A kisebbség joga

Ez pedig egyre macerásabb munka manapság. Teremtéssel, alkotással, építkezéssel vagy rombolással, barbarizmussal, esetleg vulgáris stílussal van esély, talán humorral is – de arra kevésbé vevő a hallgatóság ebben az atomizált, egyre csak aljasabbá váló, keszekuszán szövődő információs társadalomban. S mivel teremteni már nem tudnak, s nem is akarnak, voltaképp kevesen is vannak hozzá, így inkább rombolnak, többnyire vandálok módjára, humor híján. A rombolás egyébként is természetük részévé, létezésük fő attribútumává vált. Ők a megmaradt és a folyton újjászülető liberálisaink, a mindig csak nyűgöt és bosszúságot okozó hangos kisebbség.

Pető Iván, Demszky Gábor, Kóka János, Fodor Gábor, Juhász Péter és a momentumos ifjak. Így sorjában. Ha a nevekre és a mellettük álló csoportokra, illetve a tettekre gondolunk, akkor egyre csak súlyosabb rombolást látunk mögöttük. Rendjén van ez így? Tűrhetjük ezt tovább?

A modern liberalizmus alaptézise az egyén autonómiájának végtelen kiterjesztésében keresendő. A valamire, illetve leginkább a valamitől való szabadság korlátok nélkülivé tételében. Leegyszerűsítve a lényeget: az egyénnek mindent szabad, amit a szabadságjogok deklarálnak, és az is, ami nincs tiltva, egész addig a határig, amíg más vagy mások szabadságjogát nem sérti meg. A kortárs konzervatívok szabadságfogalma annyiban különbözik ettől – szintén kissé leegyszerűsítve –, hogy követőik véleménye szerint a természetes közösségeket, a nemzetet, a családot vagy a hitbéli közösségeket is önálló entitásnak kell definiálnunk; így – az egyének mellett – azokat is alapjogokkal kellene felruháznunk, bizonyos gyakorlati helyzetekben pedig előnybe részesítenünk.

Nagy különbség a két filozófiai olvasat között az a konfliktusos alaphelyzet értelmezése, amikor egyes szabadságjogokkal rendelkező létezők (egyén, kisebbség, mesterséges csoport, természetes közösség) jogai egymással szembekerülnek, akkor a liberálisok mindig az egyénnek, illetve a kisebbségnek kívánnak csupán előnyt biztosítani; a konzervatív filozófia ellenben a természetes közösségeket is igyekszik megtámogatni ilyenkor. Másképp magyarázva: ha az egyén és a kisebbség is lehet korlátja a szabadságjogoknak, akkor a konzervatívok szerint a család vagy a nemzeti közösség is.

Március 15-én egy ilyen konfliktus alapesetét tapasztalhattuk. A hangos kisebbség a gyülekezési és a véleménynyilvánítási jogra hivatkozva, a megemlékező, ünneplő közösség érzéseit,
méltóságát, illetve az ehhez fűződő jogait sértette meg. A Juhász Péter által összetrombitált kisebbség, alkotmányos jogaira hivatkozva, azokkal voltaképp visszaélve, a jogszabályok tartalmi hiányossága miatt, törvényesen megsérthette egy közösség jogait.

A gyülekezési jog ugyanis olyan alapjog, amely minden embert és állampolgárt megillet, a tényleges megvalósulása pedig oly szellemben lett megfogalmazva, amely csak abban az esetben korlátozható, ha bűncselekményt követnek el az egybegyűltek, illetve ha súlyosan akadályoznák a közlekedést vagy a népképviseleti szervek munkáját. A költői kérdés az, hogy elégségesek-e ezek a korlátok.

Március 15-én viszont ténylegesen is tapasztalhattuk, hogy nem. Hisz a jogot korlátozó tartalmi elemek hiányosságai miatt egy hangos kisebbség előnyben részesült a csendes többséggel szemben, s ez sok-sok dilemmát felvet. Megteheti-e egy egyén vagy egy kisebbség, hogy a szabadságjogokkal visszaélve, mások jó érzését, méltóságát, a békés ünnepléshez és megemlékezéshez való jogát megsértse? Mert a jogszabályok hiányos tartalma miatt jelenleg igen a válasz. A józan ész és az igazságérzetünk szerint viszont nemet kell mondanunk.

Éppen ezért szükséges a jogszabályok olyan filozófiai szellemiségben való megváltoztatása, ahol nemcsak az egyén, hanem a többség, illetve a természetes közösségek szabadságjogai is gátat szabhatnak az egyén autonómiájának. Azt pedig, hogy egy közösségnek (ráadásul ami alaphelyzetben többségi közösség) joga előbbre való kell hogy legyen egy-egy szándékában romboló kisebbségénél, nem szorul további magyarázatra. Ez az igazságérzetünkből és a józan észből fakad.

A sok-sok rombolás megtapasztalása után így mára elérkezett az idő arra, hogy a szabadságjogok és az alkotmányos keretek teljes mértékű tiszteletben tartása mellett, a törvényalkotók a gyülekezési joggal kapcsolatos jogszabályokat tartalmi szempontból is felülvizsgálják. A korlátokat bővítsék, a közösségeket is megvédendő jogokkal ruházzák fel. Hogy a jövőben egy hangos kisebbség ne tudjon úgy visszaélni az alapjogaival, hogy a család vagy a nemzet közösségének jogait semmibe vehesse.