A láncdohányos zsörtölődései

(Apai nagyapja zsidó kereskedő, nagyanyja pincérnő volt: nagyapai származása pedig 1984-ig családi titok. Göb­belsi pillanat: a fiú a Wehrmacht tisztje lett.)

Nagyszájúnak is nevezték szókimondása miatt. Amikor 1944-ben fiatal tisztként a Hitler elleni merénylők perére hivatalból hallgatóként kirendelték, felmentését kérte, mert felháborította a népügyész viselkedése a tárgyaláson. (Freisler sakálként üvöltött a vádlottakkal, s nyála fröcskölt.) Ő volt 1974 és 1982 között az az államférfi az olajválság és a Vörös Hadsereg Frakció, a RAF-terrorral való szembeszállás idején, akinek szavait választók és az életüket kockáztató rendőrök egyaránt elhitték, s annak a politikai bátorságnak a szimbólumává vált, amelyeknek híján vannak utódai. Élő politikusokat szidni, halott politikusokat dicsérni megszokott dolog: róla és tetteiről pártja, a szociáldemokraták mégis meglehetősen kényszeredetten emlékeztek meg. (Néha az embernek az az érzése, ha élne, éppúgy ki akarnák zárni a pártból, mint a Németország iszlamizálódása ellen küzdő Sarrazint.) Városa, Hamburg szerette. Az ország leghíresebb láncdohányosa volt – tévébeszélgetéseiben ő szabadon füstölhetett –, s a Die Zeit utolsó oldalán megjelenő tárcaszerű beszélgetései tették kapóssá a lapot. (Nálunk az olvasóra Csurka írásai voltak ilyen nagy hatással a Magyar Fórumban.)

Schmidt egyik legnagyobb tette, hogy polgármesterként az 1962-es, háromszáztizenöt halottal járó nagy hamburgi árvíz során intézkedéseivel megmentette a várost a pusztulástól. Németül csak az tud jól beszélni, aki németül gondolkodik. Ezt érezték a jobboldalon is, amikor az atomfegyverek és a szuverenitás kérdésében szembekerült a Franz Josef Strauss-szal, a CSU és a bajorok vezérével. Schmidt a szociáldemokrata párton belül a Lasalle, Ebert, Noske és Schumacher és az 1959-es godesbergi program által kijelölt vonalat képviselte, amely az általános választójog adta széles lehetőségeken nyugodott, elutasította az osztályharcot, s bírálta Marx és a marxizmus tanait. (Igaz, a népszavazásban kevésbé bízott, mint a közélet átláthatóságában. A Die Zeitben több mint harminc évig ő képviselte a régi, szellemében szabad sajtót.) S amikor megkérdezték, hol helyezkedik el a politikai palettán, csak annyit mondott: a középtől pár centiméterre balra. Rendhagyó nézetei nemigen tetszettek a szociáldemokraták baloldalának,
a Neue Linkének, különösen, amikor a front szülte bajtársiasság és a szocializmus közösségi érzése közt párhuzamot vont.

Giovanni di Lorenzo beszélgetéseit Egy cigarettára Helmut Schmidttel címen 2009-ben jelentette meg. Arra a kérdésre, hogy meg van-e győződve a bankárokról adott lesújtó kritikájáról, Schmidt azt válaszolta: „Három csoportba osztom az emberiséget. Az elsőbe azokat sorolom, akik serdülőként almát loptak vagy egy szupermarketben a zsebükbe dugtak egy tábla csokoládét. A második csoportnak egy kis bűnöző vér is folyik az ereiben. A harmadikba a bankárok tartoznak, mindmáig ők a legnagyobb kártevők.”
Ebben a zsörtölődéstől a gorombaságig minden benne van.