A nyugati elit alkonya

A visegrádi csoport országain kívül Ausztria és Olaszország sem értett egyet azzal, hogy a migrációs folyamatok jók lennének, és azokat inspirálni kellene – mondta Szijjártó. A magyar külügyminiszter már korábban figyelmeztetett, hogy világnézetek újabb összecsapásának színtere lesz a tanácskozás, ami a nevét egyébként onnan kapta, hogy 1993-ban hazánkban alakult meg az a migrációs tárgyú kormányközi fórum, aminek az európai országok mellett az úgynevezett Selyemút mentén fekvő államok – Afganisztán, Pakisztán, Banglades, Irak és Irán – a tagjai.

Az ülés szünetében Menczer Tamás külügyi államtitkár nyilatkozott arról, hogy „Soros embere”, Dimitrisz Avramopulosz migrációs biztos beszédében kizárólag a migránsok jogait hangsúlyozta, míg Szijjártó arra hívta fel a figyelmet, hogy aki biztonságos országokon megy keresztül, az nem menekült, a migráció nem alapvető emberi jog, és az európai emberek biztonsága a legfontosabb.

A magyar miniszter és a görög biztos csatájában a migrációval kapcsolatos legfontosabb véleménykülönbség mutatkozott meg. A lényeg ugyanis nem az, mit gondolunk a szabályozásokról, hol és milyen gyorsan folytatjuk le az eljárásokat, de még csak az sem elsődleges – bármilyen fontos is –, hogy hogyan osztanánk el a vonatkozó hatásköröket Brüsszel és a nemzetállamok között. A szuverenitásnál is meghatározóbb ugyanis az az alapvető különbség, hogy a bevándorlást megállítani vagy megszervezni akarjuk.

A jelenlegi uniós döntéshozók a nyugati liberális politikai és értelmiségi elittel karöltve az utóbbit tűzték ki céljuknak. Érdemi vitába szállni pedig meglehetősen nehéz olyanokkal, akik – mint Annika Strandhäll svéd szociáldemokrata miniszter vagy a Sydsvenskan című lapban publikáló liberális Sofia Nerbrand – szerint szégyellnie kell magát Orbán Viktornak, amiért a családokat támogatja a migráció helyett. Az ő világképük már nagyon távol van a csendes, normális európai többségétől. Ez a többség ugyanis – szemben a liberálisok vádjaival – nem másokat gyűlöl, hanem a sajátjait szereti. Ezzel a teljesen természetes, belénk kódolt beállítottsággal dacolni valóban a normalitástól idegen aberráció.

A nyílt társadalom hívei arra törekednek, hogy a genderlobbival, a bevándorlással és fegyvertáruk egyéb elemeivel módszeresen felbomlasszák az európai családokat és nemzeteket. Ez nem összesküvés-elmélet vagy paranoia, hiszen világosan kitűnik például abból, ahogyan a skandináv liberálisok őszinte dühvel csodálkoznak rá a magyar családpolitikára. Életidegenségüket pedig mi sem jelzi jobban, mint a svédek hozzászólásai, akik a közösségi médiában tömegével kérnek bocsánatot kormányuk sértéseiért. Mert hiszen ők sem értik, mi Strandhällék baja, mi a rossz abban, ha egy vezető migráció helyett saját nemzete családjait akarja segíteni. Azt meg pláne nem értik, hogy egy svéd minisztert miért zavar, ha a magyar miniszterelnök magyar gyerekeket akar migránsok helyett. Se a svédek, se mi nem kérünk a Margot Wallström külügyminiszter által meghirdetett „demokráciaexportból”.

A már említett csendes, normális többségnek elege van. Franciaországban a sárgamellényesek elsősorban nem a bevándorlás miatt tüntetnek, de süt belőlük a gyűlölet a mindent jobban tudó, társadalmi mérnökösködő elit iránt. Itt az ideje, hogy a többség saját kezébe vegye a sorsát.