Baranya Róbert

Vélemény és vita

A határon túl

Azért valljuk meg, kisebbfajta csoda, hogy kis hazánk legnagyobb demokratáira (vagyis a Demokratikus Koalícióra) még nem szakadt rá az ég.

Emlékezhetünk, hogy a mögöttünk hagyott hetekben először a „röszkei csata” után szaladt el velük a ló, Gyurcsánytól akkor hangzottak el azok a szavak, amelyek még a saját híveinél is kiverték a biztosítékot. A demokrácia bajnoka határozottan állt ki a „békés, ünneplő tömeg”, a sokhetes éhezéstől és vándorlástól megfáradt derék fiatalok mellett, akik kövekkel, botokkal, betondarabokkal dobálták a magyar rendőröket. Azóta sokan szembesítették már a 2006-os eseményekkel, amikor a rendőröket valóban nekivezényelték a békés, ünneplő tömegnek az Astoriánál, de az nem zavarta. Akkor éppen a rendőrök oldalán állt.

De ne is vesztegessünk erre több szót, hiszen tegnap Gréczy Zsolt emelkedett ismét szólásra, hogy belehazudjon egy jó nagyot az éterbe. A CÖF plakátkiállítására a DK-szóvivő úgy reagált, hogy Magyarországon nem mindenki azonosul a gyűlöletkeltéssel, hazudozással és azzal, hogy „a határon túli magyarokat kerítéssel válasszák el az anyaországi magyaroktól”. Igen, jól olvassák, nem káprázik a szemük! Gréczy most éppen a határon túli magyarokért aggódik. Azokért a magyarokért, akik ellen a 2004. decemberi népszavazáson a főnöke és bandája keresztes hadjáratot hirdetett, riogatták velük az anyaországban élőket, hogy ezek majd idejönnek ingyen élni, elveszik a nyugdíjat meg a munkánkat, fizethetjük utánuk az adót, beköltöznek az otthonainkba meg egyebek. Na, most ezek emelik fel a hangjukat a külhoni magyarok érdekében. Hogy nem sül ki a szemük. Közben az Atv.hu hírül adta, hogy Gyurcsány már nem fogad be menekülteket. Értjük. A médiakampánynak vége, a CNN hazament, ezzel már nem lehet új szavazatokat szerezni. Gyorsan ki kell találni valami mást, amivel címlapra lehet kerülni. Mondjuk, a demokrácia bajnokaként a Sukoró-ügy kapcsán megfenyegetni az ügyészséget meg a bíróságot, hogy mindenki hűvösre kerül, akinek köze volt az elmarasztaló ítélethez. Ezzel pár napig megint ki lehet húzni.