Bán Károly

Vélemény és vita

A Zuschlag-ügy

Álláspont. Tegnap vezető hír volt a médiában, hogy az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezték Zuschlag Jánost

Tegnap vezető hír volt a médiában, hogy az ügyészség indítványára előzetes letartóztatásba helyezték Zuschlag Jánost, az MSZP egykori országgyűlési képviselőjét, a fiatal baloldal valamikori oszlopát, akit korábban pályázati pénzek eltüntetése, fiktív alapítványokhoz történő juttatása miatt csalásért hat év börtönbüntetésre ítéltek.
A hazai politikai életben a rendszerváltoztatást követően ilyen súlyos letöltendő börtönbüntetést egyetlen politikus sem kapott – ami Zuschlag János személyét önmagában is a közérdeklődés fókuszába helyezte. Tegyük mindjárt hozzá, az eredeti vád szerint Zuschlag és társai bűnszervezet tagjaként működtek közre a pályázati pénzek elcsalásában, s az elsőrendű vádlott emiatt első fokon még 2008-ban nyolc és fél év börtönbüntetést kapott.
Ez szelídült aztán 2011-ben hat évre másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán, mellőzve Zuschlag esetében a vagyonelkobzást, mellőzve, hogy a bűncselekményeket üzletszerűen követték volna el. Nem számított súlyosbító körülménynek, hogy Zuschlag megpróbálta befolyásolni a büntetőeljárást. Azt pedig enyhítő körülményként értékelték, hogy Zuschlag nem nevezte meg, kik segítettek összekaparni azt a rongyos ötvenmillió forintot, aminek révén a kár nagy része rejtélyesen megtérült.
A legbájosabb azonban az volt a történetben, hogy a másodfokú bíróság mellőzte az ítélet indoklásából azokat a megállapításokat, amelyek a vádlottakon kívül más személyek – köztük egykori szocialista államtitkárok – büntetőjogi felelősségére utaltak. Az indoklás szerint ennek nem volt alapja, ahogy hibázott a megyei bíróság akkor is, amikor túlhangsúlyozta a bűnszervezet külső kapcsolatrendszerének felderítését.
Zuschlag személye kapcsán csak legendák maradtak. Ezek arról szóltak, hogy a szocialista politikusnak azért kellett bűnhődnie, mert 2004-ben a Terror Háza Múzeumnál a holokauszton viccelődött, emiatt pártja maga kérte, mondjon le parlamenti mandátumáról. Jóval később, Zuschlag 2014-es szabadulása után egy róla szóló könyvben már arról beszélt, a pénzek törvénytelen forgatásából ő nem húzott hasznot, az összegek az MSZP pártkasszájába folytak be. Állítása szerint a párt, így Gyurcsány Ferenc cserbenhagyta őt, sőt, koncként dobták oda a bíróságnak. A Pártházból a börtönbe címmel róla megjelent könyvben azt is állította, 2005-ben egyéni parlamenti képviselőjelöltnek választották a szocialisták Kiskunhalason, de ettől a párt megrémült, ezért ötvenmillió forintot felajánlva meg-győzték, lépjen vissza a jelöltségtől. Elmondása szerint az „üzemházban”, nejlonszatyorban kapta meg a pénzt, amely szerinte az általa korábban is említett MSZP-s feketekasszából származott. Állításait bizonyítani persze, nem tudta, ahogy azt sem, hogy visszalépéséről Lendvai Ildikóval, Szekeres Imrével és Szilvásy Györggyel állapodott volna meg. Az érintettek mind visszautasították Zuschlag állításait.
Zuschlag mostani előzetes letartóztatásának semmi köze az egykori politikus bűnügyi előéletéhez, sem egykori pártjához. Pusztán csak arról van szó, Zuschlag és társai felismerték, hogy a választás arra is alkalmas, hogy pénzt csináljanak belőle, ha adva van egy hacker, aki képes adatbázisokat megszerezni, ha lehet találni jelölteket, akik elfogadják az ötszáz ajánlást, és még call centeres hölgyek segítségét is igénybe lehet venni, akik ügyesen meg tudják szerezni az üzlethez szükséges személyi számokat.
Ennyi, és nem több. Ismét beigazolódott a régi bölcsesség: kutyából nem lesz szalonna. w