A kettősségek mércéje

Ma már ott tartunk, hogy Ausztria is kénytelen erélyes lépéseket tenni a bevándorlótömegek megfékezésére – olvasom a napi tudósításokban. Pedig az osztrákok eddig is szorgalmasan továbbították német testvéreikhez a várva várt embertömeget. Többet is, mint amennyi a náluk mérhető napi beáramlás volt, hogy az osztrák területen minél kevesebb maradjon. Meg is riadt ettől a kancellár, és korrigálta a vendégváró meghívást. Megkezdődött a német precizitással végrehajtott „befogadás”, még a buchenwaldi lager volt területére is került néhány szeretve fogadott vendég. A német lakosság kevésbé szimpatizált ezzel az új helyzettel. Menekülttáborokat gyújtogattak – persze ezek csak az elvadult szélsőjobbosok lehettek.
A német és az osztrák kancellár öntelt sajtónyilatkozatot tett, hogy a helyzetet csak ők ketten és Svédország kezelik helyesen. Sokak még Németországot sem találták ideális helynek, és a skandináv országok felé indultak. Dánia megrettent – nem kért ebből. Igaz, ők nem is kritizáltak minket.

Aztán elkészült a végeláthatatlan áradat kitervezett útjába állított műszaki akadály, Magyarország Szerbiával határos schengeni határa mentén. Az európai szövetségesek eszüket vesztve kezdték kritizálni a magyar kényszerlépést. Hálátlan  népség: semmit sem tudnak arról, miként védte ez az ország a török hódítások idején is a keresztény Európát. Azt sem tudják talán, hogy miért szól a déli harangszó!

De eljött az igazság pillanata, és az akadályon fennakadó tömeg ádáz és feldühödött hadsereggé változva támadt a magyar területen védekező emberi véderőre. A kerítést  megrongálták, feltépték. Kiütközött az eltérő kultúra, és rádöbbentünk: ezek az emberek - néhány kivételtől eltekintve – nem menedéket kérnek, hanem Európát akarják, V betűt mutatva az ujjukkal, maguk előtt térdre kényszeríteni. Még a terrorizmussal összefüggésben álló személyt is találtunk köztük. Elszabadult a pokol. Égő ruhadarabok, kövek zúdultak a kerítés felett a magyar határvédőkre. Az akcióban még a gyermekeket is felhasználták. A szerb határőrizeti szervek szabotáltak. Kimutatták a foguk fehérjét és a magyarellenességüket, de később tőlük váltak ismertté olyan nyilatkozatok, hogy a magyarok tettek így.

És megszólat Horvátország is. A harmincas éveket vizionálva kritizálta a magyar hatóságok védekezését.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi szóvivője, ahogy tisztességtelen  óvatossággal nyilatkozott, „ahol ő állt”, nos, onnan úgy látta, hogy először a magyar határvédők támadtak rá a túloldali békés tömegre. Talán tudta, hogy nincs igaza, de azért hírbe hozta a magyar hatóságokat. Főnöke, az ENSZ főtitkára New Yorkban szörnyülködött. Ő ott állt, valamelyik jól manipulált híradást figyelve, és kifakadva helytelenítette a magyar intézkedéseket.

Nemrégiben kapott nyilvánosságot az öböl menti arab államok szabadkozása amiatt, hogy ők a környezetükből a humanitárius okok alapján még indokolt befogadásra sem hajlandóak. Ők nem is írták alá az 1951-es egyezményt, de az ENSZ-nek hatalmas összegeket adtak át, és  arra hivatkoztak, hogy ezzel ők óriási mértékben nyújtottak segítséget a probléma megoldásához. Nem tudom, hova került ez a pénz, ha a közlés igaz. Az ENSZ részéről csak a megfigyelők és a szóvivők nem részrehajló nyilatkozatairól tudunk – meg azokról a becslésekről, hogy még hány millióan fognak elindulni a Balkánon keresztül. Hol van az arab országok erre befizetett hatalmas hozzájárulása – ha egyáltalán ezek a hírek igazak? De eljött az igazság pillanata a szájhős Horvátország számára is. A magyar határzár miatt feléjük fordult áradatot már az első napon sem tudták kezelni. Meglepte őket! Azt követelték, hogy menjenek vissza Szerbiába és Magyarországra.

A kancellárnak közben tudomására jutott, hogy megszaporodtak a nők elleni erőszak esetei a táborokban. Volt is erre kiváló javaslata: a bevándorolt hölgyek mielőbb tanuljanak meg németül, hogy a hatóságok könnyebben segíthessenek nekik. Nagy kéréssel fordult továbbá a nagy autógyártó konszernekhez, hogy a férfi ven­dé­geik­nek adjanak munkát. (Bár túlnyomó részük iskolázatlan és a nyelvet sem beszéli.) De amit Magyarország csinál, az helytelen. A görög biztos, ahelyett hogy szégyen töltené el a tétovázása és hazája bevándorlókat illegálisan Európába szállító szorgalma miatt, azt emlegeti, hogy aki menekül, annak nincs olyan hegy, nincs olyan kerítés, nincs olyan folyó - szóval nincs semmi, amit le ne küzdene. Be kell tehát fogadni őket. Ő ugyanis a teljes áradatot ilyen menekülteknek látja. Szerinte az, amit Magyarország csinál, helytelen. Más esetben, más tagállamoknál azonban a törvények legnagyobb elhanyagolása esetén is szemet hunynak.