Vélemény és vita
A döntő front
Álláspont. A házasság egy nép életében olyan, mint a politika világában a demokrácia: még a legrosszabb is jobb belőle, mint a hiánya
Politikai marketingesek, elemzők és publicisták az elmúlt negyedszázadban gyakran idézték az 1992-es amerikai elnökválasztási kampány szállóigévé vált szlogenjét: „It’s the economy, stupid!” Azaz: „A gazdaság a téma, te ostoba!” Két másik mondat mellett ez volt Bill Clinton demokrata elnökjelölt kampányközpontjában felírva a falra, utalva arra, hogy az 1992-es választási küzdelemben a gazdaság (különösen a munkahelyek, jövedelmek, adók) kérdései, illetve ígéretei játszották a főszerepet. Huszonnégy évvel később Donald Trump mintha lekoppintotta volna James Carville kampánystratéga tanácsát, az elsősorban az amerikai közép- és alsó középosztálynak címzett gazdasági üzenetét, ami ezúttal neki – Clintonné riválisának! – jött be. A gazdasági, foglalkoztatási, jóléti kérdések persze nemcsak a világ legerősebb gazdaságában állnak a választók vágyainak és a politikai szereplők kínálatának fókuszában, hanem gyakorlatilag az egész fejlett világban.
A magyar miniszterelnök pénteki évértékelő beszédében is nagy súlyt kapott a sajátos magyar gazdasági modell kötőanyagainak és eredményeinek sorolása. „Fekete bárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk” – mondta, részletesen ecsetelve, hogy Magyarország erősödik és fejlődik, adósságunkat ledolgozzuk, gazdaságunk folyamatosan nő, a bérek folyamatosan emelkednek, hamarosan el fogjuk érni a teljes foglalkoztatást, s családtámogatási rendszerünk lassan Európában is egyedülállóan kiterjedt és sokoldalú. „A holnap miatt nincs okunk idegeskedni, a családok talpra fognak állni és anyagilag is össze fogják szedni magukat.” Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, bár örvendetes, hogy a születések száma 2010 óta most a legmagasabb, és a házasságkötések száma nő, de a népfogyatkozás, ha lassult is, folytatódik. Hogy ki hány gyermeket vállal, minden ember legszemélyesebb döntése, de egyben a legfontosabb is nemzeti közösségünk számára. „Ezen a döntő fronton még nincsen áttörés, ezért a kormány minden támogatást megad, ha valaki a gyermekvállalás mellett dönt” – állította a kormányfő, aki szerint van összefüggés egy nemzet élni akarása, egy nép önmagára találása és a demográfiai mutatók alakulása között. Aközött, hogy képes-e hinni, bízni a nemzet önmagában meg utódai jövőjében, és aközött, hogy hány gyereket akar felnevelni. „Öregedésnek indult népből is lehet fiatal, csak rajta áll, csak akarnia kell” – fogalmazott talán kissé költőien. Ezt Carville száraz prózai nyelvére mi úgy fordíthatjuk le: a demográfia a téma, te ostoba!
Orbán Viktor azon – sajnos nagyon kevés – európai politikai vezetők közé tartozik, akik már évekkel ezelőtt felismerték és következetesen hangoztatják, hogy hosszú, sőt középtávon semmi sem fontosabb, mint a demográfia. Mert a gazdasági helyzet, az életszínvonal és életminőség alakulása, a társadalmi béke és biztonság is nagymértékben a népesedési folyamatok függvénye. Könnyen belátható, hogy ha egy régió, ország, kontinens népessége folyamatosan fogyatkozik és öregszik, akkor a gazdasági teljesítő- és versenyképessége is csökken. Európa fokozatos lemaradása a globális gazdasági versenyben részben kulturális és erkölcsi, még inkább azonban a demográfiai válság következménye. Földünkön egyszerre tapasztalható a demográfiai dagály és apály. Veszélyes ellentét az európai civilizáció léte szempontjából, hogy míg Ázsia és Afrika nagy részén egyre több az éhes száj és a dologtalan kéz, Európában mind kevesebb a dolgos kéz és agy, s ezért sok európai gazdasági és politikai vezető azt képzeli, hogy az ázsiai és afrikai népességfölöslegből a bevándorlás ösztönzésével és támogatásával lehet pótolni saját országa hiányzó gyerekeit. Holott ma már józan ésszel könnyen belátható, hogy az Európába érkező, zömmel muszlim vallású és kultúrájú menedékkérők túlnyomó többsége nem rendelkezik kellő nyelvtudással és szakképzettséggel, és nem tudnak, de nem is akarnak „integrálódni”.
