Vélemény és vita
A muszlim igen
A nyilvánosság előtt érvelő ember számára igen kínos, ha véleménye sarkosan eltér attól, amit egy-két éve állított.
De a legkellemetlenebb az, amikor ellentétes módon cselekszik azzal, ahogyan ezt múltbéli helyzetben tette, és ezt valaki felemlegeti neki. Persze a világ változik, és Isten malmai valóban lassan őrölnek, a magyarok politikai emlékezete pedig bizony nagyon véges. És az is igaz, hogy a politika nemcsak a kompromisszumok, hanem a „kidumálás” művészete is, amióta világ a világ… Mégis! Érdemes néha fellapoznunk az elmúlt időket rögzítő történelemkönyveket. Hisz nem lepte még be borítójukat a por, és nem sárgultak el az oldalaik sem; tartalmuk ellenben sokszor aktuálisabb lehet a jelen számára, mint azt elsőre gondolnánk.
Amikor tizenkét évvel ezelőtt a Magyarok Világszövetsége kissé dilettáns módon, de annál nagyobb lelkesedéssel belekezdett a kettős állampolgárságról szóló népi kezdeményezés kampányába, ember nem volt az országban, aki előre látta volna a tragikus végkifejletet. Az akkor ellenzékben lévő jobbközép pártok még a választási vereségük utáni sebeiket nyalogatták, soraikat rendezték, polgári köröket próbáltak kialakítani országszerte; a Jobbik pedig, a parlamentből kiesett MIÉP-pel bonyolódott egy parttalan és az akkor még élő és aktív népnemzeti írókat is a közélettől elriasztó vitába. Summa summarum, a töredezett és újratervezés előtt álló jobboldal, tehát azok, akik akkor és ma is támogatták a határainkon túl élő magyarok számára kialakítandó kettős állampolgárság intézményét, nem voltak készek egy népi kezdeményezés kellő politikai megtámogatására.
Habár igaz, hogy a Munkáspártnak is sikerült nagy nehezen „rárepülnie” erre a népi kezdeményezésre, és így végül két kérdés is szerepelt december 5-én a választói lapokon (ugye, hogy milyen feledékenyek vagyunk!), mégis úgy vonult be a 2004-es népszavazás a politikatörténelem sötétkönyvébe, mint a „kettős állampolgárságról szóló referendum”. Amely, az akkori politikai helyzetnek megfelelően – illetve ami sokkal döntőbb volt az ügyben: az akkori valódi hatalom, a liberális értelmiség és a szocialista politikai garnitúra szája íze szerint – csúnyán el is bukott.
Most, az október 2-i kvótareferendum után, érdemes emlékezni, vagy emlékeztetni a nagyérdemű politikai közönséget arra, hogy mit mondtak akkor ugyanazok a szereplők, akik most a távolmaradásra biztatták az állampolgárokat. Kovács Lászlótól kezdve Gyurcsány Ferencig és az annak akkor még csak táskahordozó szerepében csetlő-botló, de egyre nagyobbakat álmodó Szigetvári Viktorig; a szocialista párt még csak másodvonalban lévő, ma már elnökségével együtt. Mind-mind a határon túl élő magyarok áradatával riogatták a „jónépet”! Hogy nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy befogadjuk őket; hogy elveszik a munkánkat; hogy „potyautasként” kapaszkodnak majd a hazai szociális hálóba; sőt egy akkori kampányrendezvényen elhangzott az is egy szocialista képviselő szájából, hogy sok az erdélyi magyarok között a cigány, akiket majd le kell telepíteni egy-egy város szívébe… Ami egyáltalán nem volt igaz. Ahogy az sem, hogy a kettős állampolgárság intézménye milliónyi határon túli magyart hozott volna az országba!
Most pedig, amikor egy teljesen eltérő kultúrájú migrációs áradat érte el az országot és Európát, valódi menekültek mellett bizonyíthatóan gazdasági bevándorlókkal és szélsőséges muszlimokkal együtt; mondhatni, hogy elindult az európai civilizáció iszlám általi megszállása, és ebből a kormány, illetve az ország lakosainak nagy része nem kér, akkor ugyanezek a baloldali politikusok és liberális értelmiségiek humanizmusra hivatkozva kardoskodnak a befogadás mellett.
A határainkon túl élő magyar tehát, a Gyurcsány és a Szigetvári által megtestesített baloldalai politikus prototípusnak, illetve az Alföldi Róbert által szimbolikusan megjelenített liberális művésznek és értelmiséginek nem kell, mert ott nem szólal meg az a bizonyos polgári lelkiismeret; a szíriai, az afgán vagy a líbiai, de fogalmunk sincs, hogy mi végett érkező emberek milliói esetében viszont hirtelen előkerül a varázscilinderből a humanizmus hangja.
