Vélemény és vita

A Milla romjain

Úgy négy évvel ezelőtt volt egy kezdeményezés, amely pártpolitikai színezetűnek tűnt ugyan már akkor is, de mégis, oly célt fogalmazott meg, amely „civil ügynek” látszott.

A sajtószabadság védelmét pingálták az idő tájt pár ezren a zászlajukra, és habár már akkor is elég kétséges volt, hogy olyan értéket akarnak megóvni, amely erre valóban rászorul – de lelkük rajta; hisz abban semmi különös nincs, ha valaki fontos jogokért küzd. Igen abszurd volt azonban, hogy mindeközben napi- és hetila­pok címlapjain, villódzó internetes oldalak százain vagy éppen a televíziók és rádiók híreiben beszélhettek arról, hogy Magyarországon veszélyben a sajtószabadság. Aztán és azóta – újra és újra akadnak olyan próbálkozók, akik az akkori álcivil dobbantóról próbálnak egy nagy ugrással a politikában is maradandót alkotni. De egyre kevesebb sikerrel, hisz az egykor létező bázis mára hiteltelen romokká omlott össze.

Nos, a Milla (Egymillióan a sajtószabadságért) mint civil mozgalom akár jó célokat is szolgálhatott volna, ha a védendő ügy mellett marad. De valahogy már a kezdet kezdetén olyan pártpolitikai mondanivalóval lépett a nyilvánosság elé, amely egy demokráciában inkább a pártokat jellemzi. Jól láthatóan nem az egyébként nemes ügy képviselete, hanem a kormányzat támadása volt a végső cél.

És a kutya itt van elásva! A valódi különbség ezen a ponton ragadható meg a civilek és a pártok között. Hisz az előbbiek is harcolhatnak egy politikai ügyéért; sőt a küzdelmet a politika dimenziójában is megvívhatják (ez így helyes egy demokráciában), de ha ezek a kijelölt nemes ügyek nem is léteznek, vagy csupán olyan maszkok, amelyek eltakarják a pártpolitikai célokat, akkor egyetlen civilnek járó dicséret, sem anyagi támogatás nem illeti meg őket. És bizony egy kormány megbuktatása, egy pártszövetség folyamatos támadása (a nemes ügyeket félretéve) már nem civil, hanem párpolitikai feladat.

Persze a király hamar meztelen lett. A Milla tucatnyi vezetője dobta le a civilgúnyát, és mutatta meg az alatta hordott pártlogókat. Türelmetlenül, már egy-két év múlva. De az önleleplezés, az „álcivilkedés” bizonyossága még csak a jéghegy csúcsa volt. Hiszen kiderült, hogy a Milla romjain kontraszelekcióval kiválasztódók (értsd: nem a legértelmesebb, hanem a leggátlástalanabb politikai karrierre vágyók maradtak a felszínen) bizony belföldről és külföldről érkező pénzeket állítottak a politikai (nem az ügy érdekében cselekvő) céljaik szolgálatába. Ez alapján ma már kijelenthetjük, hogy a Milla nem a civilszférát erősítette, hanem éppen ellenkezőleg, annak hitelességét rombolta tovább minálunk.

S mindezek ellenére mára, akik már a politikai versengés világába léptek át (köztük az egykori elnök, Juhász Péter is – de hát a fejétől bűzlik a hal!), még most is előszeretettel hivatkoznak valamiféle civil gyökerekre. Míg mások, akik eddig még nem léptek ki a „civil árnyékból”, nem tanulva az előttük próbálkozók kudarcaiból, ismét nekidurálják magukat a politikának. Az egykor még a massza részeként, a Milla hazug zászlaja alatt tüntetők, mostanra megízlelve a „norvég koncot”, látva a politikai balliberális oldalon a még mindig tátongó űrt, nem haboztak tovább, és megszentségtelenítve az ’56-os forradalom hagyatékát, kiléptek a politikai küzdőtérre. Most még szóban „civilkednek” (védve magukat a pártpolitikai támadásoktól), de tüntetnek, performance-okat szerveznek, és hangosan kiabálnak. Politizálnak. Október 23-án a Blaha Lujza téren tüntető harminc szervezet ismét összekeveri a civil ügyeket a csupasz politikai célokkal. Habár olyan hangzatos ügyeket vindikálnak önző módon önmaguknak, mint a tanszabadság, a pedagógusok vagy a hallgatók érdekképviselete, a környezetvédelem, a művészeti és a sajtószabadság vagy éppen a szakszervezeti lét – jól láthatóan mégsem a megfogalmazott értékeket képviselik, hanem, ha esik, ha fúj, ha ünnep is van, a kormányt támadják. Minden fronton, minden ügyben. Talán tisztességesebb lenne a Milla „elsőgenerációs” politikusainak példájából tanulva, a most érkezőknek kihagyni a „civil kerülőutakat”, és már ma pártot alapítaniuk. Persze akkor nem járna pénz a Norvég Alapból, és hát a hitelesség látszata is szertefoszlana. Bár ez előbb vagy utóbb úgyis elillan majd. A tün­tetés főattrakcióját, a „jaj Istenem” szürrealista kántálását elhallgatva – a komolyságával együtt vész majd el a politikai múlt zavaros ködében.

 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom