Nagy Ottó

Vélemény és vita

A hetedik bőr

Hogy honnan indult az agymenés, nehéz megmondani.

Talán onnan lehet datálni, amikor Juhász Péter zsenge, de máris öntudatos és színes álmokat, valamint zavaros ábrándokat kergető kendermagosként bement a rendőrségre, és közölte, hogy szívott, pontosabban otthon, saját használatra kis mennyiségű marihuánát termesztett. És most tessék rajta példát statuálni.

Mert tudja, hogy amit tett, az büntetendő, de ő mégis itt van, és ha a tisztelt rendőrség lenne szíves, akkor most jöhetne az a példa a statuálással, már ha nem veszik zokon, hiszen ő törvényt, jogszabályt sértett. De itt van, teljes életnagyságban, többé-kevésbé annál a maradék kicsinyke eszénél, bár a törvényt eddig sem tisztelte, és várja a statuált példát, és mintegy mellékesen megjegyezné, hogy egyesülete a könnyű drogok legalizálásáért és mindenféle drog dekriminalizálásáért küzd. Mert mit neki(k) drogbárók és a kábítószermaffia, joguk van a szíváshoz. Ha lehet alapvető, de még jobb lenne, ha alkotmányos.

Hát valahogyan így indult Juhász törvényszegő politikusi karrierje, amely egészen az Együtt – a Korszakváltók Pártja alelnöki székéig, de mégiscsak egy önkormányzati képviselőségig repítette, mert a nagy lendület nem tartott ki a Parlamentig.

Aztán sok mindenki mással és sok minden mással folytatódott, a lényeg azonban mindig változatlan maradt az ilyesfajta megnyilvánulásokban, vagy talán inkább próbálkozásokban. A lényeg pedig az, hogy valami törvénybe iktatott, tiltott vagy büntetendő cselekmény, dolog ellen úgy próbálnak tiltakozni, hogy elkövetik azt – és utána rögtön mennek a rendőrségre, hogy itt vagyok, ezzel és ezzel nem értek egyet, nem tetszik, tudom, hogy büntetendő, de én mégis elkövettem.

Ne menjünk messzire, úgyis aktuális még a kormányplakátok megrongálása. Tiltott tevékenység? Igen. Megrongáltak őket? Igen. A rongálók egy része feladta magát a rendőrségen? Igen. Kaptak érte valamilyen büntetést? Talán, valami enyhét. És mégsem mondjuk rájuk, hogy bűnözők – pedig törvényt szegtek. Kis mértékben, igaz, de akkor is törvényt szegtek, sőt nagy gyakorisággal másokat is hasonló tettek elkövetésére buzdítottak.

Legutóbb így tett Gyurcsány Ferenc is, aki az illegális bevándorlók kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy az is bűnöző lehet, aki segít ezeknek az embereknek, „ha ez a bűn, akkor legyenek bűnösök, legyen Magyarország tízmillió bűnöző országa”. Ha nagyon vicces kedvünkben lennénk, azt is megkérdezhetnénk, hogy a kijelentés, akkor vonatkozik a jó lelkű és mint sajnos tapasztalhattuk, ha kell, hetvenegyíziglenig humánus embercsempészekre is? Mert hát ők is csak segíteni akarnak, igaz jó pénzért, de eljutni a migránsoknak A-ból B-be? Vagy ők esetleg ab ovo ebben a kategóriában vannak már? Vagy az mennyire fekete humor, hogy a kedves Merkel muttiék, saját maguknak bajuszkát rajzolva a buchenwaldi koncentrá­ciós tábor területén szállásoltak el kéttucatnyi menekültet?

Utóbbi lépést majd értékeli a nagy nemzetközi közvélemény, mi maradjunk annyiban, hogy Juhász Péter „szívóskodása”, a plakátfiúk magamutogatása és Gyurcsány szájhősködése nagyon messze van attól, amit polgári engedetlenségnek hívhatunk. Ez a nehezen definiálható fogalom bizonyos Henry David Thoreau nevéhez köthető, őt tartják a polgári engedetlenségi filozófia megalapozójának és nem mellesleg az első amerikai környezetvédőnek is. Thoreau az 1849-ben megjelent A polgári engedetlenség iránti kötelességről című művében úgy vélekedik, hogy egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.

Okfejtésével természetesen lehet vitatkozni, az azonban vitathatatlan, hogy Magyarország demokratikus berendezkedésű jogállam, ahol meglehetősen nehéz lenne igazságtalan politikát folytatni. Olyat persze folytathat, amely egyes polgárainak nem tetszik, és ez ellen lehetne, sőt lehet is értelmesen tiltakozni, de ezek a polgárok pillanatnyilag kisebbségben vannak. Különösen fontos ez, ha előveszünk egy másik megfogalmazást, amely szerint polgári engedetlenség erőszakmentes jogellenes tiltakozási forma, a hatalommal való együttműködés valamilyen fokú nyilvános megtagadása, annak tevékenysége miatt, célja a hatalom közérdekű tevékenységének megváltoztatása vagy annak javítása.

A Juhász Péter-félék és a Gyurcsány Ferenc-félék azonban soha, semmilyen együttműködésre vagy javításra nem törekednek. Csak törtetnek, miközben másokat, a csábítás pikanté­riája nélkül, egyszerűen bűnre buzdítanak, miközben ők maguk semmiféle vagy legfeljebb elhanyagolható büntetést kapnak – és utána egyszerűen a markukba, rosszabb esetben a képünkbe röhögnek.