Vélemény és vita
A belga módszer
Miért csodálkozunk azon, ami az úgynevezett művelt világban történik?
Miért számít hétköznapi apróságnak például az erőszak az Eiffel-torony tövében? Miért kushadnak azok a férfiak, akiknek meg kellett volna védeniük asszonyaikat Kölnben a migránshordáktól? Miért természetes, hogy Németországban a milliónál több hirtelen bezúduló idegenből csupán hatvanhárom ember dolgozik?
Telirakhatnánk kérdéseinkkel akár az egész újságoldalt, válasz mindig van. Mert az idegen szép. Mert több együttérzés, és kevesebb nacionalizmus kell. Mert aki nem fújja a liberális alaphangokra komponált nihilista indulót, az populista, intoleráns, kirekesztő, rasszista meg ilyenek. Nem a pökhendi és pofátlanul nagyképű Nyugat a maga végtelen és végletes degeneráltságával a felelős. Nem. Szabadság, testvériség, egyenlőség. Mindenki, mindenkit, mindenkivel, mindenhol – bármit, bárhogy. Legyőzték a természet erőit. Már nem elég a szovjet példa a folyók visszafordításáról. Több kell. Átalakítani az embert. Az emberi közösségeket. Nem kell család, nincs többé felnőtt és gyerek, ne legyenek nők és férfiak, dögöljenek meg az öregek meg a gyerekek, végezzük ki a múltat és a jövőt. Éljünk a mának. Nincs jobb beledermedni a jelenbe. Abba az idióta masszába, ahol azt hiszik, mindent szabad mindenkinek. Mert szerintük ez a szabadság. A csorbítatlan, igazi, egyetlen szabadság, amelyben úgy kell élni, ahogy azt kedves európai vezetőink mondják. Szerintük a szabad ember nem tartozik senkihez és semmihez. Nincsen apja, se anyja, se szeretője, se hazája. Istene aztán meg végképp nincs. A szabad, európai ember, ha kell, betör, ha úgy hozza a sors, embert is öl. A halálkultúra vitézeinek számára ez a rend.
Nekünk, itt keletebbre, más. Minket, és bennünk az emberi rendet furcsa módon az az embertelen diktatúrák konzerváltak konzervatívvá. Rendszeretővé, természet-és embertisztelővé. Nagy szó: hazaszeretővé. Nekünk igenis fontos, hogy az az ország, amelybe beleszülettünk, megmaradjon. Hogy ne verjék szét.
Mint például az Belgiummal történik. Ott a gyilkosság nemes tett. Eutanáziának nevezik. Kegyes halál, szól a szemforgató idióták hada. A halál nem kegyes . A halál az halál. A halál az élet vége. Aki ezt szándékosan előidézi, mint makogják, segíti, az gyilkos. Akár a magzatot, akár az öregembert öli meg, gyilkos. Hiába szajkózza a hülye vezényszavait, abortusz, eutanázia, abortusz, eutanázia, marad az, aki: ócska gyilkos.
Ne csodálkozzunk tehát, amikor a degenerált Európából ilyen hírek jönnek: a haláltörvény 2014-es módosítása óta első ízben részesítettek kegyes halálban egy kiskorút a saját kérésére Belgiumban. Ez az egyetlen ország a világon, ahol korhatár nélkül engedélyezik ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak számára az eutanáziát.
Van nekik eutanáziát felügyelő szövetségi bizottsági elnökük, bizonyos Wim Distelmans, aki azt mondta, hogy ez az eset kivételes marad, és kizárólag reménytelen esetekben jöhet számításba. Szerencsére csak nagyon kevés gyermeknél merül fel ennek az eshetősége, de ez nem jelenti azt, hogy meg kellene tagadnunk tőlük a kegyes halált.
Valahol itt van a válasz a mi értetlenkedő kérdéseinkre, amelyekkel a művelt Nyugat működését, az ott élők gondolkodását firtatjuk.
