Nagy Ervin

Vélemény és vita

A migráció hamis mítosza

Próbálom megérteni a bevándorláspárti politika érveit.

Nehéz, mert úgy tűnik, hogy bármelyiket is vizsgálom, mind oly távol esik a valóságtól, hogy az már-már józan ésszel felfoghatatlan. Az értelmiségi álláspont, amely európai értékekre hivatkozik, elméletben létezik ugyan, de az egy „másik”, egy hamis illúzión alapuló, az eredeti útról már régóta letért Európát képvisel. A haszonelvű gazdasági szempont egyszerűen nem működik. A demográfiai problémákkal érvelők pedig, ha nem is veszik észre, de gyakorlatilag kulturális öngyilkosságra biztatják a kontinens lakosságát. Amikor az európai értelmiség hangos, de kicsiny része azt állítja, hogy a nyugati civilizáció eszméje a nyitottság, az emberi és állampolgári szabadság, illetve a demokrácia értékein alapszik, akkor csak féligazságról beszél. Hisz Európa hagyománya kettősséget mutat. Egyrészt létezik egy keresztény alapú értékrend, másrészt pedig egy, a felvilágosodás korában megerősödött individuális alapú liberális ideológia. A kettő pedig antagonisztikus ellentétben áll egymással. A bevándorláspárti értelmiség ennek ellenére előszeretettel érvel az első segítségével. Az egyén végtelenített, korlátok nélküli szabadságára hivatkozik, multikulturalizmust hirdet, és minden közösség, leginkább a nemzet ellen szól. És ebbe a kereszténységgel ellenséges liberális hagyományba helyezi bele azt a hazugságot, hogy minden migránst be kell fogadnunk, mert így helyes. A gondolatmenet viszont több helyen is sántít. A leginkább ott botlik meg, hogy a bevándorlók jelentős hányada ellenséges ezekkel a normákkal. Az iszlám egyszerűen nem kompatibilis a liberális értékekkel, így azokra hivatkozva érvelni, vagy azok erejével integrálni a valóságban lehetetlen.

A haszonelvű érvről, miszerint az olcsó munkaerő segít a gazdasági fejlődés fenntartásában, mára kiderült, hogy egyszerűen nem igaz. Lehet, hogy a hatvanas években még működött, de az elmúlt évek tapasztalatai már nem ezt mutatják. Ha csak a legnagyobb befogadót, Németországot nézzük, akkor az idei kimutatások szerint mindössze ötvennégy(!), az idén érkezett migránst vettek fel azok a cégek, amelyeket a frankfurti tőzsde első harminc társasága között jegyeznek. Nem véletlen, hogy szeptember elejére Merkel összehívta a legnagyobb német multinacionális vállalatok vezetőit azzal a céllal, hogy alkalmazzanak minél több most érkezett bevándorlót. Lelke rajta, bár értelmetlen erőfeszítésnek tűnik!

A befogadáspárti politikusok harmadik célja a demográfiai gondok megoldása. Egész Európára jellemző, hogy egyre kevesebb gyermek születik, és egyre inkább elöregednek a társadalmak. Ez pedig nem száz, hanem egy-két évtized múlva, tehát a jelenben élő politikus számára is megoldandó problémákat vet fel. Az a megoldási javaslat, amely szerint a bevándorlók fogják a demográfiai torzulást kisimítani, megjósolhatatlan és veszélyes következményekkel jár, hisz az iszlám kultúrából érkezők nem tudnak, nem is akarnak beilleszkedni. Nehéz felfogni, hogy miért nem az európaiak gyermekvállalási kedvének növelésébe ölnek annyi pénzt, mint amennyit a migránsok oktatásába, „felvilágosításába”, munkába állításába, azaz az integrálásába. A gyermekvállalási kedv erősítése komoly kormányzati erőfeszítést igényel. Ha nincs, akkor Európa „kipusztíthatja” önmagát.

Az unió irányítói, illetve néhány nagyhatalom vezetője egyre inkább elveszti a valósággal való egészséges viszonyát. Mintha egy elefántcsonttoronyban ülve próbálná, rég megbukott felvilágosodás kori elvekkel, ma már nem működő gazdasági elméletekkel és irányt tévesztett népesedéspolitikai eszközökkel elkormányozni ezt a sokkal jobb sorsa érdemes kontinenst. A kérdés most már csak az, hogy vajon mikor dőlnek össze ezek a légvárak, mikor tűnnek el ezek a mítoszok, és zuhannak bele a valóságba a bevándorláspárti politikusok.