Nagy Ervin

Vélemény és vita

A bevándorlás jogáról

Az egyén autonómiája nem egyenlő a szabadságjogokkal – bármennyire is ezt akarják velünk láttatni

Az autonómia függetlenséget jelent, egy olyan gondolati, viselkedési és cselekvési szférát, amelyben az egyén szabadon nyilvánul meg. A liberalizmus filozófiai elvei ebből az antropológiából indulnak ki, ez a fajta individuális emberkép minden alapja. Ennek csupán egy szegmense, konkrétan a politikai dimenzióban megnyilvánuló és jogilag is artikulálódó része az emberi és állampolgári szabadságjogok gyűjteménye, ami e téves tézis logikája alapján már ott tart, hogy az ENSZ szerint a bevándorlás is emberi jog.

A szabadelvű filozófusok szerint tehát (és ebben bizonyosan különböznek a politikusoktól), az egyén autonómiája többet jelent, mint a jogok gyűjteményét: az erkölcs és a boldogság végső célját jelöli ki.

Tehát annál jobb az életem és annál boldogabb is vagyok, minél szabadabban cselekedhetek bármily kényszertől mentesen – mondják a liberális gondolkodók. Az boldogít leginkább, ha minél kevesebb dolgomba „dumálnak bele” – mondhatjuk a hétköznapokban. A „liberális illúzió” szerint a „jó” fogalma így egybefonódik az egyén korlátok nélküli szabadságával. Ez a cél, a John Gray által „meliorista” elvnek nevezett liberális minimumból ered, amely nem csupán a jogokban nyilvánul meg. A „meliorista elv” szerint ugyanis minden társadalom és gazdaság jobbítható, méghozzá az autonómia kiterjesztése által. Így Pierre Manent-nek (francia filozófus-politológus) igaza lehet abban, hogy az autonómia egyik fontos bölcsője a vélemény szabadsága (és a szekularizáció is döntő momentum), de csupán a politika világában vizsgálódni valójában nem elégséges. A boldogsághoz semmiképpen sem. Tágabb filozófiai értelmezési keretre van szükségünk, mint csupán a politikai szférában értelmezett jogokra.

A társadalom egyik szegmense csupán a politikai (jogi) dimenzió, de a többire is tekintettel kell lennünk. A klasszikus liberalizmus pedig azzal a trükkel él, hogy a szabadságnak az egész társadalmat át kell hatnia, mert attól lesz a jövőben minden „jó”.

Röviden, a különbség kulcsa így az erkölcsben és a boldogságban keresendő, amely túlmutat a szabadságjogok deklarálásán. A szabadságjogok tehát csupán az ak­tuális politikai-jogi artikulálódásai, ahol már nem a klasszikus autonómiáról, a független, „békén hagyott” cselekvésről van szó; nem negatív, minden kényszertől mentes szabadság szükséges hozzá, hanem pozitív támogatás is a megvalósulásához.

Mindennapi egyszerű példával élve az első esetre: senki nem szólhat bele abba, hogy milyen istent imádok a kertem hátsó részében felállított, „számomra szent” kőrakásnál, ha azzal nem követek el törvénytelenséget (mondjuk szétrombolom a szomszéd kerítését). A második esetben már más a helyzetem. Nézzünk egy példát erre is! Tegyük fel, hogy munkanélkülivé válok abban a demokráciában, amiben élek, de jogom van a szociális biztonsághoz. Éppen ezért nem csupán „békén hagy” az állam, nem biztosít mindazért nekem egy bizonyos szabad, autonóm cselekvési területet, hogy ne haljak éhen, hanem cselekszik. Az állam megszervezi azt az intézményt, ahová másnap elmehetek a munkanélküli segélyért vagy éppen közmunkát biztosít.

Összefoglalva tehát azt lehet mondani, hogy az egyén autonómiája és annak céljai (jó élet, boldogság) tágabb területet jelentenek, mint a szabadságjogok gyűjteménye (politikailag is megfogalmazott, a kényszertől védendő cselekvési terület). Másrészről pedig a szabadságjogoknak egy jelentős része nem az autonómiából, azaz a „be nem avatkozás” függetlenségéből fakad csupán, hanem állami támogatásra szorul.

Két különböző halmazról van szó, amelyeknek van közös metszete. Valahol keveredik a két fogalom, máshol pedig egymástól függetlenül él. Az egyén autonómiájának kritikai feldolgozása során emiatt is ki kell térnünk majd az erkölcs és a boldogság fogalmaira, illetve lehetőségeire. Ezzel meg is válaszoltam azt a kérdést, ami a bevezetés olvasása közben vetődhetett fel az olvasóban: mit keres a „jó” és a „rossz” fogalma, illetve a boldogságról alkotott felfogás vitája, és persze az ENSZ tévedése egy politikai ideológia kritikájában? Vizsgáljuk csak meg erről az oldalról is az ENSZ ötletét, miszerint a bevándorlás általános jog lenne.

Az a tapasztalat, hogy az autonómia és a szabadság fokának növelése cseppet sem jár együtt egy jobb és boldogabb élettel. Nézzünk csak szét az úgynevezett bevándorlóországokban, ahol már halványan látszik a migrációhoz való jog. Vajon kinek lesz jobb ettől?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom