A magyar szabadság

Így volt ez most is az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepség végeztével a Múzeumkertben. Ez a két tömör, égre kiáltó mondat nem más, mint a nemzet szabadságvágyának szavakba öntése. Erre utalt Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében, amikor rólunk, magyarokról ezt mondta: „Voltunk, vagyunk és leszünk.” Ám a magyarok által tisztelt szabadság más, mint az Észak-Amerikában, egy „történelem nélküli területen” közösséget építő nonkonformisták szabadsága és még csak nem is az a szabadság, amely a balliberálisok által misztifikált módon kötődik a piacgazdasághoz.

A magyar szabadság különleges, igazi társadalmi folytonosságot testesít meg olyan intézmények hagyatékaként, amelyek védelme nélkül nem lett volna életképes. Ugyanis hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a törvényszerűségről, hogy a szabadság az azt érvényre juttató intézmények nélkül puszta fikció, nem több egy erkölcsi vákuumban megnyilvánuló anarchiánál. Az egyéni szabadság sohasem lehet abszolút értékű, hanem más magasabb rendű értéknek, a törvényes demokratikus kormányzat tekintélyének rendelődik alá. A történelem is arra tanít minket, hogy sohasem a szabadság elégíti ki politikai téren az embereket, hanem a megfelelő kormányzat, mert a társadalomban élő embernek elsőrendű szükséglete a jó kormányzat, amely az intézményeken keresztül védi és elérhetővé és megélhetővé teszi számára a szabadságot. Hazánk immáron kilenc éve ebben a szabadságban bővelkedik. Ezért mondhatta teljes joggal a miniszterelnök, hogy Magyarországon, ha szabadság van, minden van: „Boldog békeidők, biztonság, sok gyermek, gyarapodó ország, erős nemzet.”

A kormányfő azonban azt is hangsúlyozta, hogy keresztény kultúra nélkül nincs magyar szabadság, és nincs szabad Magyarország sem. Hozzáteszem: szabad Európa sem. A napnál is világosabb az a történelmi igazság, amelyet az unió vezetői már rég elfelejtettek, illetve megtagadtak, hogy Európa akkor született meg, amikor nemzetei találkoztak a kereszténységgel. A keresztény hit vezette ki Európát a barbárságból. Ma is csak ez a hit képes kivezetni földrészünket az újabb barbárságból, a Brüsszel által képviselt modern liberalizmus szellemi vandalizmusából. Az európai történelem során a kereszténység olyan közösséget teremtett a nemzetek között, amely tiszteletben tartotta a különbözőségeket is. Brüsszel barbársága viszont az illegális migráció során megmutatta igazi, keresztényellenes arcát. Brüsszel szembeállította egymással az európaiak jogát a kisebbségben lévő illegális bevándorlók intoleráns vallásával, a kereszténység durva és agresszív elutasításával.

Az unió vezetői és a hazai ellenzék szándéka éppen ennek a keresztény kultúrába ágyazott magyar szabadságeszmének a sárba rántására irányul. Helyette valamiféle torz, szabadságnak hazudott, nemzeti identitás nélküli, bevándorlóktól eluralt európai egyesült államokat szeretnének ránk kényszeríteni. Ennek érdekében szisztematikusan igyekeznek lerombolni a törvényes polgári kormány és intézményei tekintélyét. Az általuk és egy szűk kisebbség által vitatott kormányzati intézkedések tematizálásával olyan közhangulatot gerjesztenek, mintha ezek a kérdések polgárháborús téttel bírnának. A szólásszabadság alatt a hazai ellenzék valamiféle korlátlan jogot ért, amelynek értelmében bárki bármit mondhat bármiről. Normális társadalomban a szólásszabadság nem terjed ki a rágalmazásra, a gyűlöletkeltésre, a hazaáruló, becsületsértő, obszcén és istenkáromló megnyilvánulásokra és publikációkra. Még akkor sem, ha ezt Gyurcsány Ferenc, Fekete-Győr András, Gulyás Márton, Hadházy Ákos vagy Nagy Blanka másként gondolja. Hazánkban a szabadság egyetlen korlátozó tényezője, hogy annak gyakorlása nem sértheti mások szabadságjogait, másokat nem károsíthat.

Ennek ellenére az ellenzék szándéka, hogy a szólásszabadság jogával visszaélve, uralma alá hajtsa és terrorizálja a közgondolkodást. Így lett volna ez március 15-én is, de ez a nap egy újabb ellenzéki összeomlás napja lett, szánalmasan kevesen voltak kíváncsiak az ócska bevándorláspárti programjukra. Gyurcsány tüntetésén néhány tucatnyian voltak, az LMP-s rendezvényen alig kétszázan. A rendkívül „tehetséges” Hadházy Ákos pedig az MTVA székházát mindössze nyolc fővel akarta blokád alá vonni. Az ellenzék szereplése egy dologra kiválóan alkalmas volt: újból bebizonyították, ők azok, akikre nemhogy hazát, de egy kóbor macskát sem szabad rábízni.

Az ellenzéki pártok elutasítják a polgári, nemzeti kormány minden értékét, ellenségei a magyar szabadságnak, de jelesen vitézkednek a liberális-internacionalista szabadság mellett. Nem egyszerűen a polgári-nemzeti kormány értékeivel ellentétes értékrendet képviselnek, hanem azzal egyenesen ellenséges ideológiát akarnak meghonosítani a közgondolkodásban. Nem szimpla elvek közötti konfliktusról van szó, morális értékrendek ütköznek egymással. Számukra kívánatos a multikulturalizmus, dédelgetett álmuk, hogy végre megbüntessék és lecseréljék a népet, mert az immáron harmadízben sem őket juttatta kormányzati pozícióba. Politikai és erkölcsi hazaárulást követnek el, amikor a kormány illegális bevándorlás megfékezésével kapcsolatos intézkedéseit hamis színben feltüntetve, országunk rossz hírét keltik külföldön. Elfelejtik, hogy a politikai ellenfelet a választási urnánál kell legyőzni és nem Brüsszelben vagy az utcán.

Ők azok, akik megtagadják ezeréves történelmünket, ők azok, akik az igazi veszélyt jelentik hazánkra, ők azok, akik bresciai hié­naként brüsszeli gazdáik parancsára ma is levernék, ha tehetnék, a magyar szabadságot.