A magyar tudomány napja

Ugyanis 1825-ben ezen a napon ajánlotta fel a pozsonyi diéta kerületi ülésén gróf Széchenyi István összes birtokainak egyévi jövedelmét egy, a magyar nyelvet ápoló tudós társaság megalapítására. Azóta ez a Magyar Tudományos Akadémia születésnapja, mert amint a centenáriumi ünnepen, 1925. november 3-án az Akadémiát mindeddig a leghosszabb ideig (harmincegy évig) elnökként irányító nemzeti szabadelvű politikus, Berzeviczy Albert is joggal mondta: „mi szokva vagyunk – éspedig helyesen – ezt a korábbi időpontot tekinteni az Akadémia születésnapjának, annál is inkább, mert így még szorosabban csatoljuk Akadémiánk történetét Széchenyi dicső nevéhez”. Ezt a hagyományt elevenítették fel két évtizede, amikor a magyar tudósok 1996-os millecentenáriumi világkonferenciájának kezdeményezésére az akkori kormány november 3-át a magyar tudomány napjának nyilvánította. A fogyatékos rendeletből azonban nem derült ki, hogy miért pont erre a napra esett a választás, így persze az sem, hogy november 3. nem kizárólag a „legnagyobb magyar” legendás felajánlása miatt emblematikus napja a magyar tudományosságnak.

Jellemző emberi gyarlóság, hogy gyakran elfelejtjük, amire, akire emlékezni kellene, és arra emlékezünk, amit felejtenünk kellene. Ezért illő ma emlékeztetni arra az igaz magyar emberre, akiről születésének 175. évfordulóján azt mondta Szentágothai János világhírű agykutató, az Akadémia korábbi elnöke: „A magyar nép géniusza – a tudomány területén – legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet”, aki „előre tudta – nemegyszer meg is fogalmazta –, hogy »semmiből teremtett új, más világa« majdan kihat egész szemléletünkre, befolyásolja az összes olyan tudományt, amelyben a tér fogalma, szerkezete, interpretációja szerepet visz”. A polihisztor író, Németh László szerint Bolyai alakja és alkotása szimbólum, Petőfi és Bartók mellett a legnagyobb magyar név, akit egyébként az egyetemes tudománytörténetben általában a „magyar Euklidésznek” vagy a „geometria Kopernikuszának” neveznek. De míg az 1860 húsvétján földi életét Döblingben befejező Széchenyit – „ki által lettünk és vagyunk” magyarok (Arany János szavaival) – az egész nemzet gyászolta és magasztalta, az ugyanazon év januárjában marosvásárhelyi magányában elhunyt Bolyait életében elfelejtették, s jeltelen sírba temetésén csak néhányan jelentek meg. S több évtizednek kellett eltelnie, mire elfoglalta helyét az egyetemes és a magyar tudomány virtuális panteonjában, majd ebben az évszázadban, 2009-ben, fő műve, az 1831-ben megjelent Appendix bekerült az UNESCO Világemlékezet Listájára.

Mi volt Bolyai korszakalkotó, világraszóló felfedezése? Apja, a szintén kiváló matematikus Bolyai Farkas nyomán haladva, de őt – sőt a matematika fejedelmeként Európa-szerte tisztelt kortárs német tudóst, Carl Friedrich Gausst is – felülmúlva megalkotta a tér teljesen új, „abszolút igaz” tudományát.
A párhuzamossági axiómát vizsgálva felfedezte és bebizonyította, hogy nemcsak az a tér, illetve mértan van, amit az antik görög matematikus, Euklidész Krisztus előtt háromszáz évvel leírt, hanem végtelen számú tér; s a századok óta vitatott XI. axióma mind igenlő, mind tagadó elméleteit egyaránt elvetve rájött és rávilágított arra, hogy az euklideszi geometria a lehetséges mértanok csupán egyik, speciális – földi viszonyok közt, az emberi agy számára természetes – esete (ahogyan például a kör a végtelen sok elképzelhető ellipszis egyik különleges formája). Vagyis Bolyai megtörte a több mint kétezer éves euklideszi geometria egyeduralmát, a modern matematika tizenkilencedik és huszadik században bekövetkezett fejlődése nagymértékben köszönhető a munkásságának; egyben utat nyitott a huszadik század fizikai elméletei előtt, amelyek világképünket gyökeresen megváltoztatták. Ma már általánosan elismerik róla, hogy ő a modern gravitációelmélet, az einsteini általános relativitáselmélet egyik megalapozója, ezért nevét a tudománytörténet legnagyobb szellemei között említik.

De hogyan kötődik november 3-hoz Bolyai János? Úgy, hogy 1823-ban ezen a napon Temesvárról (ahol fiatal hadmérnök tisztként szolgált) édesapjának írt levelében jelentette be nagy felfedezését: „semmiből egy ujj más világot teremtettem; mindaz, valamit eddig küldöttem, tsak kártyaház a toronyhoz képest”. Az új, abszolút geometria elméletét először német, majd apja buzdítására latin nyelven is megírta, amely Bolyai Farkas Tentamen című kétkötetes, monumentális matematikai műve első kötete függelékeként, Appendixeként 1831 nyarán jelent meg Marosvásárhelyen. A sors különös, igazságtalan fintora, hogy Bolyai János életében ez az egyetlen, kevesebb mint harmincoldalas írása látott nyomtatásban napvilágot, mégis ez tette világhírűvé. Egész életét, minden törekvését „a tiszta mathesisi és az erkölcsi igazság föltétlen tisztelete, s szolgálata határozta meg. Gondolkodást forradalmasító, az értelmet az egysíkúság évezredes rabságából kiszabadító fölfedezése mögött ez az eggyéolvadó kettős szenvedély lobog, s emeli a nagy magányos matematikust az emberiség héroszainak sorába” – írta róla egyik utolsó nagy polihisztorunk, Vekerdi László.

A magyar tudomány napján tehát találkozik az Akadémia-alapító, a reformkort elindító Széchenyi és a tudományos gondolkodást forradalmasító Bolyai János géniusza, ezért illő, hogy ezen a napon a legnagyobb magyar matematikusról is megemlékezzünk. Ráadásul azt is érdemes tudnunk, hogy az UNESCO közgyűlése – magyar kezdeményezésre! – 2001-ben tudatosan éppen november 3-án döntötte el, hogy minden év november 10-e legyen a Tudomány Világnapja a békéért és a fejlődésért. Ezért ekkortájt rendezik meg kétévente a Tudomány Világfórumát (World Science Forum), s minden másodiknak a helyszíne Budapest, amely legutóbb 2015-ben volt az egyetemes tudomány szimbolikus fővárosa. November 10. emellett a reformáció elindítójának, Luthernak, és a nagy német költőnek, drámaírónak, Schillernek is a születésnapja. Schiller híres, Beethoven IX. szimfóniájában megszólaltatott-megzenésített – az egyesült Európa himnuszává nyilvánított – Örömódáját (An die Freude) elsőként Bolyai Farkas fordította magyarra, még hozzá is költött egy szakaszt, s 1819-ben kinyomtatta. Ahogy az apa dolgozószobája falára – Shakespeare és Gauss mellett – Schiller arcképét függesztette az ő csillagzatuk alatt nevelkedett fiú, János élete végéig írt, befejezetlen főműve, az Üdvtan jelmondatát éppen Schillertől választotta: „A főnek kell művelnie a szívet”. Így zárul be a kör Bolyaitól Bolyaiig.