A nagy balos légypapír

No persze, foglalkoztak ők a nemzettel eddig is, csakhogy abban nem volt köszönet, de most úgy tesznek mintha rájöttek volna, a nemzet nélkül tényleg nem sikerülhet semmi sem. Igaz, valahogy olyan furcsán, különös akusztikával hangzanak a nemzetről megfogalmazott új keletű balos nyilatkozatok, jöjjenek bárhonnan és bárkitől, akár Tóbiás Józseftől, akár Gyurcsány Ferenctől, mindegy. Egyébként Tóbiás József, az MSZP elnöke ébredt a legkorábban, legalábbis az idei, azaz a 2014-es politikai szezonban.

Miután nem jött össze az MSZP-nek, és úgy általában a hazai baloldalnak sem a nagy visszavágás az országgyűlési és az európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereségeikért, Tóbiás most, október 12. után meghirdette a „nemzet felé fordulás” stratégiáját. Mindez persze csak a csecsemőknek lehet új, a baloldal ugyanis már régóta kacérkodik a nemzeti gondolattal – itt most ne az NSDAP-re gondoljunk! –, vagy legalábbis igyekszik úgy tenni, mintha kacérkodna. Igencsak megdöbbent például a gyanútlan látogató, aki az MSZP kampányzárójára tévedt a 2004-es EP-választás előtti napokban. A hatalmas csarnok belső terét ugyanis nemzetiszínű zászlók, drapériák és egyéb, nemzetinek mondható jelképek díszítették, alig találta meg közöttük az ember a vörös szegfűt, úgy eldugták a rendezők, mintha az eleve szégyellnivaló lenne. Ráadásul hamisítatlan folk szólt a színpad hangszóróiból, és egy neves, autentikus népzenei együttes is fellépett, amúgy bevezetésképpen. „Ügyes” – fordultunk egymás felé a jobboldali lapok tudósítóival, bár sejteni lehetett, hogy itt Ron Werber szelleme lebeg, és nem a híres internacionalistáé, Kovács Lászlóé.

Fene tudja mi volt a fontosabb. Talán a választási eredmény, amely nem egészen az MSZP várakozásai szerint alakult, vagy maga a gyurcsányi puccs még az év augusztusában, illetve kora őszén. Mindegy, a lényeg, hogy a 2004. december 5-re kiírt állampolgársági népszavazás kampányában az új miniszterelnök már keményen lerúgta Magyarországról a határainkon túl élő nemzettestvéreinket.

Dühös, ideges, ám rafinált kampány volt ez, amelynek lendülete hosszan kitartott még. Ideértve az MSZP 2007-es februári tisztújító kongresszusát is, amelyen Gyrucsány Ferenc kormányfő lett a párt elnöke. Ekkor nevezte magát Nagy Imre szellemi és politikai örökösének, amibe éppenséggel bele lehet magyarázni némi nemzeti orientációt, de néhány mondattal odébb már azt deklarálta, hogy az MSZP a globalizmust vallja magáénak korunk jelentősebb ideológiai áramlatai közül, és be is tagozódik annak a nagy, világot átfogó rendszerébe.

Avatott, a párton belüli Gyurcsány-szakértők szerint ez volt a Fletó-féle téboly első, de annál nyilvánvalóbb jele. Akadtak olyanok is azonban, akik azt mondták, zseni ez az ember, aki a nemzeti és a globalista gondolat marxi dialektikájából egy új, magasabb rendű minőséget képes létrehozni. Talán létrehozta volna már addig is, ha van rá ideje, de nem volt, mert közbejött 2006. október 23., amikor alaposan meg kellett veretni azokat a tömegeket, amelyek valóban a nemzeti emlékezet, és a nemzeti érzés jegyében jelentek meg az utcákon.

