A múzsák csendje

Ezt nem más állította, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgató-helyettese egy múlt heti washingtoni konferencián. Eljött az ideje annak, hogy határozottan támogassuk a gazdasági növekedést, és biztosabb alapokra helyezzük a világgazdaságot – fogalmazott David Lipton, aki a világgazdasági nehézségek legzavaróbb jelei között említette a globális tőkeáramlás és kereskedelem erős visszaesését. Az IMF és a Világbank hét végi éves közgyűlésén szintén a gazdasági növekedés lassulása volt az egyik fő téma. Nem csoda, hiszen 2010-ben még öt százalék feletti volt a globális GDP bővülése, az idén már csupán három százalék körül várható, de míg Kelet-Ázsiában továbbra is hat-hét százalékos, a fejlett világban tartósan mérsékelt a gazdasági növekedés, nem kis részben az amerikai bővülés lassulása és a Brexit miatt. A fejlett országok körében az idei növekedést 1,6 százalékra, az euróövezeti gazdasági növekedést – ezen belül a német gazdaságét is – 1,7 százalékra várja az IMF. Ezzel szemben az unión belül a visegrádi négyek és Románia gazdasági növekedése a leggyorsabb, ezért nem túlzott Orbán Viktor, amikor a múlt héten, a Kína és Közép-Európa párbeszédével foglalkozó konferencián kijelentette: „Közép-Európa a jövő nagy reménysége, ez Európa legdinamikusabban fejlődő térsége”, ma az európai gazdaság növekedési motorja Közép-Európában van.

Tehát egyik oldalon a gazdasági növekedés lassulása, ami egyre több fejlett országban már közel van a stagnáláshoz, a másik oldalon pedig – Közép-Európában és Kelet-Ázsiában – dinamikus a fejlődés. Hogy miért, ennek okairól megoszlik a szakértők, a politikusok és a laikusok véleménye, már csak azért is, mert összetett problémáról van szó: makrogazdasági, pénzügyi, versenyképességi, technológiai, oktatási-képzési, munkaerő-piaci, társadalmi, kulturális és demográfiai tényezők egyaránt szerepet játszanak abban, hogy a többrétű válsággal küzdő Európai Unió a globális gazdaság egyik betegévé vált. A Saxo Bank elemzése szerint a bizonytalanság béklyójától szenved Európa. Az uniót fenyegető kockázatok közül az államadósságok után jelenleg a migrációs válság a legkomolyabb, és a leginkább elhanyagolt is. A migránsválság félrekezelése, illetve a gazdaság lassulása megágyazott a kontinensen elharapódzó, politikaielit-ellenes hangulatnak, ami nem kedvez a szükséges reformok elindításának.

A dán bank mintha lekopírozta volna a magyar miniszterelnök idei tusványosi helyzetelemzését. Orbán Viktor ugyanis arról beszélt, hogy Európát általános bizonytalanság uralja, ami a gazdasági válságból fakad. Ebből lett egy elitválság, az pedig napjainkra demokráciaválsággá fordult át, mert az emberek nagy tömegei nyilvánvalóan és látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elit javasol és tesz. A tömeges bevándorlás és az ázsiai, afrikai migránsok sokkoló terrorakciói, mindennapossá vált erőszakos cselekményei általános bizonytalanságot és nyugtalanságot idéztek elő az európai országok őslakosságában, márpedig a bizonytalanság és a félelem megöli a lelket. A félelem „sündisznóállásra kényszerít mindenkit, országokat, embereket, családokat, gazdasági szereplőket. Ebből nem lesz Európa, ez az attitűd nem alkalmas arra, hogy Európa visszaszerezze korábbi szerepét” – hangsúlyozta Orbán Viktor nyári előadásában.

Hivatkozhatott volna Cicero mondására is: „Inter arma silent Musae”, azaz háborúban hallgatnak a múzsák, de rajtuk kívül kivárnak a vállalkozók, befektetők, családok is.

Az unió vezető politikusai továbbra is vakok és tehetetlenek. Nem látják, hogy nem betelepíteni és szétteríteni kell a tagállamokba az európai jóléti társadalmakat szétmállasztó és a fejlett gazdaságokat leromboló migránsáradatot, hanem megállítani, nem befogadni az idegen etnikumú, kultúrájú, életformájú milliós embertömegeket, hanem visszaküldeni a hazájukba – vagy ha oda egyelőre nem lehet a háborús viszonyok miatt, akkor a legközelebb eső, hasonló kultúrájú országokba, és odavinni nekik a humanitárius segítséget. A brüsszeli csúcsbürokraták képtelenek megtenni a szükséges önvédelmi lépéseket, csak növelik, mert „elfödik a bajt”. Ha pedig az alkalmatlan és tehetetlen elit nem, akkor csak a tagországok józan polgárai tudják a jó irányba fordítani a zsákutcás európai politikát. Ehhez több mint 3,3 millió magyar állampolgár egy hete megadta az első egyértelmű, határozott jelzést. Az Európa-szerte gyorsan változó közhangulatot látva okunk van remélni, hogy a magyar példát hamarosan egyre többen követik.