Vélemény és vita

A kutya

Tudod, a régi kutya annyira csodálatos volt, hogy e-mailben érkezett, tehát mondhatom azt is, hogy befért a postaládába – kezdte T., mert megint nem érdekelte, miért hívtam

És azért kellett, mert a gyerek félt a kutyától, már kiskorában kezdte, rettegett a kutyaugatástól, és csak úgy volt hajlandó aludni, ha bedugtam a kezem a kiságyába, és belekapaszkodhatott. Néha annyira rettegett, hogy még az orrát is bedugta szegény, két ujjal, és úgy pislogott rám kétségbe esetten, és nem értette, hogy nem jön ide hozzánk semmilyen kutya, se kicsi, se nagy, még egy szuszi se, nem kell félni.
A gyerek – hadarta tovább T. – makacsul félt.

És a félelem nem múlt el, inkább csak erősödött, de egy vidéki gyerek nem retteghet a kutyáktól, ezért próbálkoztunk vele, hátha. Mentünk, mutattunk  neki mindenféle jószágot, aminek annyi haszna lett, hogy megszerette a lovakat, de a kutyákkal nem tudtunk mit kezdeni. Amikor már nagyobb volt – folytatta T. –, elvittem menhelyre, ahol megsimogatta a legnagyobb kutyát, és remegett.

És akkor azt mondtam, ha sárkány ellen sárkányfű, akkor nekünk erre a félelemre a legjobb gyógyszer egy kutya lesz. És akkor egyszer csak megjött az az e-mail, és nem lehetett rá nemet mondani.

Vidékre mentem érte. A kutya kicsi volt, noha nem volt már egészen kölyök. Az első héten nem mozdult a lábtörlőről, nem tudta, mi történik vele. Aztán felfogta, hogy most nem teszik ki, nem bántják, bár a seprűtől mindig félt, és lassan felfedezte az udvart is. Aztán a szomszédot, majd a környéket, ami egy ötvenesbe fájt, mert a kerítést meg kellett csináltatni – nosztalgiázott lágyan T.

A gyerekkel pedig csodát művelt, kikergette, kiugatta belőle a félelmet. Vagy talán belőle is – morfondírozott tovább T. –, mert tudod, mindig kilógott, és az egész utca, az összes gyerek ismerte. De hát kicsi kutya volt, lelkes, és csóvált mindenkinek, a Balatonon egy dagadt német majdnem ellopta, annyira tetszett neki. Szóval a kiskutya befészkelte magát hozzánk, és ha nem volt ott, hiányzott. Aztán az a csúnyaság elkezdett benne nőni, és azon az estén, amikor már nem tudott lefeküdni, hanem csak ült, akkor, akkor – krákogott T., de nem kérdeztem meg, mit is akart mondani. És utána rossz volt – folytatta –, Jack Londonra gondoltam, meg a beszélő kutyára és az éneklőre is, meg Buckra A vadon szavából és minden egyes kutyára, amiről csak olvastam, Margyulra, a komondorra, a sete bárányra és a kuvaszra.

Néhány hét után a gyerek azt mondta, menjünk el a menhelyre. Már régen nem fél, meg is nőtt, és a szőrgombócot is ő hozta haza, most örül, boldog. Na de miért hívtál? – kérdezte T. Nem érdekes – válaszoltam, és arra gondoltam, hogy hiába kutya az egyik, a másik meg eb, a boldogság ott bujkál mindegyikben. És hogy nekem is kellene egy.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom