A népesedéspolitikáról

Történik mindez annak ellenére, hogy az Orbán-kormány az elmúlt hét évben valóban sokat tett a családok helyzetének javításáért.

A jelen helyzet okai hat évtizeddel ezelőttre vezethetők vissza, s már a szocializmus évtizedei alatt is folyamatosan fennálltak, és a „rendszerváltozás” után is tovább hatottak.

Bevezetőben egy sokkoló régi adat: hazánkban a születésszám az 1920-as években kétszázhúszezer körül (1922-ben kétszáznegyvenkilencezer-kétszázhetvenkilenc) volt, a vesztes világháború, Trianon utáni hatalmas szociális nyomorban, 1947-ben a háborús veszteségek, holokauszt, gulág, kivándorlás után alig több mint száznyolcvanhétezer.

Az utóbbi tíz évben a születések száma kilencven-százezer, miközben a halálozásoké évi százharminc-száznegyvenezer között mozog.

Szocialista népirtás

Az ország lakossága 1981 óta folyamatosan fogy, a csökkenés mértéke mintegy egymillió fő. Képletesen mondva, eltűnt a térképről Fejér és Tolna megye lakossága, vagy Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr teljes népessége. Ha az 1920 és 1990 közötti hét évtizedet két részre osztjuk, az első harmincöt évben egymillió-nyolcszázharmincnyolcezerrel több gyermek született, mint a második harmincötben. A folyamat azonban nem állt le 1990-ben, így Magyarországot – óvatos becslés szerint – hárommillió fős emberveszteség érte az elmúlt hatvan évben.

Kemény mondat következik: hazánk szocialista korszakában tudatos népirtás zajlott Magyarországon, amelynek hatását a mai napig nem sikerült megszüntetni. Azt, hogy ez a folyamat tudatos, bizonyítja, hogy az 1958-ban megjelent, Születéskorlátozás című könyvben a nemzet nagy tudósai bizonygatják, hogy egy „abortusz mennyivel olcsóbb, mint egy szülés”, s hazánk „népsűrűsége tízszer nagyobb, mint a Szovjetunióé”, „s erre semmi szükség” (Pongrácz Zsuzsanna). Zoltán Imre, a kor vezető nőgyógyásza a szélsőséges abortuszliberalizálásról a következőt írja: „Ez a rendelkezés helyes, sőt az egyedüli hatályos, célravezető megoldás.”

Megnyomorított családok

Az 1956-ban beindított folyamat drámai születésszám-csökkenést és hatalmas abortuszszám-növekedést okozott. Hiába jelezte a KSH 1972. október 24-i Feljegyzése, hogy „2020-ra 900 000 fős népességcsökkenés valószínű… ugyanakkor a KGST-országok 10-20%-os növekedést prognosztizáltak, s a kapitalista országok munkaképes lakossága 15 év alatt 8-14%-kal nő.” A pártvezetés tehát már ekkor tudott a népesedési katasztrófáról, amire azonban 1972. október 19-én így reagált Aczél György: „A népesedési probléma nacionalizmushoz vezet, egy belső és külső manipulációt igyekszik a párt ellen fordítani.”

Mi volt ennek a tudatos népirtó politikának a két alappillére?

Részben a legális abortusz teljes szabadjára engedése 1956 nyarától. Ennek nyomán 1990-ig 4,5 millió legális abortuszt hajtottak végre, volt olyan év, mikor több mint kétszáz­ezret (képletesen: munkanaponként hétszázat). Ez a szám a népességszámhoz viszonyítottan a legmagasabb volt a világon. Eközben a születésszám az ötvenes évek első felében százezerrel esett vissza.

Másrészt tudatosan megnyomorították a gyermekes családokat. Már a nyolcvanas években megjelent olyan szociológiai felmérés, hogy egy négygyermekes családnak – azonos jövedelemszint mellett – ötven százalékkal alacsonyabb az életszínvonala, mint egy egygyermekesé. A pártállam családpolitikájának lényege, hogy a gyermektelenséget, a minél kevesebb gyermeket jutalmazta. Nem vitatható, hogy a népesedéspolitika életszínvonal-növekedést hozott az ötvenes–hatvanas évekhez képest.

Egy gyermek felnevelése tizennyolc éves koráig komoly kiadás az államnak és a családoknak. Ha a normális viszonyokhoz képest hárommillió születési mínusszal számolunk hatvan év alatt – óvatos számítás szerint! –, az állam és a családok „megtakarítása” az élet- és családellenes politikával, mai áron számolva hatvan év alatt mintegy  harmincezermilliárd forint! (Ez nem abszurd, nem légből kapott állítás, Nyugat-Európában is kiszámolták – nem nyilvánosan! –, hogy „olcsóbb” egy felnőtt bevándorlót, migránst betanítani, mint egy gyermeket felnevelni és kiképezni!)

Demográfiai tél

Ilyen körülmények között érkeztünk meg a rendszerváltozáshoz. Bár az Alkotmánybíróság 1991-es határozata alapján, amely alkotmányellenesnek minősítette a teljes magyar szabályozást 1950 és 1989 között, a magzati élet védelméről szóló új törvény elnevezésével s az Alkotmánybíróság döntésével ellentétben nem védte ténylegesen a magzati életet. A közelmúltban megszűnt Pacem in Utero Egyesület kezdeményezésére – amelynek huszonhét évig az elnöke voltam – leglényegesebb részét ismét megsemmisítette a testület. Az életvédő szervezetek tevékenységének eredményeként is, az abortuszok száma tíz év alatt ötvenezerrel csökkent, de ezt nem követte a születésszám emelkedése, viszont a Bokros-csomag hatására további húszezerrel csökkent a születésszám.

