhez, annak katasztrofális következményei lesznek, nemcsak országom, nemcsak a Közel-Kelet, de az egész emberiség számára”. Megismételte: „E cél elérésének ideje rendkívül közel került, mégpedig három-öt év távolába”.

És 1996 óta nem volt év, hogy az izraeli miniszterelnök ne jósolta volna az iráni atombomba megjelenését akár perceken belülivé.

A Wikileaks által 2009-ben nyilvánossá tett egyik amerikai külügyi távirat arról jelentett, hogy Netanjahu egy odalátogató kongresszusi delegációval közölte, Irán „egy vagy talán két évre” áll attól, hogy atombombát gyártson. Ugyanazon évben közölte egy másik amerikai politikai delegációval, hogy „e pillanatban Irán már el tud készíteni egy bombát”.

Egy 2012-es sajtókonferencián azt állította, hogy Irán „néhány hónap” múlva képes lesz atombombát gyártani. Ősszel az ENSZ-közgyűlésben diagramon mutatta be, hogy Irán milyen közel áll ahhoz, hogy atombombája legyen.

Minden épeszű nyugati politikus tudta, hogy hazudik. És mindenki úgy tett, mintha ezt nem tudná. A tényekkel nem törődve sulykolta az irracionális lidércképet, és ismételgette az iráni veszélyt annak ellenére, hogy még a rendszeres helyi ellenőrzéseket végrehajtó Nemzetközi Atomenergia Hivatal sem tett le egyetlen bizonyítékot sem az asztalra az iráni „atombombáról”.

Barack Obama elnök most hatalmas lépést tett, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaival és Németországgal karöltve megkötötte Iránnal azt a megállapodást, amelynek értelmében Irán felad számos elemet „atomprogramjából”, ellene pedig megszüntetnek szankciókat.

Sőt, volt olyan ravasz, hogy a megállapodást nem államközi „szerződésnek” készíttette el, amely amerikai törvényhozói jóváhagyást igényelne, hanem nemzetközi megállapodásként, amelyet – szintén ravaszul – pillanatokon belül átvitt az ENSZ Biztonsági Tanácsán. Ugyanis így az Izrael és az amerikai zsidó lobbi iszonyatos ereje alatt álló amerikai kongresszusnak még kínosabb lesz az egész világgal szembemennie, hogy eleget tegyen a megállapodást végsőkig ellenzők követelésének.

A nyugati üzletemberek sorát már most fogadó Irán hatalmasat nevet a markába. Hiszen bármennyi dúsítócentrifugáról mondott le, vagy bármennyire korlátozza a dúsított urán szintjét, semmi engedményt nem tesz. Korábban és most sem akart atombombát. Ezt csak a Nyugat álmodta, parancsra.

Teherán ünnepel: élteti a szankciók végét, a megállapodás nyomán békésebbé forduló világot, a világ felé kitáruló hazáját, Perzsiát, az egyezmény elleni ádáz gyűlölettel harcoló Izrael mind nagyobb elszigetelődését. És még azt is bekalkulálta, hogyha az atomprogram-egyezményt az iszonyatos nyomás alatt álló kongresszusnak sikerül megfúrnia – Obama elnök beígért vétója ellenére –, akkor sem Irán szenvedi el a kudarcot, hanem a világszínpadon így a történelem hőse helyett egy szánalmas bohócként kókadó Amerika.