Vélemény és vita
A gyűlölködő kórus
Negyvenkét magyar, szokásosan szélsőliberális értelmiségi fordult nyílt levélben Angela Merkel német kancellárhoz
Negyvenkét magyar, szokásosan szélsőliberális értelmiségi fordult nyílt levélben Angela Merkel német kancellárhoz a Magyarországra érkező menekültek befogadása ügyében. A levélben arról írnak, hogy a kormány félelmet kelt a menekültekkel szemben. Tudósítanak, a szélsőjobboldali képviselők szavazataival megtámogatva szeptember 15-től már menekültügyi válsághelyzetre hivatkozva szükségállapotot vezethetnek be. A derék levélírók csak úgy lubickolnak a rettegésben. Lehet, hogy félni jó? Még azon az áron is, hogy ormótlan hülyeségeket írnak le? „A szolidaritás és a humanitás fölmondásának politikusai ugyan magyar politikusok, de egyszersmind az Ön pártszövetségesei is. Hónapok óta úgy viselkednek Magyarországon, mintha az Európai Néppárt kikiáltotta volna a xenofóbia kalifátusát, és bevezette volna az intolerancia és a nemzeti önérdek saríáját.” A nevük mellé néhányan öntudatosan odaírják a foglalkozásukat is, több író van közöttük. Nem zavarja őket, hogy a nyakatekert gyalázkodás még a nagyon megengedő liberális álszabályok szerint is – ők így mondanák – nettó baromság? Ócska szellemekként libegnek itt az összemocskolt Magyarországon, rohannak a süteményeikkel meg a takaróikkal az országon végigcsörtető bevándorlók után. Annyiban különböznek tőlük, hogy a levélírók nem ürüléket és vizespalackot, hanem a hazaárulás mérhetetlenül büdös szennyét hagyták maguk után. Azt, ami az efféle sötét gazemberekből mindig kipottyan: az otthontalanság, a finnyás, finomkodó tehetetlenség, a mindig, mindenben rosszat látók, a gyávák és a gonoszok piszkát. A nekünk mindent szabad gőgjét. Hogyne, lehet Angela Merkelnek levelet írni és megtagadni a szülőhazát. Csak aztán ne tessenek csodálkozni, ha valaki majd kimondja: akinek nem tetszik itt, menjen. Menjen oda, ahol jobb neki. Ahol ennél szabadabban gyalázkodhat. Hogy aztán miért is nincs ez így? Aligha van a világban másik ország, ahol mindezt megtehetné. Csak az otthonuk, a „xenofóbia kalifátusa”, ahol még a hazaárulóinkat is szeretjük. Bűneiket ellenben utáljuk, megmutatjuk, megvetjük. És megtoroljuk.
Dippold Pál: A gyűlölködő kórusNegyvenkét magyar, szokásosan szélsőliberális értelmiségi fordult nyílt levélben Angela...
Posted by Magyar Hírlap on 2015. szeptember 8.