S itt jutunk el a mélyponthoz, a nagyjából tizenöt éve fennálló kilencven-százezer közötti gyermekszületéshez. Megérkeztünk a mai problémák egyik gyökeréhez, a baloldali és a liberális kormányok kemény család- és gyermekellenes nézeteihez s gyakorlatához, amely évtizedek óta uralja a hazai és a nyugat-európai politikát, a sajtót és a tudományos életet is. A több évtizedes agymosás hatására Nyugaton is úgy tíz-tizenöt éve katasztrofális a demográfiai helyzet. Európa „demográfiai télben” van. Megalapozott becslések szerint négyszáz év múlva születik meg az utolsó európai, kétszáz év múlva az utolsó magyar.

Az európai és magyar „demográ­fiai télnek” nemcsak a család- és gyermekellenes politika az oka. Hazánkban egymillió alkoholbeteg van, magas az öngyilkosságok száma, európai viszonylatban élen állunk a keringési és rákos betegségekben és az agyi katasztrófákban elhunytak számát tekintve is. A magyar lakosság jelenlegi egészségi állapotát jellemzi, hogy míg az 1950-es években a halálozások száma – fejletlenebb orvostudomány és katasztrofális szociális viszonyok között – több évben nem sokkal haladta meg a százezret, addig jelenleg ez a szám sok éve százharmincezer körüli. Ez szintén a baloldal több évtizedes egészségügy-ellenes megszorításainak következménye.

Rossz válasz, jó válasz

Ilyen viszonyok között a balliberális oldal hazánkban és Európában is az azonos neműek házasságát, a gender gyakorlatát, az eutanázia legalizációját, az abortusztablettát kívánja bevezetni, s ezek az ötletek szintén fenntartják és növelik a demográfiai csődöt.

A katasztrófára kétféle európai válasz létezik. Nyugat-Európa nem változtat családpolitikáján, nem támogatja határozottan a gyermekek születését – ennélfogva sehol nem érik el az egyszerű reprodukciót – hanem a bevándorlóktól, migránsoktól várja népesedési és munkaerőhiányának a megoldását.
Teljesen más politikát kívánnak követni a V4-es országok, köztük Magyarország, mivel elutasítják a migrációt, a bevándorlást, és belső, főleg családpolitikai eszközökkel kívánják megváltoztatni a demográfiai katasztrófát, a munkaerőhiányt.

A Fidesz–KDNP-kormány az utóbbi években kétségtelen komoly családpolitikai változtatásokat vezetett be. A gyermekes családok adózási kedvezményei, a lakáshoz jutás segítése, a bölcsőde- és óvodaépítés, a részmunkaidő támogatása, az ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyvhöz jutás, mind-mind jelentősen segíti a gyermekes családokat. Ennek első, szerény eredményei láthatók: nőtt a házasságkötések száma, és csökkent a válásoké, s enyhén emelkedett a születések száma is.

Viszont a halálozások száma változatlanul magas, ezért a népességcsökkenés mértéke alig változott.

A halál kultúrája helyett

A feladat hatalmas. A pusztítás és a pusztulás évtizedei után a lakosság minden rétegében – kivéve a csekély létszámú nagycsaládosokat – rögzült pusztító szokásokat, beidegződéseket kellene megváltoztatni. A halál kultúrája helyett az élet kultúráját meghonosítani, elfogadtatni. Ezt olyan viszonyok között, mikor a nők mintegy egyharmadának termékenységideje alatt egy sem, másik harmadának egy, s csak a harmadik harmadának születik csak kettő vagy több gyermeke – s ez természetesen vonatkozik a férfiakra is! –, hatalmas feladat, miközben a halálozási viszonyok változatlanul nagyon rosszak. S itt kell felhívni a figyelmet arra a rögzült tévedésre, hogy a 2,1 termékenységi arány elérése megállítja a folyamatot. Ez nem igaz! A „meghaló” generációk száma ekkor is magasabb, így ekkor is folytatódik a fogyás.

Magam részéről javaslatokat, ötleteket nem mondok, megtettem ezt az elmúlt huszonöt évben többször is, csekély pozitív hatást kiváltva. Annyit mégis megjegyezhetek, hogy az életvédő szervezetek huszonöt éves tapasztalatát, szaktudását, nemzetközi kapcsolatrendszerét és a rendelkezésükre álló bőséges külföldi és hazai szakirodalmat érdemes figyelembe venni.

A múlt csütörtöki Családok világtalálkozóján Orbán Viktor valóban forradalmian új, hatalmas jelentőségű családpolitikai intézkedéseket jelentett be, s ennek bizonyára pozitív hatása lesz a születésszámra. A reményteli egyensúlyba kerüléshez elengedhetetlen azonban a halálozások számának csökkenése, elsősorban az egészséges életmód elfogadtatásával. S nem mellesleg, csak vissza ne jöjjenek a balliberálisok, mert akkor az első kormányülésen minden pozitív intézkedést visszavonnak!