S még egy dologra érdemes még emlékeznünk! Kilenc évet kellett arra várni, hogy – őszintén vagy sem, de tényszerűen – a szocialista párt elnöke, Mesterházy Attila bocsánatot kérjen a határon túli magyaroktól azért, amit a 2004-es kampányban mondtak… Vajon hány év kell majd ahhoz, hogy a liberális megmondóemberek, vagy a baloldali politikusok közül bárki is megtegye ugyanezt? Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel – én mindenesetre nem szeretnék erre várakozni!
Én most várom el a kormánytól, hogy a referendum után tegye a dolgát az ország védelmének érdekében.
Amikor tizenkét évvel ezelőtt a Magyarok Világszövetsége kissé dilettáns módon, de annál nagyobb lelkesedéssel belekezdett a kettős állampolgárságról szóló népi kezdeményezés kampányába, ember nem volt az országban, aki előre látta volna a tragikus végkifejletet. Az akkor ellenzékben lévő jobbközép pártok még a választási vereségük utáni sebeiket nyalogatták, soraikat rendezték, polgári köröket próbáltak kialakítani országszerte; a Jobbik pedig, a parlamentből kiesett MIÉP-pel bonyolódott egy parttalan és az akkor még élő és aktív népnemzeti írókat is a közélettől elriasztó vitába. Summa summarum, a töredezett és újratervezés előtt álló jobboldal, tehát azok, akik akkor és ma is támogatták a határainkon túl élő magyarok számára kialakítandó kettős állampolgárság intézményét, nem voltak készek egy népi kezdeményezés kellő politikai megtámogatására.
Habár igaz, hogy a Munkáspártnak is sikerült nagy nehezen „rárepülnie” erre a népi kezdeményezésre, és így végül két kérdés is szerepelt december 5-én a választói lapokon (ugye, hogy milyen feledékenyek vagyunk!), mégis úgy vonult be a 2004-es népszavazás a politikatörténelem sötétkönyvébe, mint a „kettős állampolgárságról szóló referendum”. Amely, az akkori politikai helyzetnek megfelelően – illetve ami sokkal döntőbb volt az ügyben: az akkori valódi hatalom, a liberális értelmiség és a szocialista politikai garnitúra szája íze szerint – csúnyán el is bukott.
Most, az október 2-i kvótareferendum után, érdemes emlékezni, vagy emlékeztetni a nagyérdemű politikai közönséget arra, hogy mit mondtak akkor ugyanazok a szereplők, akik most a távolmaradásra biztatták az állampolgárokat. Kovács Lászlótól kezdve Gyurcsány Ferencig és az annak akkor még csak táskahordozó szerepében csetlő-botló, de egyre nagyobbakat álmodó Szigetvári Viktorig; a szocialista párt még csak másodvonalban lévő, ma már elnökségével együtt. Mind-mind a határon túl élő magyarok áradatával riogatták a „jónépet”! Hogy nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy befogadjuk őket; hogy elveszik a munkánkat; hogy „potyautasként” kapaszkodnak majd a hazai szociális hálóba; sőt egy akkori kampányrendezvényen elhangzott az is egy szocialista képviselő szájából, hogy sok az erdélyi magyarok között a cigány, akiket majd le kell telepíteni egy-egy város szívébe… Ami egyáltalán nem volt igaz. Ahogy az sem, hogy a kettős állampolgárság intézménye milliónyi határon túli magyart hozott volna az országba!
Most pedig, amikor egy teljesen eltérő kultúrájú migrációs áradat érte el az országot és Európát, valódi menekültek mellett bizonyíthatóan gazdasági bevándorlókkal és szélsőséges muszlimokkal együtt; mondhatni, hogy elindult az európai civilizáció iszlám általi megszállása, és ebből a kormány, illetve az ország lakosainak nagy része nem kér, akkor ugyanezek a baloldali politikusok és liberális értelmiségiek humanizmusra hivatkozva kardoskodnak a befogadás mellett.
A határainkon túl élő magyar tehát, a Gyurcsány és a Szigetvári által megtestesített baloldalai politikus prototípusnak, illetve az Alföldi Róbert által szimbolikusan megjelenített liberális művésznek és értelmiséginek nem kell, mert ott nem szólal meg az a bizonyos polgári lelkiismeret; a szíriai, az afgán vagy a líbiai, de fogalmunk sincs, hogy mi végett érkező emberek milliói esetében viszont hirtelen előkerül a varázscilinderből a humanizmus hangja.
S még egy dologra érdemes még emlékeznünk! Kilenc évet kellett arra várni, hogy – őszintén vagy sem, de tényszerűen – a szocialista párt elnöke, Mesterházy Attila bocsánatot kérjen a határon túli magyaroktól azért, amit a 2004-es kampányban mondtak… Vajon hány év kell majd ahhoz, hogy a liberális megmondóemberek, vagy a baloldali politikusok közül bárki is megtegye ugyanezt? Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel – én mindenesetre nem szeretnék erre várakozni!
Én most várom el a kormánytól, hogy a referendum után tegye a dolgát az ország védelmének érdekében.