Vélemény és vita
A legjobb hír a munkaerőpiacon
Álláspont. Kezdenek hazaszállingózni külföldre szakadt honfitársaink, leginkább a fiatal munkavállalók, vagy éppen nem mennek el
A napokban említette egy Nógrád megyei fuvarozó vállalkozás vezetője, hogy nettó „négy kilóért”, vagyis havi négyszázezer forintért sem talál sofőrt, és ha ez a „trend” fennmarad, hamarosan lehúzhatja a rolót. Mint ahogy egyébként a nemzetgazdaság is komoly gondba kerülne, ha nem lenne elég munkaerő, ugyanis nem lenne, aki dolgozna és fenntartaná a most már több mint négyszázalékos növekedést. Pedig a teljes foglalkoztatást, legalábbis az aktív munkavállalók körében, hamar el lehetne érni. Jó hír ugyanakkor, hogy immáron ötödik éve töretlenül emelkednek a fizetések hazánkban, ami annyit jelent, hogy a reál, a nettó és a bruttó bérek egyaránt nőnek.
Ennek mozgatórugója, legalábbis Magyarországon, a már említett munkaerőhiány, a versenyszféra növekvő munkaerő-kereslete, a közszféra béremelkedése és a 2016. novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás, ami szintén garantált jövedelememelkedést tartalmaz. De hogy mit is jelent mindez a számok nyelvén, arról meséljenek maguk a számok: márciusban a bruttó átlagkereset 331 500 forint volt, így a nettó átlagkereset 220 500 forintot tett ki családi adókedvezmények nélkül, míg a kedvezményt figyelembe véve nettó 229 ezer forint volt. Ha tartunk egy kis időutazást visszafelé, kiderül, mit is jelent mindez. A kormányváltás idején, vagyis a szocialista-liberális kabinet leköszönésekor 2010-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete a versenyszférában 133 755, 2005-ben pedig 98 421 forint volt, legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint. Halkan jegyzem meg, 2010-ben nem is az volt a fő gond, hogy viszonylag alacsonyak voltak a fizetések – még a pénzromlás ütemét figyelembe véve is –, hanem hogy lényegében egyfajta munkavállaló volt, mégpedig olyan, aki a nyugati határ felé vette az irányt.
Terjedt ugyanis, mint a pestis, hogy ez egy élhetetlen ország, itt nincs jövő, innen mindenki, aki csak teheti, húzzon el. Ebben a környezetben mosolyogtató kijelentés volt a tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozásáról szóló vállalás, mégis, időarányosan ez a nagy ívű elképzelés is teljesült, hiszen 2010-hez képest 740 ezerrel dolgoznak többen, miközben a közfoglalkoztatottak száma és aránya folyamatosan csökken. A gazdasági fordulat egyébként 2013-ban következett be, ennek is köszönhetően öt év alatt negyvenegy százalékkal nőttek a reálbérek.
Meglehetősen kockázatos, ám felettébb bátor és előremutató lépés volt egy pangó gazdaság kellős közepén nyolc éve a családtámogatási rendszert kialakítani, amelynek mára szintén meglett az eredménye, hiszen nemzetgazdasági szinten 2017-re a nettó keresetek reálértéke a családi kedvezmények figyelembevételével átlagosan 36,3 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A többgyermekes munkavállalók keresetének reálértéke az átlagosnál még jobban emelkedett, így a kétgyermekeseké negyvenhat, a háromgyerekeseké pedig mintegy hatvanöt százalékkal. Optimizmusra ad okot az is, hogy a bérnövekedés hatására az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 124 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, mindeközben a közfoglalkoztatottaké 16 700 fővel 132 600 főre csökkent. Ez azt is jelenti, kezdenek hazaszállingózni külföldre szakadt honfitársaink, leginkább a fiatal munkavállalók, vagy éppen nem mennek el, és talán az egészben ez a legjobb hír.
Bár még messze vagyunk nemzetgazdasági szinten a nettó „hat kilótól”, amit tőlünk nyugatra – szerencsés esetben és meglehetősen sok munkával – egy átlagos munkavállaló megkeres, talán mégsem tengődünk annyira élhetetlen országban.
Ennek mozgatórugója, legalábbis Magyarországon, a már említett munkaerőhiány, a versenyszféra növekvő munkaerő-kereslete, a közszféra béremelkedése és a 2016. novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás, ami szintén garantált jövedelememelkedést tartalmaz. De hogy mit is jelent mindez a számok nyelvén, arról meséljenek maguk a számok: márciusban a bruttó átlagkereset 331 500 forint volt, így a nettó átlagkereset 220 500 forintot tett ki családi adókedvezmények nélkül, míg a kedvezményt figyelembe véve nettó 229 ezer forint volt. Ha tartunk egy kis időutazást visszafelé, kiderül, mit is jelent mindez. A kormányváltás idején, vagyis a szocialista-liberális kabinet leköszönésekor 2010-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete a versenyszférában 133 755, 2005-ben pedig 98 421 forint volt, legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint. Halkan jegyzem meg, 2010-ben nem is az volt a fő gond, hogy viszonylag alacsonyak voltak a fizetések – még a pénzromlás ütemét figyelembe véve is –, hanem hogy lényegében egyfajta munkavállaló volt, mégpedig olyan, aki a nyugati határ felé vette az irányt.
Terjedt ugyanis, mint a pestis, hogy ez egy élhetetlen ország, itt nincs jövő, innen mindenki, aki csak teheti, húzzon el. Ebben a környezetben mosolyogtató kijelentés volt a tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozásáról szóló vállalás, mégis, időarányosan ez a nagy ívű elképzelés is teljesült, hiszen 2010-hez képest 740 ezerrel dolgoznak többen, miközben a közfoglalkoztatottak száma és aránya folyamatosan csökken. A gazdasági fordulat egyébként 2013-ban következett be, ennek is köszönhetően öt év alatt negyvenegy százalékkal nőttek a reálbérek.
Meglehetősen kockázatos, ám felettébb bátor és előremutató lépés volt egy pangó gazdaság kellős közepén nyolc éve a családtámogatási rendszert kialakítani, amelynek mára szintén meglett az eredménye, hiszen nemzetgazdasági szinten 2017-re a nettó keresetek reálértéke a családi kedvezmények figyelembevételével átlagosan 36,3 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A többgyermekes munkavállalók keresetének reálértéke az átlagosnál még jobban emelkedett, így a kétgyermekeseké negyvenhat, a háromgyerekeseké pedig mintegy hatvanöt százalékkal. Optimizmusra ad okot az is, hogy a bérnövekedés hatására az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 124 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, mindeközben a közfoglalkoztatottaké 16 700 fővel 132 600 főre csökkent. Ez azt is jelenti, kezdenek hazaszállingózni külföldre szakadt honfitársaink, leginkább a fiatal munkavállalók, vagy éppen nem mennek el, és talán az egészben ez a legjobb hír.
Bár még messze vagyunk nemzetgazdasági szinten a nettó „hat kilótól”, amit tőlünk nyugatra – szerencsés esetben és meglehetősen sok munkával – egy átlagos munkavállaló megkeres, talán mégsem tengődünk annyira élhetetlen országban.