Az egyszerű önreprodukcióra képtelen német – és a legtöbb európai – társadalomhoz hasonlóan több évtizede fogyatkozó és idősödő népességű Magyarország a demográfiai kihívásra más választ adott. A hetedik éve kormányzó Fidesz–KDNP a gyermekvállalást sokrétűen ösztönző és egyre bőkezűbben támogató családpolitikai eszközrendszer folyamatos fejlesztésében látja a demográfiai (és a munkaerőpiaci) problémák megoldását, nem pedig külső emberi erőforrások importjában. Jó hír, hogy az uniós viszonylatban kiemelkedő, a GDP már több mint négy százalékát kitevő családtámogatási ráfordításnak is köszönhetően az utóbbi években végre megállt hazánkban a születésszám hosszú ideje csökkenő trendje, sőt 2014 óta évről évre több gyermek születik. Tavaly a házasságkötések száma is számottevően, tizenegy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami azért is kedvező, mert a házasoknak átlagosan kétszer annyi gyerekük születik, mint az élettársi vagy pláne a laza, nyitott párkapcsolatban élőknek.
A tegnap kezdődött házasság hete figyelemfelhívó programjai, pozitív példái, hiteles tanúságtételei jó értelemben reklámozzák azt, amit Ravasz László református püspök jó száz éve így fogalmazott meg: „Igazán emberré csak a házasságban válhat az ember”. Igaz, száz éve még nem kellett hirdetni és propagálni a házasságot, mert a tradicionális, keresztény értékrendben szocializálódott emberek zömének még evidens volt, hogy Isten az embert kétneművé (mai szóval: heteroszexuálissá) teremtette, és a házasságban „szerkesztette egybe” a férfit és a nőt. Mégpedig azért, hogy „szaporodjanak és sokasodjanak”, vagyis a házasság a gyermekáldással válik családdá. A házasság így egy nép életében olyan, mint a politika világában a demokrácia: még a legrosszabb is jobb belőle, mint a hiánya. Ezért ne csak ezen a héten üdvözöljük, védelmezzük és támogassuk minden lehetséges módon a házasságot és a családot mint a nemzeti közösség legtermészetesebb, egyben legfontosabb alapegységét. Egyetlen napra se adjuk fel a megmaradásunkért folytatott küzdelem döntő frontját!
A magyar miniszterelnök pénteki évértékelő beszédében is nagy súlyt kapott a sajátos magyar gazdasági modell kötőanyagainak és eredményeinek sorolása. „Fekete bárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk” – mondta, részletesen ecsetelve, hogy Magyarország erősödik és fejlődik, adósságunkat ledolgozzuk, gazdaságunk folyamatosan nő, a bérek folyamatosan emelkednek, hamarosan el fogjuk érni a teljes foglalkoztatást, s családtámogatási rendszerünk lassan Európában is egyedülállóan kiterjedt és sokoldalú. „A holnap miatt nincs okunk idegeskedni, a családok talpra fognak állni és anyagilag is össze fogják szedni magukat.” Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, bár örvendetes, hogy a születések száma 2010 óta most a legmagasabb, és a házasságkötések száma nő, de a népfogyatkozás, ha lassult is, folytatódik. Hogy ki hány gyermeket vállal, minden ember legszemélyesebb döntése, de egyben a legfontosabb is nemzeti közösségünk számára. „Ezen a döntő fronton még nincsen áttörés, ezért a kormány minden támogatást megad, ha valaki a gyermekvállalás mellett dönt” – állította a kormányfő, aki szerint van összefüggés egy nemzet élni akarása, egy nép önmagára találása és a demográfiai mutatók alakulása között. Aközött, hogy képes-e hinni, bízni a nemzet önmagában meg utódai jövőjében, és aközött, hogy hány gyereket akar felnevelni. „Öregedésnek indult népből is lehet fiatal, csak rajta áll, csak akarnia kell” – fogalmazott talán kissé költőien. Ezt Carville száraz prózai nyelvére mi úgy fordíthatjuk le: a demográfia a téma, te ostoba!
