Vélemény és vita

A nemzeti ügy

Álláspont. Ha a magyar demográfiai modell sikeres lesz, az jó és vonzó példa lehet a fogyatkozó és öregedő Európa számára is

Az ember tragédiája utolsó színében Ádám a nemlét borzalmaival szembesülve, minden eszméből kiábrándulva, a szirtről a mélybe ugorva akar véget vetni a „komédiának” – életének. Nejének azt mondja, ez az áldozat, amit a jövőnek hozni tartozik, mire Éva közli vele, hogy „ami eddig kétséges vala, most biztosítva áll már: a jövő”. Hogyan? Miért? Mert anyának érzi magát. Ez az a fordulópont, ami Ádámot visszatartja az öngyilkosságtól, és az Isten elleni lázadásból visszatér az engedelmességhez, elfogadva a Teremtő által rá mért sorsot. Ádám és Éva óta minden szülő ismeri azt a semmihez nem hasonlító, katartikus érzést, azt a csodát, amit gyermeke megszületése jelent. A keresztények hite szerint Isten csodája, áldott ajándéka, amit a magyar nyelvben a gyermekáldás szó fejez ki a legszebben. A nyelvzseni Kosztolányi írta, a tíz legszebb szó egyike az anya.

Egy divatos, bár nem túl épületes mondás szerint a nő két dologért mindenre képes: hogy legyen gyereke, vagy hogy ne legyen. Ez azt sugallja, hogy a gyermekvállalás, a szülés a nő legintimebb magánügye, amihez másoknak, még a magzat apjának sincs köze. Holott az európai kultúra egyik legnagyobb bölcse, Arisztotelész már több mint kétezer-háromszáz éve rögzítette az alapigazságot: az ember természeténél fogva társas lény, és azok társulnak, akik egymás nélkül nem tudnak meglenni, így mindenekelőtt a nő és a férfi – utódnemzés céljából. A Teremtés Könyvében pedig az áll, hogy Isten a maga képére teremtette az embert, férfivá és asszonnyá, és azt mondta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” Ez azt is jelenti, hogy a szaporodással létrejött sokaság, a népek, az emberiség kialakulása már nem két ember magánügye. A haza nem egyéb, mint az egyes háznépek összetartozó egésze, írta Kölcsey, rámutatva arra, hogy aki háznépet tart fenn és táplál, az egyúttal a haza gyermekeinek egy részét táplálja, a közös hazának nevel föl polgárokat. Így válik a legszemélyesebb magánügy a legfontosabb közüggyé. Ahogy Fülep Lajos református lelkész, európai hírű filozófus és esztéta a két háború között írta: „A nemzet létének alapja nem a föld, ipar, kereskedelem, nem a jó törvények, jó közoktatás, hadsereg, hanem – a család. A nemzet létében fontos és nélkülözhetetlen a többi is mind, de a család a fundamentum, melyre minden épül.” Ezért értelmetlen, sőt ostoba dolog azon akadékoskodni és gúnyolódni, hogy a politika miért nem tartja magát távol a hálószobáktól, az állam, a kormányzat miért akar beleszólni a családok gyermekvállalási döntésébe. Hiszen a napnál világosabb, hogyha egy nép körében tartósan többen halnak meg, mint ahányan születnek, az előbb-utóbb elfogy, kihal, és „más keblű nép” áll a földjére.

Európa ma éppen efelé „halad”: évről évre kevesebb gyermek születik, mint amennyi a természetes önreprodukcióhoz szükséges. Ma egy-két kivételtől eltekintve csak azokban az uniós országokban nő a népességszám, ahol jelentős a bevándorlás. Például a legnépesebb tagállamban, Németországban tavaly hatszázezerrel nőtt a lakosság száma, de kizárólag az erőteljes bevándorlásnak köszönhetően, mert a német állampolgárok körében a születési deficit minden évben megközelíti a kétszázezret. A helyzet sajnos hasonló Magyarországon is, mert 1981 óta minden évben kevesebb gyermek születik, mint ahány honfitársunk meghal, emiatt nem egészen négy évtized alatt csaknem egymillióval csökkent az ország lélekszáma. A hét éve kormányzó nemzeti, kereszténydemokrata kormány ezért jövőképe, egyben gazdaság- és társadalompolitikája középpontjába a népességfogyás megállítását célzó családpolitikát állította. Ahogy idei évértékelő beszédében Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt években sikertörténet lett, de bár a házasságkötések és a születések száma is örvendetesen nő, ezen a döntő fronton még nincsen áttörés. A természetes reprodukció helyreállítása – mint a miniszterelnök a tegnapi Budapesti Demográfiai Fórumon megerősítette – nem egy, hanem „a” nemzeti ügy. Ezért a kormány azt a célt tűzte ki, hogy a jelenlegi 1,5-ről 2030-ra 2,1-re emelkedjen a teljes termékenységi arányszám, vagyis minden magyar nő legalább két gyermeket szüljön (és neveljen föl) élete folyamán. Ez történelmi léptékű célkitűzés, hiszen legutóbb az 1970-es évek közepén, a „Ratkó-unokák” születési boomja idején volt 2,1 körül ez a ráta.

Orbán Viktor azt is bejelentette, a kormány 2018-at a családok évének nyilvánította, és a szerdai ülésen új demográfiai akciótervet fogadtak el, amelynek keretében minden eddiginél nagyobb anyagi támogatást nyújtanak azoknak, akik a gyermekvállalás mellett döntenek. A fiatalok körében változatlanul meglevő gyermekvállalási kedv útjából félre kívánják tolni az akadályokat, a családi adókedvezmény bővítésétől a diák­hitel-tartozás teljes vagy részleges elengedésén, a diplomás gyed időtartamának meghosszabbításán át a többgyermekes családok jelzáloghitel-tartozásának mérsékléséig és a soha nem látott bölcsődefejlesztésig. Mivel egyre több magyarnak külföldön születik gyermeke, nekik is – bár egyelőre „óvatosan” – megnyitják a családtámogatási rendszert.

A magyar kormány az európai ellenszéllel szemben a családok megerősítésétől, a gyermekvállalás támogatásától remélt népesedési fordulatra – nem pedig idegen etnikumú és kultúrájú fiatalok importjára – akarja alapozni a nemzet jövőjét. Ha a magyar demográfiai modell sikeres lesz, az jó és vonzó példa lehet a fogyatkozó és öregedő Európa számára is, s akkor előbb-utóbb kedvezővé, barátságossá válhat az uralkodó szélirány is.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom