A fal

A hírek szerint a San Diegónál felépített nyolc faldarabnak kalapáccsal, csákánnyal, lángvágóval és egyéb eszközökkel esnek majd neki, és azt is megvizsgálják, hogy át lehet-e valahogy mászni rajtuk, vagy lehet-e alattuk alagutat fúrni. A képeket elnézegetve félelmetesnek tűnnek a tíz méter magas „versenyzők”, főleg akkor, ha számításba vesszük, hogy a győztes több száz kilométeres, vagy akár még hosszabb szakaszon választja majd el a két országot. Donald Trump amerikai elnök egyik legfontosabb kampányígérete volt, hogy fallal akadályozza meg a délről jövő menekültáradatot, és a jelek szerint igyekszik megtartani ígéretét. A falrészekről szóló fotókról azonban hiányoznak páran, leginkább a jajveszékelő emberjogi szervezetek képviselői. San Diegóban nincsenek tüntetések, éhségsztrájkok, nem látogat el oda ENSZ-bizottság. Képzeljük el mindezt hazánkban, mi lenne, ha délen tíz méter magas betonfalat építenénk. A jogvédő szervezetek már a magyar–szerb határra felhúzott ideiglenes kerítés, a „gyoda” felhúzásától is kiborultak, nemhogy az azóta felhúzott kerítéstől meg a tranzitzónától, amelyet – a vádakkal szemben – bárki szabadon elhagyhat. Igaz, nem Magyarország felé, hanem csak déli irányba. Ha betonfalon gondolkodnánk, talán már az Európai Unióból is kizártak volna minket. Pedig hosszú távon kifizetődőbb lenne. Meggyőződésem, hogy ha az amerikai kongresszus rábólint, lesz fal, és Donald Trumpot nem érdekli majd, hogy ez kinek nem tetszik. A betonon nem fog átmenni majd senki, csak a hivatalos határátkelőkön. Valamit ne felejtsünk el: Trump nem egyszerű hóbortból döntött úgy, hogy falat emel, hanem azért, mert az USA-t elárasztják az illegális bevándorlók, a többtonnányi keménydrogról már nem is beszélve. Mi sem azért építettünk kerítést, mert nincs mire költenünk a pénzt. De eljöhet az idő, amikor már ez sem lesz elég. Egy biztos: nem rajtunk fog múlni.