Vélemény és vita
A cápa
– Nem jön az orvos, mert nincs autó – mondta az asszony, s remegett a keze, amikor az asztal sarkára tette a telefont.
Sárika tűzforrón nyögdécselt az ágyban, s az asszony, ahogy az orvos javasolta, sokadszorra is hideg vizesre cserélte az átforrósodott ruhát a gyermek bokáján s csuklóján.
Két óra telt el, egyre kétségbeesettebben álltak a gyermek ágyánál, s váltogatták a nedves törölközőt rajta, de a láza nem csökkent. Akkor ijedtek meg, amikor a kislány már nem nyögdécselt. Csak feküdt, szinte hang nélkül, arca egyre fehérebb lett, s egyre nehezebben vette a levegőt. Most már az apa tárcsázta az ügyeletet, autó továbbra sem volt, az orvos nem jött – üljenek autóba, taxiba, vigyék kórházba – mondta nekik.
Apuka ekkor kapta karjába a gyermeket s öles léptekkel elindult az állomás felé. Az asszony a táskáját szorítva futott utánuk, éppen elérték az utolsó városba tartó vonatot. Az állomásról futva tették meg a kórházig vezető utat, Sárika, mint egy rongybaba lógott apja karjában. Az asszony néha megelőzte őket, hogy aztán összegörnyedve, öklendezve levegőért kapkodjon, majd szaladt tovább. Éjfél körül járt.
A kórházban azonnal infúzióra kötötték a gyermeket, s közben a szülőket szidták, hogy miért vártak ezzel ilyen sokáig. Apának már kiabálni sem volt ereje, anyuka sírva fakadt. Órákig kucorogtak a folyosón a padon.
Hajnal felé Sárika jobban lett. – A lázgörcsnek vége– mondta az orvos –, már nem lesz baj, hazamehetnek.
A vonat indulása előtt két órával érkeztek az állomásra, más nem volt ott rajtuk kívül. Sárika arcába visszatért a szín, apja a nyakába vette, úgy vitte, s csak olyankor kapta ölbe, amikor érezte, hogy a kicsi test elernyed. Sárika inni kért, anyuka az utolsó nyolcvan forintjukat bedobta az italautomatába. Hideg volt, hajnalodott.
Odébb, a droszton, sárgára fóliázott, hatalmas autóban taxis szunyókált. Felhörrent, amikor megszólították, s kérdezték, tud-e tiszta padot a közelben. Morcosan elmagyarázta, merre menjenek, s aludt volna tovább, de valami miatt nem tette.
Sárika és a szülei már jó messze eltávolodtak, amikor a taxis utánuk szólt, s kérdezte, miért akarnak padon aludni, miért nem viszik inkább haza azt a pici gyermeket. Elmesélték neki a kórházat, s azt is, hogy az utolsó pénzüket teára költötték.
– Üljenek be – mordult rájuk a taxis, s kitárta az autó ajtaját, s még a fűtést is bekapcsolta, hogy a kicsi ne fázzon azon a gyönyörűen kárpitozott ülésen. A falujukban, a házuk előtt tette ki őket, azóta sem látták.