Még talán annyit azért érdemes ezen a ponton elmondani a forradalom akkori, ötvenedik évfordulója kapcsán, hogy a baloldal már régóta igyekezett kisajátítani magának 1956-ot. Az 1990-es évek közepén akár ártatlan játéknak is tűnhetett mindez az éppen csúcsra járatott privatizáció árnyékában, de ördögi szándékok bújtak meg mögötte. Először is Horn Gyula, mint az akkori miniszterelnök, közös emlékművet szándékozott állítani a forradalom áldozatainak. Az elesett pesti srácoknak és az ugyancsak elesett ÁVH-soknak egyaránt. Hangsúlyozva, hogy a gondolat a nemzeti megbékélés jegyében született. A párton belül nem szólalt fel ellene senki, Horn ekkorra már elnémította és a politikai élet perifériájára szorította az MSZP valóban nemzeti érzelmű csoportját. A társadalom pedig nem hatódott meg a szép szavaktól, nagyon is emlékezett arra, mit jelentett az, ha hajnalban megszólalt valahol egy ajtón a csengő… Egyébként a 2000-es évek második felétől az a különleges helyzet állt elő, hogy a hazai baloldal – ideértve annak liberális segédhadait is – nem akart nemzeti értékekről, nemzeti identitásról, és miegyébről beszélni.

Egyrészt azért nem, mert úgy érezte, hogy az ország 2004-es uniós csatlakozása után új kánon született, amelyben Brüsszel és az általa képviselt nemzetek feletti szövetség a legfőbb érték, erről kell beszélni, ezt kell erősíteni, ha azt akarja a hazai balos elit, hogy lehulljon neki néhány morzsa az asztal széléről. Másrészt viszont az MSZP Orbán Viktorral és a Fidesszel azonosította a nemzeti gondolatot, így nemcsak Orbán politikai koncepcióit, de a nemzettudatot is a történelmi kacatok roncstelepére dobta. Egyenesen Horthy és az ő félfeudális nemzeti rendszere mellé.

Világos, egyszerű mondatokkal, nyugodt hangon oktatta ki Gyurcsány Orbán Viktort, hogy ma már nincs nemzeti érdek, nincsenek nemzeti keretek, nemzeti alakzatok. Van az Európai Unió, mint afféle politikai-gazdasági konglomerátum, és egy népnek ebben kell megkeresnie, s megtalálnia a maga lehetőségeit. Most viszont úgy beszélt legutóbb híveihez, hogy nem számíthatunk a külföld segítségére, nekünk, magunknak kell megoldanunk a gondjainkat. Meg, hogy nemzeti ellenállást Orbán rendszerével szemben…

Vajon, ha nem a másság és a devianciák, hanem a nemzet és a nemzet gerincét képező szorgalmas középosztály mellett teszi le a voksot a 2010-es választások kampányában az MSZP, hány százalékot vert volna rá a Fideszre? Szerintem még egy felet sem. Ha lassan is megy a dolog, de azért érezhetően iskolázódik ez a nép politikai értelemben, és 2010-re már rájött, hogy inkább a tetteikkel, mint a szavaikkal érdemes mérni a politikusokat. Erről Mesterházy Attila tudna sokat mesélni, aki Erdélyben próbált kanosszát járni Gyurcsány „december 5-i” bűnei miatt, de elzavarták. Az emberek ösztönösen érzik és tudják, hogy a nemzeti gondolatot nem lehet felvenni, mint egy kabátot, vagy stílszerűbben, egy köpönyeget. Az ott van egy politikus, illetve egy párt természetes, ösztönszintű alapértékei között – vagy nincs. Vagy képes az ember akár fejjel is nekimenni Brüsszelnek, vagy inkább feljelenti saját hazáját az unióban.

Már az első pillanatban lerí a legújabb balos nyilatkozatokról, hogy ezeknek a pártoknak és erőknek csak a szavazati arány javítására, a végső megsemmisülés elkerülésére kell a nemzet fogalma, ez csak afféle légypapír, és nem a lényeg.

Egyébként bárhol, bármikor bevethető fegyver, és bár a magyar választó tudatosodásáról volt szó az előbb, nyilván lesznek így is olyanok szép számmal, akiket megtéveszt. Ezeket a szerencsétleneket másodszor csapja be majd az elit, amely először azzal operált, hogy baloldalinak nevezte magát. Az legalább akkora hazugság volt, mint az, hogy a nemzet felé fordul.