Talán nem is kellenek már oda iszlám terroristák, a belga gyerekgyilkosok utat mutattak, hogyan is kell belekezdeni egy ország és egy kultúra elpusztításába.
Telirakhatnánk kérdéseinkkel akár az egész újságoldalt, válasz mindig van. Mert az idegen szép. Mert több együttérzés, és kevesebb nacionalizmus kell. Mert aki nem fújja a liberális alaphangokra komponált nihilista indulót, az populista, intoleráns, kirekesztő, rasszista meg ilyenek. Nem a pökhendi és pofátlanul nagyképű Nyugat a maga végtelen és végletes degeneráltságával a felelős. Nem. Szabadság, testvériség, egyenlőség. Mindenki, mindenkit, mindenkivel, mindenhol – bármit, bárhogy. Legyőzték a természet erőit. Már nem elég a szovjet példa a folyók visszafordításáról. Több kell. Átalakítani az embert. Az emberi közösségeket. Nem kell család, nincs többé felnőtt és gyerek, ne legyenek nők és férfiak, dögöljenek meg az öregek meg a gyerekek, végezzük ki a múltat és a jövőt. Éljünk a mának. Nincs jobb beledermedni a jelenbe. Abba az idióta masszába, ahol azt hiszik, mindent szabad mindenkinek. Mert szerintük ez a szabadság. A csorbítatlan, igazi, egyetlen szabadság, amelyben úgy kell élni, ahogy azt kedves európai vezetőink mondják. Szerintük a szabad ember nem tartozik senkihez és semmihez. Nincsen apja, se anyja, se szeretője, se hazája. Istene aztán meg végképp nincs. A szabad, európai ember, ha kell, betör, ha úgy hozza a sors, embert is öl. A halálkultúra vitézeinek számára ez a rend.
Nekünk, itt keletebbre, más. Minket, és bennünk az emberi rendet furcsa módon az az embertelen diktatúrák konzerváltak konzervatívvá. Rendszeretővé, természet-és embertisztelővé. Nagy szó: hazaszeretővé. Nekünk igenis fontos, hogy az az ország, amelybe beleszülettünk, megmaradjon. Hogy ne verjék szét.
Mint például az Belgiummal történik. Ott a gyilkosság nemes tett. Eutanáziának nevezik. Kegyes halál, szól a szemforgató idióták hada. A halál nem kegyes . A halál az halál. A halál az élet vége. Aki ezt szándékosan előidézi, mint makogják, segíti, az gyilkos. Akár a magzatot, akár az öregembert öli meg, gyilkos. Hiába szajkózza a hülye vezényszavait, abortusz, eutanázia, abortusz, eutanázia, marad az, aki: ócska gyilkos.
Ne csodálkozzunk tehát, amikor a degenerált Európából ilyen hírek jönnek: a haláltörvény 2014-es módosítása óta első ízben részesítettek kegyes halálban egy kiskorút a saját kérésére Belgiumban. Ez az egyetlen ország a világon, ahol korhatár nélkül engedélyezik ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kiskorúak számára az eutanáziát.
Van nekik eutanáziát felügyelő szövetségi bizottsági elnökük, bizonyos Wim Distelmans, aki azt mondta, hogy ez az eset kivételes marad, és kizárólag reménytelen esetekben jöhet számításba. Szerencsére csak nagyon kevés gyermeknél merül fel ennek az eshetősége, de ez nem jelenti azt, hogy meg kellene tagadnunk tőlük a kegyes halált.
Valahol itt van a válasz a mi értetlenkedő kérdéseinkre, amelyekkel a művelt Nyugat működését, az ott élők gondolkodását firtatjuk.
Talán nem is kellenek már oda iszlám terroristák, a belga gyerekgyilkosok utat mutattak, hogyan is kell belekezdeni egy ország és egy kultúra elpusztításába.