A brüsszeli borbély

Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emberiség rájöjjön, távolról sem minden betegséget gyógyít meg, ha eret vágunk, ráadásul a nyomorult beteg, ha netán túlélte volna a betegséget, jó eséllyel belehalt a kezelésbe. Most, 2016-ban keveseknek jutna eszükbe eret vágni magukon, ha fáj valamijük, és a divatos belvárosi borbélyüzletek alkalmazottai is értetlenül fogadnák a kérést, pedig ez sokáig az elődeik feladatai közé tartozott.

Ez a gondolatmenet, bármilyen logikusan hangzik is, messziről elkerüli az uniós döntéshozókat. Kíváncsi vagyok, hogy megtalálható-e Jean-Claude Juncker íróasztalán a Szankciós politikák diadalai című könyv, amely – ha létezik – nagyjából annyira vaskos kötet lehet, mint a Betegségek, amelyeket sikerrel kezelhetünk érvágással című fiktív klasszikus. A szankció ugyanis az érvágás modern nemzetközi politikai megfelelője, ritkán oldja meg a problémát, amit megoldani hivatott, viszont legalább teremt egy csomó másikat.

Nézzünk néhány számot. Az Oroszországba irányuló német export tavaly 21,8 milliárd eurót tett ki, azaz negyven százalékot esett vissza a szankciók előtti utolsó évhez, 2013-hoz képest. Az import ugyanebben az időszakban harminc százalékkal csökkent. Nem meglepő, ha ezek után a német politikusok sorra pedzegetik, hogy fokozatosan vissza kellene már vonni a szankciókat – persze, hiszen nyakukban liheg a német üzleti és ipari szféra, amely termelni, venni és eladni akar, és tökéletesen hidegen hagyja, hogy mi a fene történik Ukrajnában. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a napokban beszélt arról, hogy nehézkes lesz megújítani a 2014 júliusában meghozott szankciókat, mert egyre több tagállam ellenzi azokat, egyre hangosabban. Az orosz bank-, védelmi és energiaszektort érintő szankciók automatikus meghosszabbítását Franciaország, Olaszország, Görögország, Ciprus, Bulgária és hazánk is ellenzi. Utóbbi sem véletlen, ahogyan arról Szijjártó Péter beszámolt, amikor orosz kollégájával, Szergej Lavrovval találkozott a múlt héten: a magyar–orosz kereskedelmi forgalom tavaly negyvenhét százalékkal csökkent, az idén eddig huszonöttel, a magyar vállalatok pedig 4,5 milliárd dollár exportveszteséget szenvedtek el.

Jó ez nekünk? Nem, nekünk ez rossz. De ha már büntető az az intézkedés, Oroszországnak „legalább” rossz? Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési minisztert idézve: „miközben az első időkben még hatást gyakoroltak az inflációra és az adósságtörlesztés gyorsítására, most ilyet nem tapasztalunk. A statisztika azt mutatja, hogy a tőkemozgás és az infláció is visszaállt a válság előtti szintre. A gazdaság teljes mértékben alkalmazkodott.” Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő múlt pénteken jelentette be: elrendelte, hogy készítsék elő a dokumentumokat az Oroszország ellen szankciókat meghirdetett vagy ehhez csatlakozott országok elleni ellenlépések – azaz az élelmiszer-embargó – meghosszabbításáról 2017 végéig. Uniós siker!

Nem a szankcionálás az egyetlen ötlet, amely nem működik, mégis ragaszkodnak hozzá Brüsszelben. Egy éve próbálkoznak különböző kvóták szerint elosztani először húszezer, negyvenezer, százhatvanezer, sőt lehetőleg végtelen számú menekültet örökre, automatikusan. Ezt természetesen egyszer sem sikerült végrehajtani, azért sem, mert a tagállamok többsége nem akarja, hogy az Európai Bizottság, mint jó borbély, eret vágjon rajta. Gond azonban távolról sem csak azzal van, hogy Brüsszelben makacsul ragaszkodnak a rossz megoldásokhoz. „Az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat júliusban meghosszabbítjuk” – jelentette ki hétfőn Jean-Claude Juncker. „És punktum” – tenném hozzá, de nem tehetem, hiszen hát ez nem egészen így megy. A szank­ciók meghosszabbításához ugyanis nem elég, hogy Juncker úr határozottan az asztalra csapjon, erről a tagállami vezetőknek egyhangúlag kell dönteniük. Divatos szóval élve, ez pontosan az a „demokráciadeficit”, amire Szijjártó Péter is utalt a múlt héten: a szankciókról nem lehet „fű alatt” dönteni. Felülvizsgálatuk nem lehet automatikus, hanem a legmagasabb szinten, a tagállamok vezetőinek kell megvitatniuk. Ugyanazon a luxemburgi ünnepségen, amelyen Juncker a szankciókról beszélt, Orbán Viktor azt mondta: 20. századi intézményrendszerrel akarunk 21. századi kihívásokat kezelni.

Jean-Claude Juncker alighanem a veszett ügyek szerelmese. Ez valahol szép, de sajnos a mi bőrünkre megy. Szóval üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék: felmelegítve csak a töltött káposzta jó!