Orbán Viktor azon – sajnos nagyon kevés – európai politikai vezetők közé tartozik, akik már évekkel ezelőtt felismerték és következetesen hangoztatják, hogy hosszú, sőt középtávon semmi sem fontosabb, mint a demográfia. Mert a gazdasági helyzet, az életszínvonal és életminőség alakulása, a társadalmi béke és biztonság is nagymértékben a népesedési folyamatok függvénye. Könnyen belátható, hogy ha egy régió, ország, kontinens népessége folyamatosan fogyatkozik és öregszik, akkor a gazdasági teljesítő- és versenyképessége is csökken. Európa fokozatos lemaradása a globális gazdasági versenyben részben kulturális és erkölcsi, még inkább azonban a demográfiai válság következménye. Földünkön egyszerre tapasztalható a demográfiai dagály és apály. Veszélyes ellentét az európai civilizáció léte szempontjából, hogy míg Ázsia és Afrika nagy részén egyre több az éhes száj és a dologtalan kéz, Európában mind kevesebb a dolgos kéz és agy, s ezért sok európai gazdasági és politikai vezető azt képzeli, hogy az ázsiai és afrikai népességfölöslegből a bevándorlás ösztönzésével és támogatásával lehet pótolni saját országa hiányzó gyerekeit. Holott ma már józan ésszel könnyen belátható, hogy az Európába érkező, zömmel muszlim vallású és kultúrájú menedékkérők túlnyomó többsége nem rendelkezik kellő nyelvtudással és szakképzettséggel, és nem tudnak, de nem is akarnak „integrálódni”.
Az egyszerű önreprodukcióra képtelen német – és a legtöbb európai – társadalomhoz hasonlóan több évtizede fogyatkozó és idősödő népességű Magyarország a demográfiai kihívásra más választ adott. A hetedik éve kormányzó Fidesz–KDNP a gyermekvállalást sokrétűen ösztönző és egyre bőkezűbben támogató családpolitikai eszközrendszer folyamatos fejlesztésében látja a demográfiai (és a munkaerőpiaci) problémák megoldását, nem pedig külső emberi erőforrások importjában. Jó hír, hogy az uniós viszonylatban kiemelkedő, a GDP már több mint négy százalékát kitevő családtámogatási ráfordításnak is köszönhetően az utóbbi években végre megállt hazánkban a születésszám hosszú ideje csökkenő trendje, sőt 2014 óta évről évre több gyermek születik. Tavaly a házasságkötések száma is számottevően, tizenegy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami azért is kedvező, mert a házasoknak átlagosan kétszer annyi gyerekük születik, mint az élettársi vagy pláne a laza, nyitott párkapcsolatban élőknek.
A tegnap kezdődött házasság hete figyelemfelhívó programjai, pozitív példái, hiteles tanúságtételei jó értelemben reklámozzák azt, amit Ravasz László református püspök jó száz éve így fogalmazott meg: „Igazán emberré csak a házasságban válhat az ember”. Igaz, száz éve még nem kellett hirdetni és propagálni a házasságot, mert a tradicionális, keresztény értékrendben szocializálódott emberek zömének még evidens volt, hogy Isten az embert kétneművé (mai szóval: heteroszexuálissá) teremtette, és a házasságban „szerkesztette egybe” a férfit és a nőt. Mégpedig azért, hogy „szaporodjanak és sokasodjanak”, vagyis a házasság a gyermekáldással válik családdá. A házasság így egy nép életében olyan, mint a politika világában a demokrácia: még a legrosszabb is jobb belőle, mint a hiánya. Ezért ne csak ezen a héten üdvözöljük, védelmezzük és támogassuk minden lehetséges módon a házasságot és a családot mint a nemzeti közösség legtermészetesebb, egyben legfontosabb alapegységét. Egyetlen napra se adjuk fel a megmaradásunkért folytatott küzdelem döntő frontját!